Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMRudolf Péter: Ha egy szóval kellene jellemeznem, akkor az a manipuláció lenne
További Kultúr cikkek
Kovács Patrícia és Stohl András között elcsattant egy csók is a Vígszínház 128. évadnyitójának alkalmából szervezett sajtóeseményén, amikor a színészek előadták Az üvegcipő című, szeptember 23-án debütáló színdarab egyik néptáncos jelenetét. Majd Rudolf Péter, a színház igazgatója köszöntötte a vendégeket:
Az, hogy játszhatunk, önmagában öröm, bár a gazdasági helyzet miatt van bennünk aggodalom. Lényeges, hogy a közönség velünk van, és nagy a színház látogatottsága, amit a bérleteladások is jól mutatnak. Ez több mint biztató.
Nyolc bemutatóval készül a Vígszínház a 2023/24-es évadban, és az idei év különleges lesz, hiszen november 7-én színháztörténeti pillanatnak is tanúi lehetünk: a Játszd újra, Sam! című Woody Allen-darab 40 éves lesz. Ősbemutatója 1983. november 7-én volt a Vígszínházban, 2009. október 5-től a Pesti Színház repertoárján láthatjuk. Rudolf Péter így fogalmazott az előttük álló időszakról:
Az évadkezdéskor sok mindenre kell figyelni, naprakésznek kell lenni, miközben nagyon gyorsan változnak a dolgok körülöttünk. A színháznak reflektálni kell arra, ami körülveszi a világot, főleg egy ennyire kiszámíthatatlan időszakban. Ezeknek megfelelően raktuk össze az évadot.
Szerelmi négyszög
A Vígszínház 2023. szeptember 23-án mutatja be Molnár Ferenc Az üvegcipő című darabját, amely igazi romantikus vígjáték, egy furcsa szerelmi négyszög története. Rendezője, Mohácsi János a sajtóeseményen Rudolf Péter kérdésére elmondta, hogy a darab a XXI. században is érvényes, hiszen „a nagy sztorik mindig nagy sztorik maradnak, nem megy el fölöttük az idő. Ebben a darabban olyan konfliktusok vannak, amelyek mindenkinek nagyon ismerősek.”
Stohl András – aki a darabban a szegény asztalost, Sipos Lajost játssza – elmondta, hogy nem okoz számára nehézséget egy vesztes alak megformálása, sőt:
Ha ilyet mondhatok, az életem egyik legnagyobb élménye ez a szerep.
Az üvegcipő ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban. Az élő zenével kísért előadás főbb szerepeiben Waskovics Andreát, Stohl Andrást, Kovács Patríciát és Medveczky Balázst láthatjuk.
Az antidepresszánsokon élő nemzedék
Hanoch Levin izraeli drámaíró Krum című darabja tele van életszeretettel és humorral, miközben fájdalmasan őszintén, szinte nyersen beszél a legfontosabb dolgokról: a szerelemről, a magányról, az élet élhetetlenségéről, a be nem teljesített vágyakról. A Valló Péter által rendezett tragikomédia arról is szól, hogy a felnövő generáció hogyan találja meg a helyét a világban. A rendező azt mondta:
Ez egy 1975-ös darab, és lényegében azt a kiüresedést, kiábrándulást mutatja be egy fiatal nemzedék történetén keresztül, amit az 1968-as diákmozgalmak, diáklázadások, majd az azt követő folyamatok okoztak a világban. Furcsa módon ez a történet a jövőkép nélküli fiatalokról újra a legégetőbb problémává vált manapság.
Hozzátette: a darab próbálja körüljárni, hogy a mai Y és Z generáció hogyan veszíti el a motivációját, hogyan válik jövőkép-nélküliséggel megterhelt, antidepresszánsokon élő nemzedékké, és hogy ebben mi a feladata és a felelőssége a szüleiknek, és mit lehet tenni.
Nagy-Kálózy Eszter játssza a darabban az anya szerepét. Mint mondta, míg régen öt-hat borzalmas kamaszév után a fiatal felnőtt kilépett az ajtón, és onnantól csak látogatóba ment haza, most ez az időszak elhúzódik. Ez generációs különbség, ráadásul – ahogy azt a színdarabban is láthatjuk majd – „az anyák érzelmi zsarolós mondatai és helyzetei, amit otthon teremtenek, nagyon ismerősek és egyben nagyon komikusak is tudnak lenni”, ha a kamasz nem 15, hanem 30 éves. A Krum című darabot 2023. október 7-én mutatják be a Pesti Színházban, főbb szerepekben Wunderlich Józsefet, Nagy-Kálózy Esztert, Kövesi Zsombort, Ötvös Andrást és Szilágyi Csengét láthatjuk.
