Ez nagyon nem vicces! Vagy mégis?

Kevés olyan ember van, aki ne találkozott volna a magyar humor valamilyen formájával. Beszélhetünk itt Karinthytól a rádiókabarékon és a Gálvölgyi Show-kon át a stand-up műfajig bármiről.

Hogy kezdődik a csernobili samponreklám?
Anna egyik fejét ezzel a samponnal mostuk, a másikat pedig...

Megengedhető egy ilyen, vagy sem? 
Magyarországon a Showder Klub hatalmas népszerűségnek örvend, beleértve a Dumaszínház estjeit is. A vezető humoristákat sem kell bemutatni, Hadházi László, Kovács András Péter, Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán, Bödőcs Tibor, Kormos Anett, Litkai Gergely vagy akár a társulatból a közelmúltban távozó Dombóvári István hosszú évek óta nevetteti a közönséget. És mintha a fent nevezettek kicsit szabadabban bánnának az úgynevezett kényes témákkal. De baj ez?

Az alábbi kérdésekre kerestük a választ: 

• Meddig mehet el a humor?
• Mivel szabad viccelni, mivel nem?
• Mi az a pont, amikortól egy vicc már sértő?
• Van, akit egy erős poénért elkaszálnak, másokat pont ezért szeretnek.
• Vannak írott vagy íratlan szabályok?

Mindennel lehet viccelni, de nem mindenkivel

A közcímben leírt gondolat Jimmy Carr angol humoristától származik, akit tudományos alapon a legviccesebb brit komikussá választottak. Az angolok megnézték, hogy a közönség egy 1 órás stand-up alatt hány percet tölt nevetéssel. Ezt a versenyt nyerte meg Carr. Mindez azért fontos, mert Anglia egyik legmegosztóbb humoristájáról beszélünk. Műsoraiban gyakran viccel a holokauszttal, különböző fogyatékosságokkal, a vallásokkal és a szexualitással. Utóbbi kettővel sokszor egyszerre. 

Jimmy Carrt rendszeresen támadják a poénok miatt, néha nyilvános bocsánatkérést követelve, amit minden alkalommal megtagad, sőt tovább használja a szóban forgó sorokat. Legutóbbi műsorában ez volt az egyik poén:

Amikor az emberek a holokausztról beszélnek, arról van szó, hogy hatmillió zsidó ember vesztette életét a náci hadigépezet által. De egy szót sem ejtenek a több ezer cigányról, akit megöltek a nácik. Senki sem akar erről beszélni, mert soha senki sem akar beszélni a pozitívumokról.

Ricky Gervais a másik szókimondó angol humorista, aki előszeretettel használja fel a celebeket és a közéleti szereplőket a különböző vicceiben. A nagy nevettető – aki a világ egyik legnagyobb hatású hírességévé vált – olyan alkotásokat hozott létre, mint például A Hivatal vagy a Mögöttem az élet, de a Golden Globe-díjátadót is többször vezette. Természetesen őt is többször betalálták már, mivel nála sincsenek tabutémák. Amikor a Golden Globe műsorvezetője volt, akkor sem fogta vissza magát.

Az idei évben nagyot mentek a pedofil témájú filmek. Ott volt a Túlélni R. Kellyt, a Neverland elhagyása és a Két Pápa.

Gervais gyakran szólogat be a hollywoodi elitnek, poénkodott például azzal, hogy Leonardo DiCaprio barátnője túl idős lesz hozzá, mire végignézik Tarantino legújabb filmjét. 

Az erőteljesebb, határok nélküli fekete humor szárnyal külföldön. Ott van az ausztrál Tim Minchin, aki dalain keresztül nevetteti hasonló módon a nagyérdeműt, vagy Sacha Baron Cohen megbotránkoztató filmarzenálja, ami beírta őt a köztudatba.

Cohen a Borattal robbant be, ami egy kazah riporter amerikai kalandjait mutatja be, de ott volt később a Brüno, ahol egy meleg osztrák divatriportert alakít, vagy a legendás A Diktátor című film, ahol Wadiya teljhatalmú uraként parádézik. 

Szerinted ez vicces? 

De min nevetnek a magyarok? Mi a tűréshatár? A magyar humoristák többnyire odafigyelnek a politikai korrektségre, és kerülik azokat a témákat, melyek a felháborodás legkisebb esélyét is magukban hordozzák. Inkább a közéleti történések és a magánéletből hozott anekdoták képezik a szórakoztatás tárgyát.

