Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMEgymás nevét sem tudták megjegyezni, most ők az ország legígéretesebb tehetségei
További Kultúr cikkek
Illik a történetnek keretet adni, úgyhogy azzal kezdenénk, hogy a mostani podcast némileg kilóg a sorból. Noha igyekeztünk komoly, szakmai hangvételt megütni – ahogy egy újságírótól elvárható –, halva született ötletnek bizonyult. Amikor a három fiú menedzser asszonyuk kíséretében belépett a stúdióba, az első percben eldőlt:
itt lesznek kilengések.
Nem megjátszott, túldrámázott elszólások, egyszerűen a fiúk lököttek – úgy természetükből fakadóan.
Van itt minden
A Gorg & Benzolt három huszonéves jómadár alkotja:
- ütőhangszeren Kovács Levente,
- basszusgitáron Kocska Ádám,
- gitáron és éneken Nedvig Balambér.
A csapat megnyerte az ország egyik legjelentősebb, nem televíziós, szakmai alapokon nyugvó tehetségkutatóját, az Öröm a zenét. Ezzel vaskos pénzjutalom jár, valamint számtalan kapu is megnyílik előttük.
Győzelmük előtt egyszer már írtunk a fiúkról, amikor kiadták első lemezüket. Ellátogattunk a bemutatókoncertre is, ahol kő kövön nem maradt. Egyedülálló élmény, akárcsak egy podcastbeszélgetés velük. Most kezdetben még finoman indítottak, ám amint leküzdötték gátlásaikat, akadtak érdekes megfejtések.
A beszélgetésben többek között szó esik arról, hogy:
- mit mond egy klubtulaj, miután az árokban találja meg a fellépő zenekart,
- hogyan szerveződött önerőből fesztivál, ahol rájuk maradtak a legkevesebben,
- miért volt érdekkapcsolat kezdetben a közös zenélés,
- mennyi időbe telt, mire megjegyezték egymás nevét,
- hogyan jutottak el az ingyenes kocsmazenéléstől a többmilliós fődíjig,
- milyen őrültségeket várhatunk még a Gorg & Benzol zenekartól.
Aki lemaradt volna az arútluK podcast előző adásairól, ahol arról a könyvről volt szó, amelyet 16-an írtak, vagy esetleg újra meghallgatná a beszélgetéseket, ide kattintva megteheti.
(Borítókép: Kocska Ádám, Nedvig Balambér és Kovács Levente. Fotó: Fekete Tímea / Index)