Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMFriss hús fesztivál a Toldi moziban
Huszonhat új kisjátékfilmet mutat be a Daazo.com - European Short Film Centre a Toldi moziban rendezett minifesztiválon. Március 28-án és 29-én a tavaly készült filmeket az alkotókkal együtt lehet megnézni.
Mivel idén elmaradt a 44. Magyar Filmszemle, nem volt lehetőség megismerni az elmúlt évben készült kisjátékfilmeket. Pedig a fiatal tehetségek ugyanúgy dolgoztak, mint a korábbi években - áll a szervezők közleményében. Most két nap alatt huszonhat kisfilmet vetítenek le a Toldi mozi két termében. A Friss hús nevű rendezvényen egyszerre szerepelnek olyanok, akik évek óta készítenek filmeket és olyanok, akik még csak most mutatkoznak be.
A fesztiválon lesz Parti-Nagy Lajos (Kispárizs), Cserna-Szabó András (Nagyanyám köldöke) és Tar Sándor (Lágy eső) adaptáció, új filmmel jelentkezik a Moszkva tér rendezője, Török Feri (Brigád), a Dési-Móray páros (Valakit vacsorára) és Papp Gábor Zsigmond (Én is téged, nagyon). De láthatunk egy részletet Dyga Zsombor (Köntörfalak) készülő filmjéből is (Dramaturg Tanács - a Couch Surf egy epizódja).
Levetítik Nagypál Orsi filmjét, amit már Angelina Jolie is látott Szarajevóban (Körforgalom), Schwechtje Mihály munkáját, amiben Rezes Judit zsiráfot gondoz (A pingvinkonstrukció) és Erdélyi Dániel négy válságkorszakot összehasonlító munkáját (103 szerda).
A Friss húson vetített filmekről bővebb információ itt található, a filmek trailereit pedig itt lehet megnézni. A kisfilmeket összesen öt blokkban vetítik majd, jegyeket blokkonként 600 forintos áron lehet vásárolni. A legrövidebb film hat perces, a leghosszabb közel félórás.
Rovataink a Facebookon