2024. június 22. 15:00
Georgia
Csehország
Volksparkstadion II. forduló
2024. június 22. 18:00
Törökország
Portugália
BVB Stadion Dortmund II. forduló
2024. június 22. 21:00
Belgium
Románia

Szente Vajk: Miért ne lehetne zenés darabot írni Karikó Katalinról?

KARL9081
2023.10.04. 07:39
Az operett magyar műfaj, és a Budapesti Operettszínháznak kellene lennie az európai központjának, mondja Szente Vajk, aki megpályázta az intézmény igazgatói székét. A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház főrendezője szerint rengeteg olyan történetünk van, amire kíváncsi a világ, így miért ne születhetne zenés darab Polgár Juditról és Karikó Katalinról is.

Szente Vajk többek között arról beszél, hogy

  • ha kísérleti színházat kezdünk csinálni az operettből, akkor tévedünk;
  • sokkal több néző kíváncsi a Puskásra és a Kőszívűre, mint ahány előadást az Erkel vállalni tud;
  • a Budapesti Operettszínházban növelni kell a saját bevételeket;
  • minden évben be kell mutatni legalább egy klasszikus magyar operettet;
  • nagyon sok olyan történetünk van, amire kíváncsi a világ;
  • biztosan jegyet váltana a Polgár Judit-musicalre.

Az operett hogyhogy nem poros műfaj már így 2023-ban?

Semmit nem csinálunk már úgy, mint száz éve, és ez a színházra is igaz, de az operettről sokan mégis azt gondolják, hogy úgy kell művelni, mint száz évvel ezelőtt. Ez tévedés. Viszont annyira vigyáz magára a műfaj, hogy ha elkezdjük erőszakosan megváltoztatni, akkor azt nem hagyja. Jól működő műfaj. De ha valami vicces volt száz évvel ezelőtt, az nem biztos, hogy ma is vicces – míg ha valami sláger volt, az nagy valószínűséggel ma is az.

Mármint a dalok?

Igen. Kálmán Imre és Lehár Ferenc zenéje ma is tökéletes. Szerintem ez a kulcs. Az, hogy a mellette lévő történet tuti befutó-e, az is majdnem biztos. De hogy a mondatok befutók-e, az már nem ilyen biztos.

Ezért írtak új poénokat a Luxemburg grófjába, amelyet idén nyáron láthattunk a Margitszigeten?

A Luxemburg grófját végül jelentősen átírtuk. A dalszövegeket viszont, amelyeket mindenki ismer – „Gyerünk, tubicám, se kocsink, se lovunk” –, meghagytuk. De minden mást átdolgoztunk a mai zenés színház követelményeinek megfelelően.

A magyar néplélek

Akkor még ugyanarról a darabról beszélünk?

A Csárdáskirálynő legendás, hihetetlenül sikeres előadása Honthy Hannával és Feleki Kamill-lal Szinetár Miklós rendezésében szintén átirat volt, Kellér Dezsőék a korra reflektáló humorral alkották újra a történetet. Kibővítettek egy szerepet, átírtak egy másikat Honthy Hanna számára, egy sor változáson esett át a mű – és nekünk ez most már klasszikusként van a fejünkben. Attól, hogy valaki átírja a szövegkönyvet, nem kell félni. Nem minden operettre igaz, de ez sokszor vezethet sikerhez. Az viszont, hogy Kálmán Imre vagy Jacobi Viktor zenéjén változtassunk, szerintem tilos.

Ön hogy talált rá az operettre, miért gondolta, hogy ez olyan műfaj, amivel foglalkoznia kell?

Életem első felnőtt színházi szerepét egy operettben kaptam: ez volt a Csókos asszony, ami szerintem a három alapoperett egyike. Mert hogy van három darab, amit egy operettszínháznak mindig műsoron kell tartania: ez a Csárdáskirálynő, a Mágnás Miska és a Csókos asszony. Enélkül nincs operettszínház. És a Csókos asszonyban tapasztaltam meg, hogy ehhez a fajta zenéhez olyan erős érzelmi kötődése van a magyar népléleknek, ami elszakíthatatlan. Annyira a szívünkből szól az, hogy „Mi muzsikus lelkek, mi bohém fiúk”, ahogy belőlünk van az „Álom, álom, édes álom” is. Ez volt a kor zenés színháza, az akkori musical.