A külföldiek gyakran pécéznek ki maguknak valakit a közönség soraiból, és teszik őt ki a poénok és beszólások verbális pofonjainak. Míg ezt a megszólított néző nevetve kezeli, sőt néha tesz is azért különböző bekiabálásokkal, hogy a célkeresztbe kerüljön, addig ez itthon egyáltalán nem divat.

Nádas György szerint Magyarországon a közönséget tisztelni kell, hiszen a megvásárolt jegyükkel szórakoztatást várnak, nem pedig sértegetést. 

Litkai Gergely úgy gondolja, a nézők azért mennek a Dumaszínházba, hogy egy kellemesebb világot lássanak, de legalábbis kinevessék azt, amiben élnek. Ha tovább fokoznák ezt a dolgot, és beszólnának mindenkinek, akik éppen ezek elől menekülnek, az nem biztos, hogy a legjobb stratégia lenne. 

Amerikában például hatalmas siker a Roast című műsor, amiben válogatott sztárok, műsorvezetők, humoristák, zenészek, színészek ekézik egymást − könyörtelenül. Ennek átvételével próbálkozott is 2017-ben a Showder Klub – nem sok sikerrel. Az itthon is Roast címmel futó műsorban olyan sztárokkal kezdődött a szájkarate, mint Kovács András Péter, Kiss Ádám, Dombóvári István vagy Jáksó László. Ők Nagy Ferót osztották. 

Ugyanabban az évben Ganxsta Zolee is az oltások trónjára ülhetett, őt szintén Dumaszínházas előadók hada mellett Hajós András és Hajdú Péter égette. A műsorban résztvevők nemcsak a célszemélyt, hanem társaikat is nevetség tárgyává tették. 

Litkai Gergelyt, aki a Dumaszínház produkciós vezetője is, a sikertelenség okáról kérdeztük. Így válaszolt:

Ezt Amerikában is csak egy bizonyos réteg szereti, de mivel jóval nagyobb országról beszélünk, a nézők kisebb százaléka is el tud tartani egy ilyen jellegű műsort. Nálunk, a Dumaszínházban utána is volt Majka-roast, Schobert Norbi-roast, vagyis mi ezt folytattuk, és a közönségünket érdekli, csak nem biztos, hogy egy kereskedelmi csatorna is fogékony erre. 

Hová tart a világ?

A humorista hivatás nagy felelősséggel jár. A vicceknek szórakoztatnia, tanítania, tájékoztatnia kell, sokszor pedig fontos, hogy felhívja a figyelmet különböző problémákra. 

Humorban nem ismerek tréfát

– írta Karinthy Frigyes.

Nádas Györgynek és Litkai Gergelynek is feltettük a kérdést, hogy vannak-e tabutémák a humorban – és más véleményen voltak.

Nádas György így nyilatkozott:

Ma már vannak. Ezelőtt harminc-negyven évvel nem nagyon voltak. Történt egy vonat-autóbusz ütközés Berhidánál a '80-as években. Abból Kern András és Szilágyi János egy nagyszerű kabarétréfát csinált. Ma egy ilyenért megölnék az embert. Valahogy érzékenyebbek lettünk.

Litkai Gergely így vélekedett:

Ez nagyon sokszor a kontextustól és a közlő szándékától függ. Sosem a téma határozza ezt meg, hanem egy rendkívül összetett rendszer, hogy ezt hogyan akarják interpretálni, kivel kapcsolatban mondják, érdektelen vagy érdekes emberről, egy magát megvédeni képes, vagy önvédelemre képtelen egyénről. Ez nagyon összetett, nem lehet rá fekete-fehéren választ adni.

Úgy tűnik, nincsenek tabuk, ha végignézzük a világ különböző területein tevékenykedő humoristákat és a poénok témáit. A traumákat sokan dolgozzák fel nevetve.

Egyéni érzékenység kérdése, hogy mindezt ki hogyan kezeli a színpadon, a nézőtéren, a különböző csatornákon, társaságokban. A viccek nem bántó szándékkal jönnek létre, hanem a nevettetés – és a tanulság – érdekében, még akkor is, ha valaki a saját értékítélete szerint sértőnek titulálja.