Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
James Gunn a véres és kimerült Supermanhez hasonlította AmerikátA cannes-i filmfesztiválon mutatkozott be egy 2016-os francia-belga film, a L'economie du couple, ami nagyjából annyit jelent, hogy „Egy pár gazdasága” – az angol cím viszont már After Love lett (Szerelem után), és ez a kettő együtt írja le a legjobban, miről is szól a film: a középkorú férj és feleség igyekszik elengedni egymást, miután kihűlt a szerelmük, de a férfinak kevés pénze van ahhoz, hogy el tudjon költözni. Így hát együtt lakik a (még) feleségével és a nagyjából 8 éves ikerlányaival, akiket mindketten nagyon szeretnek, és a fejük felett folyamatosan arról veszekszenek, hogy ki mennyi pénzt tett bele ebbe a házasságba.
Azt, hogy az ingatlanárak mennyire elrugaszkodtak a bérektől Nyugat-Európában (és ha már itt tartunk, nem csak ott), nem azzal lehet bemutatni, hogy hajléktalanokat teszünk meg egy film
főszereplőivé, hanem egy középosztálybeli, dolgozó házaspárt. Egy pár hónapos kapcsolat szakításakor sokszor előkerülnek az „én adtam kölcsön neked a pénzt az utazásunkra, azt mikor kapom vissza?” és a „te meg folyton nálam aludtál, nem jövök neked semmivel” típusú viták, pláne ha egy válásról van házzal, kocsival, közös számlákkal, ráadásul a gyerekekkel.
A film pedig odáig emeli a tétet, hogy a férfinak nagyon nem mindegy, hogy 150 vagy 200 ezer euróval száll ki ebből a kapcsolatból (itt most 45/60 millió forintról beszélünk), mert előbbi esetben nem fogja tudni újraindítani az életét. És ettől lesz a film sokkal több, mint egy átlagosan jól megcsinált válós film, hogy egy nagyon mai problémát mutat be: az ingatlanárak elszállását. És nem csupán két színészt nézünk, akik eljátsszák, hogy ők már nagyon utálják egymást. Na nem mintha a film ne teljesítene jól ebben a szerepkörben.
Már az megkavarja kicsit az alaphelyzetet, hogy nem a nő bajlódik azzal, hogy kevés a férfitől kapott gyerektartás, hanem az építőiparban dolgozó férfi kuncsorog a nőnek a pénzért, és azt ígéri, ha megkapja, cserébe elköltözik. A karakterek viszont nem annyira nagyon újak: a férfi jófej, de felelőtlen, a nő megbízható, de merev. Különlegesen új helyzetekkel sem találkozunk: a legtöbb a megbeszélés, a kiabálás, az újrapróbálkozás, a gyereknevelés és a miért etted meg az utolsó falatot a hűtőből, ha nem is fizettél érte? sokszögében játszódik. De az írók és a rendező, Joachim Lafosse a film szinte teljes egészét bevitte a család otthonába, hogy valóban fullasztóvá tegye a helyzetet.
A szakítások és válások alatt soha nem az a legszörnyűbb, amikor valaki el tudja foglalni magát, dolgozik, tanul vagy szórakozik - hanem az, amikor hazamegy és rájön, hogy most félelmetesen magányos lesz. Vagy veszekedni fognak a másikkal, ha épp otthon van. Esetleg el sem tudják képzelni, hogy valaha is szerették egymást, és egymáshoz sem szólnak, de cserébe a lehető leggyerekesebb módokon tudnak erőjátékokat játszani, amikkel megpróbálják bebizonyítani, hogy ki ér kevesebbet a másiknak, vagy hogy ki dolgozott kevesebbet a kapcsolatért. Ezeket az állomásokat mind bemutatja a film, ráadásul a veszekedések, a barátokkal való kellemetlen vacsorák és a személyeskedésbe átmenő alkudozások alatt mi is be vagyunk zárva velük együtt ebbe a félelmetes és klausztrofób térbe, a lakásba.
A film pedig ez előző állomások mindegyikét bemutatja, amik során megcsinálja azt a trükköt, hogy felváltva tudjuk a férj vagy a feleség szemével látnunk a másikat, és a végén nem lehet egyértelműen igazat adnunk bármelyiküknek is. És ha ez nem lenne elég, a film szinte végig hosszú vágatlan jelenetekkel fullaszt minket és azt a trükköt is megcsinálja, hogy hol a feleség, hol a férj szemével látjuk a másikat, hogy végül lehetetlen legyen igazat adnunk annak a szereplőnek, akivel együtt éreztünk az elején.
Az egyetlen öröm, amikor a két ártatlan kislány is kap némi szerepet, de aztán jön a két szülő, hogy felhasználják őket is a játékaikhoz. És nem csoda, hogy amikor végre kapunk egy olyan pár perces jelenetet, amiben a kislányok bemutatják az anyjuknak, milyen koreográfiát tanultak, amíg az apjuk vigyázott rájuk, a vetítőterem nagy része erősen fogta a karfát, hogy most ne kezdjenek el sírni a meghatottságtól.
A filmnek egyelőre nincs magyar forgalmazója, de reméljük, hogy valaki minél előbb behozza. Ezen a linken meg lehet tekinteni a film előzetesét, sajnos csak francia nyelven, felirat nélkül.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon