Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMásik tahó zsaruval támad fel a Linda-film
További Cinematrix cikkek
Idén januárban robbant a hír: a Johnny Gold című websorozat és mém atyja, Martin Csaba a félpucér gyúrógépet alakító Tánczos Tamással és az 56 évesen is fitt Görbe Nórával akar mozifilmet forgatni gyerekkorunk kedvenc tévésorozatából, a Lindából a Halálos fegyverből ismerős „a forrófejű zsaru és a nyugdíjas társa mindenkit lenyom"-stílusban. Martin Csaba rendező akkor egy 4 perces előzetest is kirakott a netre, amit még 2012-ben dobtak össze pár nap alatt, fillérekből. Azt várták tőle, fél év alatt összejön a segítségével annyi szponzorpénz, hogy idén ősszel el lehet kezdeni a forgatást.
Martin eredetileg tízrészes tévésorozatot tervezett. Ebben a jófiúk csapata (Linda, Johnny Gold, Pindroch Csaba, Elek Feri és a sorozatban Linda apját alakító Bodrogi Gyula) egy sor poénkodás és verekedés után végül elkapja gonoszokat, aki a rendező szerint "egy értelmiségi rosszfiú lett volna Ákos-fizimiskával, és egy szőke asszisztenssel, akinek a szerepére Miló Vikit néztem ki". Ebből lett végül egy 140 percesre rövidített moziváltozat. De nem jött be a terv.
Linda helyett Melinda
A producerek és a potenciális reklámpartnerek kihátráltak a Linda-film mögül. A rendező a saját blogján írt a kudarcba fulladt munkamegbeszéléseiről: a reménybeli producerek vagy Johnny Goldot találták vállalhatatlannak a websorozat és a (direkt béna) videoklipek alapján, vagy 90 percre akarták lerövidíteni a sztorit és ingyen dolgozó filmfőiskolásoknak adni a mellékszerepeket, hiszen „ők a referenciáért is vállalják". Volt olyan, aki a „Mindegy, csak csöcs legyen benne"-hozzáállásával akasztotta ki a rendezőt, és több producer is ragaszkodott ahhoz, hogy a Linda-mozifilm ne is az ötvenes Lindáról szóljon, hanem mondjuk a fiatal lányáról, Melindáról.
Martin Csaba szerint az átlag magyar filmproducer többnyire így áll hozzá a filmkészítéshez: „Megnézzük Csabikám, mit tudunk ingyen elhozni. Ott van például sógorom tejüzeme, na ott lehet rumcájszkodni. Meg az irodámba is jöhettek, csak a cipőt vegyétek le! A nejem tanár, simán intéz tornatermet, csak ne tűnjön el semmi! Írjál jelenetet oda, ne legyél lusta! Úgy írd át a könyvet, hogy legyen benne 4 traktor, mert azt most Sanyiék leselejtezték, össze is lehet törni, aztán eladjuk hulladéknak. Meg hozunk tanodás színészeket, azok örülnek, hogy szerepelnek, nem kell gázsi. Kaját is hoznak magukkal. A stábnak is, ha kell. Örüljön, hogy jöhet, kell neki a referencia, nem igaz? Full tehetségtelen, mesterkélt, meg remeg a hangja, de ki nem szarja le, nem igaz? Már megvette a paraszt a mozijegyet, mire rájön, hogy szar az egész, vagy ha nagyon igényeskedsz, akkor szinkronizáltasd le valakivel. Nem igaz?”
Görbe Nóra természetesen továbbra a produkció betonbiztos tartóoszlopa. „Lelkes, készül a szerepre. Reméljük, jövő tavasszal el is kezdhetjük vele a forgatást" - nyilatkozta a rendező az Indexnek, majd hozzátette: a befektetőkkel és szponzorokkal futott körök után úgy döntött, korábbi terveivel ellentétben ő is pályázni fog a Magyar Nemzeti Filmalapnál. "Nem az a lényeg, hogy csinálunk egy Linda-filmet, hanem hogy jó Linda-filmet forgassunk, egy olyan sztorival, ami mindenkinek megfelel. Ami tetszik a Filmalapnak, tetszik Görbe Nórának, tetszik a nézőknek és én sem tartom túl klisésnek."
