Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMVégre láthatjuk a Cannes-ban díjazott nyalakodást
A fesztivál óta először vetítik itthon a pajzán animációs filmet, amiért a fesztiválzsűri is odáig volt. És még négy magyar nő megmutatja, mit tud.
A magyar nők világuralomra törnek, legalábbis a filmrendezőnők biztosan: fiatal magyar tehetségek öt animációs kisfilmjét mutatja be végre - a fesztiválszereplések után először - Magyarországon is a Toldi mozi június 25-én, este 9-kor a Femtrail című estén.
Vetítik Andrasev Nadja A nyalintás nesze című, pajzán macskás filmjét, ami Cannes-ban is ott volt, sőt meg is nyerte a Cinefondation megosztott harmadik helyezését. A Cinefondation programjában ráadásul ez a film volt az első magyar alkotás, nem csoda, hogy a rendező a díjátadó után először annyit mondott az Indexnek a fesztiválon: "Ne ébresszetek még fel!" A nyalintás nesze ott volt a világ legnevesebb animációs filmfesztiválján is Annecyban.
A Toldiban vetítik Tóth Luca Superbia című filmjét is, ami szintén járt Cannes-ban, a Kritikusok Hete programjában. A film férfiak és nők közötti konfliktusokat térképezi fel egy képzelt világban, egészen szürreális jelenetekben.
Látható lesz az egyszer már az Oscar-díj közelébe is került Bucsi Réka újabb filmje, a Love is, amely megnyerte a Friss Hús fesztivál legjobb animációjának járó díját. "Bucsi Réka csodálatos filmet csinált a mindent átjáró és mindent újraértelmező szerelemről, a vonzalom ugyanolyan fontos szerepet kap benne, mint a kiábrándulás" - írtuk korábban a kisfilmről.
Június 25-én este látható lesz még Kreif Zsuzsanna és Hegyi Olivér Candide című filmjének első epizódja és Tompa Borbála Random Walks című alkotása is. A filmeket angol felirattal vetítik.
Rovataink a Facebookon