Nincs az a csodakutya, ami megmenthetné a Mancsot

Az enyhe kifejezés, hogy a Mancs a két szék között a pad alá esik. A Mancs a két szék között a pad alá esik, átszakítja a csempét, a padlót, áthasít a vízvezetéken, a gázcsövön, a vasbetonon, majd zuhan ugyanígy pár emeletet, a pincében köt ki, rádől a bojler, besüpped alatta a ház alapja, a végén pedig ráomlik az egész épület és tényleg egy mentőkutyára lenne szükség, hogy megtalálja a romok alatt.

A Mancs teljes kudarc úgy, mint életrajzi film Magyarország egyik leghíresebb kutyájáról (azért mindenki gondolja át ezt a fél mondatot és aztán olvasson tovább) és mint gyerekfilm. Kudarc úgy, mint az animációs és élőszereplős filmek keveréke. Kudarc, mint forgatókönyv, mint jelenetek egymásutánja, mint történet, mint színészkedés, mint vágás. Mint film.

Akármennyire is ezt gondolják azokról, akik filmekről írnak, muszáj elmondanom, hogy kifejezetten utálok olyan bekezdéseket írni, mint az előző. Nem élvezem. Nem dörzsöltem a kezem egész nap, hogy végre leülhessek a gép elé és leírjam ezt. Mindennél jobban örülnék végre egy magyar filmnek, amiről végre leírhatnám, hogy mennyire szuper, jó, profi, nézném még, vagy nézném megint, nyugodtan tudnám ajánlani valakinek, mert az a valaki nem fog aztán egy összegöngyölt szemlekatalógussal kergetni végig a Rákóczi úton, hanem egyetértésben tudnánk arról beszélni, hogy ja, ez egész jó volt. Mielőtt beültem volna a Mancsra, az egyik kollégám azt mondta, hogy el akar menni rá a gyerekével mindenképpen. Neki viszont nem akarok szólni, mert az életben kifejezetten szeretek szemétkedni.

Megpróbálom összefoglalni a Mancs történetét: Fehér Zoltán (Trill Zsolt, színészi képességeinek töredékével) villamosszerelőként dolgozik valahol Észak-Magyarországon, egyébként egy lakásában tartott kupa szerint 1980 legjobb kutyakiképzője volt. Ez az a típusú film, amiben egy kupa kell, hogy egy nagyon fontos információt megtudjunk valakiről. A korszakban viszont egyáltalán nem segít, de erről majd később. Zoltán egy nap kimegy vidékre Erzsi nénihez (Pásztor Erzsi, egyetlen jelenetben), akivel bemennek Géza bácsi házához, mert az öreg nem ad hírt magáról.  Erzsi néni addig is egy németjuhászra mutogat a kertben, és megkéri Zolit, hogy vigye magával, mert az a kutya szörnyű. 

Géza bácsi holtan fekszik a kertben, Zoli pedig kis noszogatás után elviszi a Mancsnak nevezett kutyát, de egy ideig titokban tartja felesége (Holecskó Orsolya) elől, mert egyrészt panelban laknak, másrészt pedig a nemsokára születik a gyerekük. Egy idő után a felesége már hűtlenséggel vádolja. Zoli kiviszi a telkére Mancsot, arra a telekre, ahol saját kezűleg épít egy házat a családjának. Itt a kutya találkozik Nózival, a szagtündérrel és nem, nem bolondultam meg, ez így benne van a filmben, a szagtündér egy animált, szárnyas kiskutya, ami valami miatt úgy beszél, mint a menő manó. Azt még elfelejtettem, hogy az egész történetet Török-Illyés Orsolya olvassa fel a kislányának, de én már hamarabb találkoztam a szagtündérrel és megcsapta az orrom, hogy elég érdekes mesekönyv lehet az, amiben komoly szerepet kapnak egy villamosműhely mindennapjai és a házastársi problémák.

