Ész nélkül gyúrt minden nap, fájlalja a vállát. Egy dublőrnek kellett gyereket mentenie helyette.
Már régen (legalább két napja) nem jelent meg semmilyen új információ a Batman vs. Superman szuperprodukcióról, úgyhogy ideje volt, hogy valaki bedobjon valami teljesen lényegtelen információt a filmről. Ez a valaki ezúttal Rehan Jalali, az a személyi edző, akivel a Batmant játszó Ben Affleck készül a filmre. Jalali rögtön két dolgot is elárult: egyrészt, döbbenet, de Afflecknek lesznek félmeztelen jelenetei a filmben, másrészt több különböző Batman-ruhája lesz. Egészen pontosan kettő, egy a direkt Afflecknek áttervezett ruha, amiről már számos kép megjelent, és egy másik, ami kriptionitból készült, és még rakétákat is ki lehet lőni vele.
Bréking! Ben Affleck megsérült a Batman forgatásán!
Legutóbb a Forbes írt a filmről, méghozzá azt, hogy a Batman v Superman: Dawn of Justice első előzetese még idén a mozikba kerül. A hobbit: Az öt sereg csatája előtt fogják először leadni. Ez már csak azért is különös hír, mert a filmet csak 2016-ban tervezik bemutatni, ennyivel korábban nem szoktak trailert kiadni.
A mostani tervek szerint az amerikai premier egészen pontosan 2016. március 25-én lesz. Affleck mellett Henry Cavill (ő lesz Superman), Gal Gadot, Amy Adams, Laurence Fishburne, Diane Lane, Jesse Eisenberg, Jeremy Irons, Holly Hunter és Scoot McNairy szerepelnek még a Batman vs. Supermanben.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
Rovataink a Facebookon