Szintén a Pesti Színházban tűzik műsorra 2023. november 7-től Peter Shaffer Amadeus című világhírű drámáját Hegedűs D. Géza rendezésében. A darabban a művészeti hagyományokat tisztelő, rendkívül sikeres alkotó, Antonio Salieri kerül szembe a pimasz, szabadszájú, öntelt, fiatal, újító zsenivel, Wolfgang Amadeus Mozarttal. A főbb szerepekben ifj. Vidnyánszky Attilát és Ötvös Andrást láthatjuk. Hegedűs D. Géza a sajtóeseményen a darabhoz kapcsolódóan reflektált a szóban forgó generációs problémákra is: manapság a fiatalság tragikus módon éli meg, hogy a mesterséges intelligencia a művészetek közé is beférkőzött. „Az a szerencse, hogy létezik művészet. A művészet túlél mindent. Az örök. És ellentétben a tudománnyal, az egyik alkotás a másikat nem haladhatja meg.”
Komédia, tragédia, road movie
A Pinokkiót 2023. december 9-én mutatja be a Vígszínház Keresztes Tamás rendezésében és Presser Gábor zenéjével. Ezt a zenés családi road movie-t Dino Benjamin, Borbiczki Ferenc, Hegyi Barbara, Kern András, Seress Zoltán, Majsai-Nyilas Tünde, Halász Judit, Igó Éva, Méhes László, Antóci Dorottya, Szántó Balázs és Varga-Járó Sára szereplésével már régóta várja a közönség. Carlo Collodi 1883-ban megjelent, Pinokkió története című fordulatos és humoros regénye az egyik legtöbb nyelvre lefordított és legnagyobb példányszámban eladott szépirodalmi mű.
Horváth Csaba rendezésében mutatja be a Pesti Színház Carlo Goldoni A hazug című komédiáját 2024. február 24-én. A darab egy különös és igen szórakoztató embertípust állít elénk a hazugságaival zsonglőrködő Leila személyében, aki gyökértelen világutazóként városról városra, szerelemről szerelemre vándorol. A rendező a jelenséget a commedia d’ell arte eszközeivel mutatja be modern és árnyalt megközelítésben. Ertl Zsombor, Radnay Csilla, Petrik Andrea, Orosz Ákos, Brasch Bence, ifj. Vidnyánszky Attila, Kőszegi Ákos, Lukács Sándor, Bach Kata, Telekes Péter és Kövesi Zsombor szerepel a műben.
David Doiasvili rendezi Friedrich Schiller Ármány és szerelem című tragédiáját, a bemutatója 2024. március 9-én lesz a Vígszínházban. „Korunk társadalma hihetetlenül izgalmas, és olykor nehéz lehet, hogy elválasszuk vagy megkülönböztessük az ármányt a szerelemtől” – véli a rendező, aki a jelenben helyezi el történetet. Darabjában az örök ellentétpárok csapnak össze: önzés és szerelem, megfelelési kényszer és önmagunk vállalása, kötelesség és szabadság. Hegedűs D. Gézát, Medveczky Balázst, Márkus Lucát, Nagy-Kálózy Esztert, Horváth Szabolcsot, Rudolf Pétert, Hegyi Barbarát és Hirtling Istvánt láthatjuk a tragédiában.
A Házi Színpadon két bemutatót láthat a közönség az évadban: 2023. december 16-án mutatják be a Magyar Elektrát, rendezője Valló Péter, aki az emberiség egyik legismertebb görög drámáját igazi magyar történetté dolgozta át. 2024. március 22-én pedig érkezik Schwajda György Csoda című komédiája, amelyben szívbe markoló élethelyzeteket láthatunk egy férfiról, aki egy napon elveszíti szeme világát. A darabot Dino Benjamin rendezte.
Rudolf Péter a sajtóeseményt azzal zárta, hogy ha egy, az évadra jellemző szót kell említenie, akkor az a manipuláció, amelynek mindannyian áldozatai vagyunk. „Önmagunkat manipuláljuk, minket manipulálnak, az egész világ hírekkel és álhírekkel van tele, nem beszélve a mesterséges intelligenciáról, ami leszívja az agyunkat, lelkünket, és végül használ minket. De egy biztos: a színház a maga közösségi élményével még nyertese is lehet ennek.”