- Kultúr
- holttest
- amerikai természettudományi múzeum
- őslakos
- bennszülött
- tárgy
- művészet
- kiállítás
- temetkezés
- joe biden
Joe Biden nem teketóriázott, bezárta az összes kiskaput
További Kultúr cikkek
Az Amerikai Természettudományi Múzeum közölte, hogy lépéseket tesz közel 2200 amerikai bennszülött ember maradványainak és több ezer törzsi temetkezési tárgyának visszaszolgáltatása terén, amely az év elején egy új szövetségi szabályozás nyomán kiemelt prioritássá vált.
A múzeum elnöke, Sean Decatur levele szerint az intézmény több mint 400 konzultációt tartott körülbelül 50 különböző érdekelt féllel, köztük hét bennszülött delegációval és befejeztek nyolc hazatelepítést, amely 124 személy maradványát és összesen 90 tárgyat érintett.
Visszakapják, ami az övék
Bejelentették, hogy legalább három személy maradványait visszaküldik a kaliforniai Chumash Mission Indians Santa Ynez Bandájának. A szövetségi nyilvántartásban szereplő információk szerint a múzeum 1891-ben vásárolt egy sor emberi maradványt James Terrytől az intézmény antropológiai osztályának, akkor még régészeti és etnológiai osztályának egyik legkorábbi kurátorától. 1924-ben legalább két másik személy maradványait is megvásárolták Felix von Luschan osztrák antropológustól, aki végül eladta a teljes koponya- és csontvázgyűjteményét a múzeumnak, amely egyes történészek szerint megduplázta az akkori emberi maradványok számát.
A The New York Times értesülései szerint az év elején a múzeum bezárt két indián tárgyakat bemutató termet, nagyrészt az új szövetségi szabályozás miatt, amely megköveteli, hogy a múzeumok a törzsek beleegyezését kérjék a kulturális tárgyak bemutatása, illetve tanulmányozása előtt.
Az új szabályozást a Biden-adminisztráció alkotta meg, és arra törekszik, hogy az 1990-es indián sírok védelméről és a maradványok hazaszállításáról szóló törvény jogi kiskapuit megszüntesse.
A törzsek képviselői évtizedeken át bírálták a törvényt, amely lehetővé tette a múzeumok és más intézmények számára, hogy elhúzzák a hazatelepítési folyamatokat.
Levelében Decatur elmondta, hogy David Hurst Thomas kurátor és egy külső bennszülött tanácsadó segít egy kisebb kiállítás megszervezésében, amely októberben nyílik meg, bemutatva a múzeum új stratégiai küldetését és az őslakos közösségek perspektíváját. Ezen túlmenően a múzeum egy új kirándulást szervez New York-i diákok számára, amelyet a Haudenosaunee közösség tanácsadóival együtt találtak ki.
400 szegény ember
Kevesebb előrelépés történt a múzeum úgynevezett orvosi gyűjteményének esetében, amelyben az 1940-es években meghalt mintegy 400, nagyrészt
szegény New York-i ember maradványai találhatóak,
akiknek a holttestét eredetileg orvosi egyetemeknek adták oda. Ezek részei a múzeum óriási, a világ minden tájáról származó, mintegy 12 ezer darabból álló gyűjteményének. A múzeum szóvivője elmondta, hogy folyamatosan keresik azokat az intézményeket, amelyeket érdekelheti a gyűjtemény, és igyekeznének javítani az emberi maradványok kezelésén.
„Mint már korábban is kifejtettem, az előttünk álló munka hónapokig vagy akár évekig is tarthat. A múzeumban dolgozók és a külső tanácsadók erőfeszítéseinek köszönhetően továbbra is dolgozni fogunk politikánk, gyakorlataink és meggyőződéseink tartós és érdemi változtatásán” – írta levelében Decatur.