Úgy nyitott ki, hogy máris bezárt, hogy majd kinyithasson

DMARC20200122008
2023.11.27. 06:01
November közepén körbefutotta a hír az országot: a felújított Merlin Színház is megnyitotta kapuit Budapest 150. születésnapja alkalmából. Mivel a Városháza honlapján nem találtunk információkat arról, hogy az elkövetkezendő hetekben, hónapokban milyen programok várhatók az épületben, személyesen jártunk utána, mi lesz a színház sorsa. Ugyan Karácsony Gergely főpolgármester bizakodóan beszélt az Indexnek a tervekről, a történetben mégis van valami furcsa.

Budapest 150. születésnapjára Karácsony Gergely főpolgármester nemcsak a Városházát nyitotta meg a budapestiek előtt, hanem a felújított Merlin Színházat is, aminek az Index is szemtanúja lehetett.

Tavaly azt írtuk, a Városháza Park tényleges kialakításának egyik előfeltétele volt a várhatóan pezsgő, kísérletező kulturális és közösségi tér renoválása, amely az élő zenés koncertek mellett kisebb technikai igényű színház- és táncelőadásoknak, kiállításoknak, önálló esteknek, könyvbemutatóknak és különféle felolvasóesteknek is helyt ad majd.

Bősz Anett humán területekért felelős főpolgármester-helyettes akkor azt mondta, a főváros a Merlin üzemeltetésére pályázatot ír majd ki, a bírálati folyamatban pedig Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes tervei szerint Jordán Tamásnak, a Nemzet Színészének is jut valamilyen szerep.

  • Már a megnyitó előtt próbáltunk utánajárni, hogy pontosan milyen kiállítások és előadások várhatóak Budapest régi-új színházában,
  • és azt is szerettük volna megtudni, hogy ki fogja vezetni.

Ezzel kapcsolatban több e-mailt is küldtünk a Városháza illetékeseinek, telefonon is próbálkoztunk, ám választ nem kaptunk.

Csütörtök délben, 2023. november 23-án el is látogattunk az épülethez, ám azt zárva találtuk, a nyitvatartási időről pedig és sehol nem láttunk kiírást. Úgy tűnik azonban, mégis jókor voltunk jó helyen, mert belebotlottunk a főpolgármesterbe, így személyesen tehettük fel kérdéseinket. 

Nem ismerik még a költségeket

Karácsony Gergely az Indexnek elárulta: „A Merlin Színház a Budapest 150 programsorozat, valamint a Tavaszi Fesztivál része lesz, és amikor egy kicsit kiismertük az épületet, akkor hozunk majd döntést arról, hogy milyen fenntartóra bízzuk a működtetését. Most elsősorban a Budapest 150 programjait lehet majd ott követni.”

Budapest Brand oldalán ugyanakkor látható, hogy a Budapest 150 programsorozatai már véget értek. A Merlin Színházban csupán 2023. november 17-én, 18-án és 19-én szerveztek eseményeket, és a honlap szerint nincs tervben más rendezvények lebonyolítása az épületben. A Budapest 150 oldalán sem találtunk további, Merlin Színházban tartandó eseményeket.

Az énbudapestem oldalán azt írják, a jövőben az épület nem önmagában fog állni, hanem szerves része lesz a körülötte a Városháza Parkban kialakuló életnek, de részletes programokról itt sincs szó. A Budapesti Tavaszi Fesztivált pedig értelemszerűen csak tavasszal tartják, így hogy mi célt fog szolgálni az épület a téli időszakban, az egyelőre rejtély. 

Karácsony Gergely az Indexnek megemlítette azt is, hogy még nem ismerik az épület üzemeltetési költségeit. „De nem merült fel az, hogy megpályáztassuk vagy bérbe adjuk” – tette hozzá a főpolgármester. Arra a kérdésre, hogy ki fogja vezetni az intézményt, ezt mondta: 

Kizártnak tartom, hogy egy önálló intézményt hoznánk létre. Azt gondolom, hogy a funkcióját nem befolyásolja, hogy milyen keretben lesz a fenntartással kapcsolatos döntés. Mindenképpen egy multikulturális közösségi teret szeretnénk, de nem hiszem, hogy önálló intézményt hoznánk létre ennek érdekében. 

A „jól van az úgy” csapdája

Mint megírtuk, a főváros jubileumi születésnapja alkalmából számos program várta az érdeklődőket Budapesten, november 17-én 150 forintos BKK-jeggyel is lehetett utazni a közösségi közlekedésben. A Fővárosi Önkormányzat aznap ünnepi díszközgyűlést is tartott, amelyen Karácsony Gergely főpolgármester arról beszélt, hogy túl sokáig volt ez a város a dogmák, a megszokások, a „jól van az úgy” csapdájában.

A nagy napon nem volt mindenki elégedett, Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár Budapest 150. születésnapjával kapcsolatban elevenítette fel, hogy Buda és Pest egyesítésének 100. évfordulójára milyen beruházások, fejlesztések készültek el. Szerinte ezzel szemben ma olyan, mintha megállt volna az idő a fővárosban.

(Borítókép: A Merlin Színház Budapesten a Gerlóczy utcában, 2020. január 22-én. Fotó: Mónus Márton / MTI)