De, ahogy mondja, most is itt van.

Igen, de kell rajta dolgozni, méghozzá abba az irányba – és ez nagyon fontos –, hogy ma is elérje a nézőket. Az a dolga. Ha nézői igényekre nem támaszkodó kísérleti színházat kezdünk csinálni az operettből, akkor tévedünk.

A zenés színház műfajában már sok mindent letett az asztalra, megrendezte az említett Luxemburg grófját, az Elisabethet, megírta és megrendezte a Puskás… és a Kőszívű… musicaleket. Miért szeretne mindehhez intézményi háttért, ahol vezetőként is dolgozhat?

Mert a magyar zenés színházban ennél lényegesen nagyobb perspektíva van. Kálmán Imre vagy Molnár Ferenc korában a nézők azért mentek színházba, mert új, kortárs darabokat láthattak. A kortárs most sajnos azt jelenti, hogy csak egy szűkebb réteget érdekel, miközben az igazi jelentése az, hogy élő szerzők tollából születtek meg a darabok, a Liliom vagy A cirkuszhercegnő. És ebben óriási lehetőség volt, mert ezek aztán elkezdték meghódítani a világot.

Az említett darabjaimból azt látom, hogy Magyarországon az operett és a magyar musical is nagyon erős nézői bázissal rendelkezik. És ehhez itthon kiváló szerzőink vannak. Remek zeneszerzők, szövegírók, akikben benne van az a potenciál, hogy olyan műveket alkossanak, amelyeket sok év múlva klasszikusként tartunk számon.

Növelni kell a bevételeket

A Puskást és a Kőszívűt az Erkel Színházban játsszák, és többször felröppent, hogy az Erkel esetleg leválna a Magyra Állami Operaházról, és önálló intézményként a magyar zenés színház bázisává válna. Ez a lehetőség teljesen kútba esett?

Erről én is csak hallottam. Az Erkel eddig is, ezután is az Operaház része, semmifajta változási lehetőség nem állt és nem áll fönt. Játsszuk a Puskást és a Kőszívűt: ami nehézséget jelent, az az, hogy sokkal több néző kíváncsi ezekre a darabokra, mint amennyi előadást az Erkel vállalni tud.

Az viszont kétségtelenül jó gondolat, hogy jöjjön létre egy zenés színházi bázis: az Operettszínháznak így kell működnie, hiszen ezért alapították meg. Nem azért, hogy bemutasson évente két művet, és aztán a nézők vagy odamennek, vagy nem. Ennél sokkal többre hivatott. Arra, hogy módszertani központként fejlesszen darabokat, segítse a társintézményeket, például az ország összes vidéki nemzeti színházát abban, hogy közös előadásokkal együtt őrizzük és mozdítsuk előre a műfajt.

Ezért pályázta meg a Budapesti Operettszínházat másodszor is, mert ön szerint több van benne? 2018-ban sikeres volt a színház, és azóta történt egy és más, például volt egy világjárvány.

Az akkori célom is a magyar művek előtérbe helyezése volt, ami most is szerepel a terveim között. Azóta persze tényleg sok minden megváltozott, de azért azt látjuk, hogy a koronavírus után az emberek visszatértek a színházba. A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Cseke Péter igazgatása alatt például nagyon jó számokat hoz rengeteg nézővel. De nemcsak alkotóként, hanem nézőként is ezt tapasztaltam sok más színházban.

Ezt most azért mondja, mert ön szerint a Budapesti Operettszínház számai rosszak?

Ennek megítélése természetesen a minisztérium feladata. A pályázati kiírás szerint az elvárás évi legalább 300 ezer néző és minimum 450 adás. Az Operettszínház ehhez képest a fellelhető adatok szerint 2022-ben 230 ezer nézőt és 375 előadást produkált. Ennél lényegesen többet ígértem a pályázatomban. De ahhoz, hogy az intézmény ne legyen kiszolgáltatva az állami támogatásnak, amit a mostani gazdasági helyzetben nem is lehet elvárni, növelni kell a saját bevételeket, mert ez biztosítja majd a társulat biztonságát.

Polgár Judit-musical

Mi a baj a mostani Operettszínházzal? Az, hogy nem tudja bevonzani a nézőket annyira, amennyire ön szerint azt a magyar néplélek megkívánná, hogy nincs elég magyar produkció műsoron, vagy hogy nem mutatnak be új magyar szerzeményeket?

Ezek fontos érvek, de inkább új víziót vázolnék föl, tiszta lapot akarok nyitni, mintsem elemezni a regnáló igazgató munkásságát. Az viszont biztos, hogy az elmúlt néhány évben a Nine, a Hegedűs a háztetőn vagy a Jekyll és Hyde helyett a Kőszívűt, az Elisabethet és a Puskást csináltam. Ezeket az előadásokat közel kétszázezer ember látta eddig. Ezt nagy eredménynek élem meg, és meggyőződésem szerint inkább ilyen irányú repertoárt kell képviselni egy kormányzat által fenntartott zenés színháznak.

Vagyis magyar darabokat kell műsorra tűzni?

Határozottan. A magyar művek előtérbe helyezése az operett műfajára is igaz, minden évben be kell mutatnunk legalább egy klasszikus magyar operettet. A színház következő évadtervében sajnos nincs ilyen.

Az Operettszínházban jövőre nincs klasszikus magyar operettbemutató. Pedig fontos lenne.

Ha viszont a döntő többségében magyar darabok mellett külföldit is szeretnénk választani, miért ne álmodjunk olyan nagyot, hogy egy világhírű zeneszerző magyar témájú művet írjon? A pályázathoz számos támogatói nyilatkozatot csatoltam, az egyikben Frank Wildhorn tesz ígéretet arra, hogy – a Rudolf után – újra ír egy magyar témájú darabot a színház számára. Ez azért is fontos, mert ezzel talán ki tudunk jutni külföldre – ez emeli a magyar kultúrát, alakítja a magyar identitásunkat.

Milyen témát dolgozna fel?

Azt majd közösen kiválasztjuk, de nagyon sok olyan történetünk van, amire kíváncsi a világ. Itt vannak például a marslakók – azok a magyar tudósok, akik a két világháború között és a második alatt meghatározó szerepet játszottak Amerikában –, a C-vitamin története vagy a bűvös kocka. Ha lenne vállalkozó kedvű alkotó, én biztos jegyet váltanék a Polgár Judit-musicalre is. Sőt, még ha most furcsa is, de egy évtized múlva miért ne lehetne zenés darabot írni Karikó Katalinról? Sok olyan témánk van, amelyek meg tudnák mozgatni a világ színjátszását.

Most például Semmelweis címmel játszanak egy darabot Londonban. Kíváncsiak ránk a világban, és az operett – hiába írt ilyet Offenbach is – magyar műfaj, és szerintem a Budapesti Operettszínháznak kellene lennie az európai központjának.

Miben nyilvánulna ez meg?

Egyfelől olyan előadásokat kell játszania, amelyek reprezentálják magát a műfajt, másfelől olyanokat, amelyek a magyar kultúrát mutatják be. A vendégjátékokkal – amelyekre vonatkozóan három földrészről vannak együttműködési nyilatkozataim – az operett lehetne a színházi szegmens egyes számú kulturális exportcikke. A megkeresésre a legtöbb helyen azt mondták:

Úristen, magyarok jönnének operettet játszani?! Hát jöjjenek!

Az operett hungarikum, tehát nekünk feladatunk is, hogy külföldön megmutassuk, mi hogyan csináljuk.

De a musical műfajában is jeleskedünk, ezért is jó hír, hogy sikerült visszaszereznem a korábban nagyon sikeres németországi turnék lehetőségét. Az Operettszínház ezzel sok munkát tudott adni a művészeinek, jelentősen tudta növelni a saját bevételeit, de emellett egymillió néző látott egy magyar társulatot német nyelvterületen. Ennek a lehetősége most újra adott, ez több száz millió forint bevételt jelenthetne. Még fontosabb viszont az, hogy ezt a bevételt a kulturális alapellátásra fordítanám. Olyan operetteket készítenénk, amelyeket el tudnánk vinni kisebb településekre, ahol ezt a műfajt nagyon szeretik, de nem tudnak eljutni budapesti vagy vidéki előadásokra.

