Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMagyar film kapta a különdíjat az amerikai SXSW Filmfesztiválon
További Cinematrix cikkek
Magyar siker is született kedd este az Amerikai Egyesült Államok legmenőbb filmfesztiválján, a 22. alkalommal megrendezett South by Southwest, közismert nevén SXSW Filmfesztiválon. Az idei válogatásban 145 filmet felvonultató nemzetközi fesztiválon Kerékgyártó Yvonne Free Entry című elsőfilmje a Gamechanger-különdíjat nyerte.
A Filmalap támogatásával készült 70 perces alkotás két fiatal lány története, akik titokban és pénz nélkül szöknek be a Sziget Fesztiválra. Feltűnő párosuk felkelti a fiúk figyelmét is, ami lassan egy versenyt alakít ki kettejük között és kiderül, hogy az életben nincs minden teljesen ingyen.
A három éven át, három Sziget Fesztiválon keresztül forgatott Free Entry éppen azt mutatja be, hogy két tizenéves lány csak úgy tudja megengedni megengedni magának a fesztivált, hogy a távozók karszalagját körömlakklemosó segítségével újra felragasztják, és a sörre valót is azzal tervezik megkeresni, hogy füvet próbálnak árulni nem túl sok sikerrel (ó boldog Metapay előtti idők, amikor még létezett készpénzforgalom!).
- írtuk korábban a filmről. A Free Entry korábban azzal került be a sajtóba, hogy kreatív eszközökkel próbálták megszerezni a filmben felhasznált Die Antwoord-dalok jogát. Egy videót forgattak, amit reméltek, hogy el jut a zenekar menedzsmentjéhez, és így hozzájárulnak majd a felhasználáshoz. Végül persze sikerrel jártak, ott van a Die Antwoord is a filmben.
A film legnagyobb erényének azt tartottuk, hogy két színésznőt, Pusztai Lucát és Barta Ágnest elindított a pályán, a producer Kastner Judit volt, gyártója a DDK Produkció. Kerékgyártó Yvonne rendező-forgatókönyvíró korábban az újvidéki Cinema City fesztiválon elnyerte a Duna menti országok legjobb elsőfilmje díját is.
Az 1987-ben könnyűzenei fesztiválként alapított texasi SXSW keretében 1994 óta rendeznek nemzetközi filmfesztivált, a zenei részen A Szám döntőse, a Gustave Tiger képviseli hazánkat.
Rovataink a Facebookon