Az ausztrál színész, George Lazenby visszavonul a színészettől. Ő volt az egyetlen, aki mindössze egyetlenegy James Bond-filmben alakította a világ leghíresebb titkos ügynökét. Az az egy film, az Őfelsége titkosszolgálatában nem sikerült túl jól, pedig a 007-es története szempontjából fontos epizód volt, ugyanis ebben az egy részben volt felesége.
2017-ben jelent meg a Hulun Josh Greenbaum dokudrámája Lazenby életéről Becoming Bond címmel. Az autószerelő-férfi modellből lett Lazenby a második színész, aki Bondot alakította a filmvásznon Sean Connery után, aki hétszer is feltűnt a szerepben.
Lezárult egy korszak
A Variety megírta, hogy július 24-én Lazenby az X-en, egy bejegyzésben jelentette be visszavonulását. Bár karrierje „jó móka volt”, úgy érzi, „az öregedés nem túl szórakoztató”.
Nem volt könnyű a döntés, de ideje bejelentenem, hogy visszavonulok a munkámtól. Nem fogok többet színészkedni, nyilvánosan szerepelni, nem adok interjúkat, nem írok alá szerződést, és autogramot sem adok a mai naptól kezdve
– írta Lazenby. „Szeretnék köszönetet mondani a menedzseremnek és barátomnak, Anders Frejdhnek, hogy 2013 óta segített nekem, ő volt a legjobb, akivel valaha is dolgoztam. Most már arra akarok koncentrálni, hogy több időt töltsek a családommal. Őszinte hálám mindenkinek az évek során nyújtott szeretetéért és támogatásáért. Sokat jelentett nekem” – zárta sorait az egykori 007-es.
A visszavonuló színész nem csak James Bond szerepében volt látható, az 1975-ös The Man from Hong Kongban és az 1986-os Ne halj meg fiatalon! című filmben is játszott.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!