Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKern András a rosszulléte miatt még egy darabig nem térhet vissza
További Kultúr cikkek
Egy ideig még biztos nem tér vissza a színpadra Kern András, miután rosszul lett a Pesti Színház Az imposztor című darabja alatt. A színész a szünet után nem tudta folytatni a társulat az előadást, amiről a Vígszínház igazgatója, a darab rendezője, Rudolf Péter tájékoztatta a közönséget.
A helyszínre orvos és mentő is érkezett, később pedig kiderült, hogy Kern András szorult segítségére. A szakemberek javaslatára pihenőt tart, az állapotával kapcsolatban pedig egyelőre úgy döntött, nem nyilatkozik.
A Belvárosi Színház oldalán most a Kalamazoo című színdarabról adtak ki tájékoztatást, aminek szintén főszereplője Kern András. Ebből kiderült, hogy a december 23-án, 19 órára, illetve december 27-én, 16 és 19 órára Budapestre, a Belvárosi Színházba meghirdetett előadásai betegség miatt elmaradnak,
vagyis úgy fest, hogy a színész egy ideig még nem térhet vissza a színpadra.
A színész tíz éve pacemakerrel él, így amikor rosszullétre, szédülésre panaszkodott, nem volt kérdés, hogy értesíteni kellett a mentőket.
Önvallomás a színházról
Az imposztort Kern András főszereplésével mutatták be a Pesti Színházban 2024. december 7-én. A komédia a színház varázsáról és kiszolgáltatottságáról szól, középpontban egy színészóriással.
A történet a cári Oroszország által megszállt Vilna városában játszódik. Egy, a megmaradásáért küzdő kis lengyel színház meghívja Wojciech Bogusławskit, a „lengyel színház atyját”, hogy vendégfellépésével megmentse a társulatot a csődtől, egyben a különleges színházi csemegével elnyerje az orosz helytartó jóindulatát.
A JEGYEKET AZONNAL ELKAPKODJÁK, DE A LEGENDÁS SZÍNÉSZÓRIÁS MÉG MINDIG NINCS SEHOL.
Az előadás reggelén aztán megérkezik egy fáradt, kissé cinikus, rozzant öregúr, aki a várva várt vendégművésznek vallja magát – újabb csalódást okozva az amúgy is reményvesztett társulatnak – majd meglepetten értesül arról, hogy hazafias operáját, melyre felkérték, a cenzúra betiltotta. Helyette Molière Tartuffe-jének címszerepét kell aznap este – életében először – eljátszania. Kapkodva próbálni kezdenek. A színháznak azonban még arra is alig van pénze, hogy a vendégművész gázsiját kifizesse, így a színészek kénytelenek maguk varrni a jelmezeket és festeni is a díszleteket.
Az imposztort Rudolf Péter rendezte, a főbb szerepekben Kern András, Fesztbaum Béla, Seress Zoltán, Szilágyi Csenge, Wunderlich József, Majsai-Nyilas Tünde, Kőszegi Ákos, Igó Éva és Medveczky Balázs látható.
(Borítókép: Kern András 2019. október 2-án. Fotó: Zih Zsolt / MTVA / MTI)