Cseke Péter támogatása

Ez a szemlélet biztosan tetszene Csák János kulturális és innovációs miniszternek, aki a kultúra finanszírozásának a piaci és a mecénási lábát is szeretné megteremteni.

Ezzel nagyon egyetértek. Szerintem elérkezett az idő, hogy a színházi világ megmérje magát egy kicsit a piacon. Ahogy említettem, az Operettszínháznak messze magasabb saját bevétellel kell rendelkeznie. Ezt évi 490 előadással el lehetne érni, ami azt jelenti, hogy újra játszania kellene a színháznak hétköznap és más helyszíneken is. Például a Szegedi Szabadtéri Játékokon, ahol most sajnos nincs jelen: minden évben be kell mutatnia ott egy darabot. A mecenatúra szintén fontos része a pályázatomnak, mert egy nézőket vonzó színház működésében lehetne a legjobban megmutatni, hogy a mecenatúra bekerülésével milyen előnyökre tudna szert tenni a színházi szegmens.

Hárman pályáztak az Operettszínház főigazgatói székére: Szabó P. Szilveszter színművész számos zenés darabban szerepel, a jelenlegi direktor, Kiss-B. Atilla pedig a Magyar Művészeti Akadémia tagja, tanít az SZFE-n, ahol Vidnyánszky Attila a kuratórium elnöke, és nemrégiben nevezte kis Csák János egyetemi tanárnak – nagyon úgy tűnik, hogy élvezi a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatását. Ön szerint hogyan állnak az erőviszonyok?

Nem ezzel foglalkozom. Amiben bízom, az a pályázat, az elmúlt néhány év szinte minden percének a gondolata, hogy miképpen tudom a magyar zenés színházat formálni, valamint a nézők szeretete, mert végül minden értük történik. A szakmai támogatások között megtisztelő a Vereinigte Bühnen Wien vezérigazgatójának, Franz Pataynak a méltató levele és koprodukciós szándéka, de van támogató nyilatkozatom a Kolozsvári Magyar Operától és a Kijevi Nemzeti Akadémiai Operettszínháztól is. A minisztérium azért ír ki pályázatot, mert nyitott arra, hogy megnézze, ki mit gondol erről, és mit ajánl. A kiírásban megfogalmaznak minimumelvárásokat, és gondolom, megnézik, hogy megfelel-e ezeknek a regnáló igazgató, illetve hogy milyen alternatívák léteznek.

Ön a kecskeméti színházban főrendező, ahol Cseke Péter az igazgató, az irodalmi vezető pedig Galambos Attila, az állandó szerzőtársa. Valamiféle támogatói csapat csak áll ön mögött.

Messzemenőkig. Galambos Attilával a pályázatot is együtt írtuk, Cseke Péter pedig az egyes számú támogatóm. Az ő tanácsaira ezután is hallgatok, nagyon sokat tud a színházról, a színházvezetésről. A fent említett támogatók sora még szélesebb, külföldről és belföldről is, ami sokat jelent, remélem, nem csak nekem. Szerintem egyébként olyan színházat kell elkezdeni csinálni, ami majd tíz év múlva lesz. Ezért fontosak az új szerzők. Azt látom, hogy Amerika, ahonnan sok musical érkezett eddig, jelenleg nagyon másfelé tart, mint Magyarország. Ez két teljesen különböző út.

A mi szívünk más

Mi ez a különbség?

A mi szívünk másmilyen. A mi szívünket a Kinky Bootsnál lényegesen jobban érdekli a Kőszívű. Engem is jobban érdekel. Egy Szabó Magda, Sütő András vagy Ugron Zsolna regényéből készült zenés darab elkészülése sokkal jobban lázba hoz. Az ajtó című Szabó Magda-regény zenés színpadi adaptációja nem állna meg az ország határainál.

Tehát minket nem érdekel az, amit ők csinálnak, de őket érdekli az, amit mi csinálunk?

Én csak azt mondom, elképzelhető, hogy annyira el fog különülni a mi kulturális érdeklődésünk, hogy – és ez a gondolatom lényege – sokkal több magyar darabra lesz szükségünk ahhoz, hogy feltöltsük a színházak repertoárját, mert a külföldről behozott előadások témája szerintem más lesz tíz év múlva, mint ami minket érdekel.