Remélem mindenki észrevette, hogy egyelőre még szó nincs arról, hogy Mancs egy mentőkutya. A film felétől az lesz, ahogy a gazdája és annak közvetlen barátai is mentőszakemberek, de a hatás olyan, mintha valaki besétált volna a Barátok köztbe, szétosztogatott volna négy protonhátizsákot és azt mondta volna, hogy mostantól ti vagytok a szellemirtók, hajrá! Mancsnak ugyanis Nózi segítségével remek szaglása van, például megtalálja Zoli sapkáját az erdőben, amit a férfi valami miatt kilométerekre a kertjétől hagyott el, illetve ki tudja szagolni a férfi főnökének szendvicsét a munkahelyen. Zoli ragaszkodik ahhoz, hogy a kutya különleges és nagy dolgokra képes, de ez akkor bizonyosodik be, amikor egy eltűnt kisfiút segít megtalálni. Ott egy akkora csavarral lesznek hirtelen mentőszakemberek, hogy ha lett volna négy kezem, akkor is mindegyikkel a fejemet fogom.

Legépeltem egy csomó betűt és még egy szót sem mondtam arról, hogy hogyan is néz ki a Mancs. A Mancs úgy néz ki, mintha bizonyos jeleneteket Pejó Róbert túl macerásnak tartott volna leforgatni és átadta volna az egészet a Kistehénnel 10+ éve berobbanó Igor Lazinnak, hogy oldja meg valahogy. Az animációk durvák, egyszerűek, de egyáltalán nem rosszak, csak úgy lógnak ki a filmből. Azt még meg tudom magyarázni, hogy ezek az animációk jelentik Török-Illyés Orsolya kislányának (ha valaki átugrotta volna a cikk elejét vagy elfelejtette volna, Mancs történetét neki olvassák fel) a fantáziáját. De akkor mi magyarázza például azt a jelenetet, amikor a főszereplő és a felesége vitatkoznak a konyhában, és megjelenik a képben egy rajzolt pók és belóg az asztaluk fölé? Azt meg végképp nem tudom hovatenni, hogy Török-Illyésék lakásából is egy rajzolt városra lehet látni, a szobáig pedig annyira stilizáltak a fekete felületekkel és a fehér vonalakkal, mint egy 3-6 éveseknek szóló Sin City. Egyszerűen nem értem, hogy mi szükség volt az animációkra, mert ha tényleg a kislány fantáziájáról van szó, akkor miért nem úgy néz ki a világ, mint a képeskönyv, ami előtte van?

És ezek még csak a legfelszínesebb problémák a Mancs-csal. Az megint ad egy gellert mindennek, hogy képtelenség belőni, hogy pontosan mikor játszódik. A főszereplő Trabanttal jár és régi villamosokat javít, a már említett kupáján 1980-at írnak, az állatorvos szerint viszont egy műtét húszezer forintba kerül, a tévékben pedig Pachmann Péter beszél a régi logós TV2-n, amit a szereplők Videoton készüléken néznek. Persze, lehet a film időtlen, ki lehet mondani, hogy a nyolcvanas évektől a kilencvenes évek végéig játszódhat, de egy Google-kereséssel meg lehet tudni azt, hogy a film alapjául szolgáló kutya 1994 és 2006 között élt. És akkor azt is meg lehet tudni, hogy ugyanúgy diszpláziás volt, mint a filmben. És akkor azt is, hogy ezen a tényen kívül szinte semmi sem úgy van a filmben, mint a valóságban volt.

Ami igazából a legnagyobb probléma a Mancs-csal, mármint a filmmel, hogy egy fura középutat próbál belőni magának az igaz történet és a teljes mese között, de a kettő folyamatosan bokszol és egymás rovására megy. Mert gyerekfilmnek túl valóságos Pejó filmje, a földrengésben játszódó finálét például felnőttként is kellemetlen nézni, mert egy zokogó kisgyerek mentését kell végignézni. Komoly filmnek pedig túl nagy bakugrásokat művel a logikában: ott van például Szarvas József figurája, akit a forgatókönyv próbál a történet gonoszának beállítani, és szerepe szerint egyszerre rendőr, kutyatréning-engedélyeztető és állami díjak átadója. És igen, megint a vesszőparipám, hogy hogyan lehet egy kutyakiképzőből, egy melósból és egy állatorvosból hivatásos mentő. Ezek nem olyan dolgok, amik csak úgy zavartak a Mancsban és most felnagyítom őket, hogy legyen valami értelme is magyarázatomnak: ezek olyan hibák, amik az egész filmet aláássák. Tökéletes és felemelő életrajzi film is lehetett volna a mentőkutya története, csak éppen minden elemében elrontották.