David Hasselhoff kimarad
Tavaly nyáron a rendező még David Hasselhoffot is megkereste egy Linda-cameo ötletével. A sztár menedzserei viszont előre bekérték a forgatókönyvet, és 30 napon belül fizetni kellett volna nekik a szereplésért, így végül a Knight Rider sztárja kimaradt a filmből. „Jó poén lett volna, hogy a 80-as évek hazai sztárnője és a 80-as évek nemzetközi sztárfaszija találkoznak. De még ha lenne is rá keret, szerintem őt ma már nem nagyon érdekli ez a projekt. Mi is inkább Lindára koncertrálunk: ami pénzt elvinne egy ilyen sztár, azt inkább a látványra és a kellékekre költjük.”
Kapott viszont egy másik főszereplőt a film: Tánczos Tamás helyett Szabó Simon alakítaná a nyugdíjasként visszahívott Linda mellé beosztott, újonc zsarut. „Sokat gondolkodtam rajta, ki lehetne Linda járőrtársa – árulta el a Johnny Golddal időközben szakító rendező – Mindenképp szerettem volna egy nagydarab, erős srácot, aki nem egy elmebajnok, és a barátnőm mondta, hogy Szabó Simon Rojálja pont ilyen figura volt Moszkva térben. Nagyon jó színész, és a Linda-filmben is sok szabad teret kapna, hogy ne papírízű legyen, amit csinál. Személyesen is egyeztettünk már, és beszéltünk hármasban is, Görbe Nórával kiegészülve."
Szabó Simon társrendező is lenne
„Tök szívesen vállalom a buta, nagydarab karaktert. Az elején ugyan kétségeim voltak, de aztán megnéztem a trailert, elolvastam a forgatrókönyvet, és úgy éreztem, hogy ebből lehetne egy ütős filmet csinálni – mondta az Indexnek Szabó Simon. – Ha a Linda szóba kerül, mindenki tudja, miről van szó. A korához képest ráadásul nagyon jól összerakott kis sorozat volt, jó színészekkel, profi kaszkadőrjelenetekkel, minden epizódja lekötötte a nézőt. Az egész egy kultikus sztori volt, mint a Szomszédok, ennek a sorozatnak is megvolt a maga vicces, kicsit félciki, retró hangulata, amit mindenki szeretett".
A Szomszédokban törött lábú kosarasként felbukkanó Szabó Simon szerint a produceri nyomásra kitalátt „Linda lánya"-sztoriszál pont azért baromság, mert úgyis mindenki arra kíváncsi, mit csinálna ma Linda. „A forgatókönyv is erre épül: Lindát már nyugdíjazták, de aztán mégis úgy alakul, hogy egy fiatal nyomozónak szüksége lesz egy öregebb tapasztalataira. Ez a film gerince, ebből jön majd egy csomó poén. Linda pont úgy viselkedik, mintha az anyám egy rendőr lenne."
A Papírrepülők című filmjével már Szabó Simon is belekóstolt a forgatókönyvírás, a rendezés és a szponzorkeresgélés világába, így a Linda stábjában is szívesen vállalna társrendezői szerepet a bumburnyák főhősön túl. "A termékelhelyezést okosan is meg lehet csinálni. A Papírrepülőket is támogatta négy-öt cég, adtak például ruhákat, de ezt senki sem tudta volna a nézők közül megmondani, mert nem volt tolakodó a logó. A lényeg a hitelesség. Például ha a rendőrség egy adott cégtől veszi a mostani autóit, akkor a Linda stábjának is hozzájuk kell először menni szponzorációért, hiszen mindenki arra lesz kíváncsi, mit csinálna Linda ma". Szabó szerint nagyjából 250 millió forint kellene a Linda-mozifilmhez, amit a magas nézői elvárások miatt nehéz lesz igazán ütősre megcsinálni, de mindenképpen meg kell próbálni.
Rovataink a Facebookon