Mert minket az fog érdekelni, ami velünk történt?

Határozottan így gondolom. Ami még fontos: az Operettszínház társulata szerintem nagyon jó. És bárki legyen is az igazgató, olyan színházat kell csinálnia, ami méltó ehhez a társulathoz. Sokukkal találkoztam már a pályám során, és mindig azt érzem, hogy mi nagyon értünk a zenés színházhoz.

Úgy érti, mi, magyarok?

Igen. Értünk hozzá és szeretjük is. Talán pont az operett miatt tudunk így énekelni, táncolni, nagy a szívünk, és ezek azok az alapvetések, amelyek kellenek a zenés színházhoz. Tehát nagyon számítok arra, hogy ezzel a társulattal messzire lehet jutni.

Nem csak rózsaszín mesevilág

De miért szeretnénk mi, magyarok jobban a zenés színházat, az operettet? Ez egyfajta menekülést jelent a mesébe?

Ez nagyon érdekes kérdés: igen, picit ezt is jelenti. De volt egy pont a színháztörténetben az Oklahoma! című musical környékén, amikor elkezdtek más típusú témákat is boncolgatni a darabok, és a '80-as években eljutottunk oda, hogy a világtörténelem egyik legnagyobb regényéből, a Nyomorultakból is készült musical. Kinyílt tehát a zenés színház abba az irányba, hogy nem csak a rózsaszín mesevilágot szeretnénk nézni.

A Meseautó – amiből darabot írtunk Galambos Attilával és Bolba Tamással – 1934-ben arról szólt, hogy attól még, hogy alagsorban dolgozó, stempliző lány vagy, még lehetsz gazdag bankigazgató felesége. Ez a darab a 2020-as években viszont már azt jelenti, hogy mennyire habzsoljuk a személyiségeket: bankigazgató vagyok, de meg akarom nézni magam sofőrként is. Hogyan aggatunk magunkra másfajta személyiségeket, és hogyan csalódunk, ha valakiről az derül ki, hogy nem az, akinek látszott? Ettől a történet még ugyanaz, de a megfogalmazás picit más. És igen, mi szeretjük ezeket a meséket. Ez baj?

Nem tudom, de mindemellett sok a zenésfilm-adaptáció is, mint például a Hölgyválasz, a legújabb rendezése, amit szombaton mutatnak be a Játékszínben.

Ez az amerikai film, amelyben a Richard Gere és Jennifer Lopez játszott, valójában remake, amit egy japán filmből készítettek, tehát kacifántos úton lehetett megszerezni a jogokat, a szövegkönyvet pedig japánul kellett egyeztetni – szóval ez tízéves projekt volt. A darabot magamban musicalként aposztrofálom, dacára annak, hogy senki nem fog énekelni benne: a dalok helyén tánc van, a szereplők azzal fejezik ki az érzelmeket.

Ma már a prózai színházak is erősen építenek a zenére: nyilván a saját stílusukban, de énekelnek a budapesti Katona József Színházban, az Örkényben, a Nemzeti Színház Bánk bán-előadásán is. A zenével jobban lehet hatni, vagy elfáradunk már a sok szövegtől?

Természetesen hatni akarunk, és ilyen szempontból az audiovizualitás kötelező eleme a színháznak. Sokat beszéltünk már a zenés színház nehézkes elfogadottságáról, de közben, ha szétnézünk a színházak repertoárjában, bizony nagyon sok zenés előadást találunk. Messze vagyunk már '80-as évektől, amikor díszítésként szólt egy pici zene, de egyébként síri csöndben játszották a jeleneteket. Lassan azt lehet mondani, hogy a prózai színház is zenés színház lesz valamilyen formában, és a zene mellett a tánc is előretör. Így a műfaji határok elmosódnak, de ez egyáltalán nem baj. Végül mindenkinek szüksége van a zenés színházra. Ez nem új dolog, mert Shakespeare színházában vagy Szigligeti eredeti Liliomfijában is sok ének és tánc volt, ezzel együtt örülök, ha ezt egyre többen belátják, és elfogadottá válik.

(Borítókép: Szente Vajk. Fotó: Karip Tímea / Index)