Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Greta Gerwig elkészítené a Barbie folytatásátNekem szent meggyőződésem volt az első Andrew Garfield-féle Csodálatos Pókember után, hogy nagyjából ilyennek kell lennie Peter Parkernek, és a kisebb-nagyobb gyerekbetegségek ellenére őszintén bíztam a folytatást sikerében. Tévedtem, a Sony ismét bebizonyította, hogy fogalma sincs mit kell kezdeni ezzel a franchise-szal, inkább lefutják ugyanazokat a szánalomköröket mégegyszer.
Peter Parker (Andrew Garfield) és Gwen Stacy (Emma Stone) ügyesen leérettségiztek, de a fiatalok szerelme nem felhőtlen, mert Gwen apja halála előtt megkérte Petert, hogy hagyja békén és ne sodorja veszélybe a lányát. Nem kellett volna, mert emiatt az egész film Gwen és Peter se veled, se nélküled szenvedésétől csöpög, ami olyannyira rátelepedett az egészre, hogy nagyon komolyan rontotta az élvezhetőséget.
Ahogy az IMAX 3D élmény is. Tényleg nagyon jó lenne már felgyújtani és beszórni sóval ezt az egészet, mert az egészen nevetséges, hogy a film első harmadának akciójeleneteiből az agyam képtelen volt bármit is rendesen feldolgozni, csak egy homályos képernyőt, amin nagyon rángatja az operatőr a kamerát. Az a pár felénk szálló üvegszilánk nem kárpótol a homályos háttérért.
Index-ítélet: 5/10
IMDB: 7.6
Port.hu: 7.6/10
Rotten Tomatoes: 67%
Metacritic: 56%
Pedig az akciójelenetekkel semmi komolyabb probléma nem volt, a pofátlanul sok CGI sem volt annyira zavaró, mint mondjuk a Pókember 3-ban. Az már sokkal szomorúbb, hogy a felszínes, émelyítő szerelmi szál teszi ki a film 70 százalékát, az elejére meg a végére rakták az akciót. Vagyis maradtak a tipikusan béna szuperhősformulánál.
Ennyike.
Ha ez még mindig nem lenne elég, az előzetesekben agyonnyomatott Electro (Jamie Foxx) az utóbbi évek legrosszabban kivitelezett jellemfejlődésén ment keresztül. Az első mondatától teljesen egyértelmű volt, hogy miért lesz majd szegény, elnyomott, minden ismert amerikai klisé szerint megalázott Max Dillonból Pókember ellensége. Rhinóról meg aztán végképp felesleges beszélni, mert az előzetesek lazán átvertek mindenkit, a rinocéroszrobot a film utolsó öt percében tűnik csak fel.
Ja, igen, Rhinóból robotruha lett, Electróból Dr. Manhattan-szerű áramlény, Harry Osborn pedig valami zöld trutyitól vált Zöld Manóvá.
A fájdalmas középszerűségből egyedül Dane DeHaan teljesítménye emelkedik ki. A rengeteg erőltetett karakterfejlődés közül egyedül az övé tűnt igazán természetesnek, az apja halála, az örökletes betegsége, a cége elvesztése és barátja árulása egyre torzabbá tette a személyiségét, amitől szép lassan egy kattant badass vált belőle. Élmény volt nézni DeHaan minden momentumát, és megint csak bebizonyosodott, hogy Hollywood továbbra is csak főgonoszokból képes érdekes szereplőket csinálni.
Az elején izgalmasnak tűnő Peter Parker pedig egy nyávogó kis pöcs lett, aki valóban nehéz családi háttérből jön, és néha tényleg képes vicces lenni, de beleszürkül a béna szerelmi szálba. Nem ettől lesz a hétköznapi hősök kedvence hétköznapi, hogy ugyanúgy szenved a szerelemtől, mint mindenki más. Attól meg pláne nem lesz hétköznapi, hogy trendi brooklyni hipszterbanda (DIIV) posztere van kirakva a szobájába, a filmben viszont Alicia Keyst kell hallgatni nyöszörögni.
A csodálatos Pókember 2 pont olyan sablonos, ezerszer megismételt popcornmozi, amiért már azoknak is elege van a szuperhősökből, akik alapvetően szeretik a képregényeket. Nagyon sajnálom, de ez nem csak kevés, de bántó is a Pókember-franchise-ra nézve. Elsietett, alulírt karakterek, borzasztó lineáris történet, fölösleges 3D, kevés akció, az is rosszul elhelyezve a filmben. Viszont amíg a nézők tejelnek ezért a nagy semmiért, addig a Sonynak tényleg megéri majd nem csak több Pókember-filmet forgatni, hanem tucatnyi spinoffot gyártani minden D-listás mellékszereplőnek, ha már a Disney és a Warner is ezt csinálja.
Csúnya vége lesz ennek, és az a legszomorúbb, hogy ennek az egyik legjobb képregényszereplő issza meg a levét. Üvölt az egészről, hogy a stúdió nagyon gyorsan túl akart lenni ezen az egészen, még rendes stáblista utáni extrára sem futotta, csak az utolsó pillanatban, telefonos applikációval dekódolható rövid jelenetre, ami már tényleg annyira az alja mindennek, hogy még egy Baljós hatos-film sem lesz képes megvigasztalni.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon