Akció és érzelem is lesz a Viszkisben

2016.08.11. 07:01

Felénél tart a Viszkis hetvennapos forgatása: Antal Nimród, a Kontroll rendezőjének filmje Ambrus Attiláról 1,1 milliárdból készül Szalay Bencével, Móga Piroskával és Schneider Zoltánnal a főszerepben.

Elkészültek az első hivatalos jelenetfotók Antal Nimród Viszkis című, készülő filmjéből. A képeken a tíz év alatt harminc bankot kirabló hokikapust, a viszkis rablót, Ambrus Attilát játszó Szalay Bence, a barátnőjét adó Móga Piroska és a film keretét jelentő nyomozást vezető rendőrt megszemélyesítő Schneider Zoltán látható.

A film szokatlanul nagy, 1,1 milliárd forintos - a Filmalap által biztosított - költségvetéssel készül, amiről Antal Nimród rendező a beharangozó sajtótájékoztatón azt mondta: „Jó lenne, ha túl tudnánk lépni ezen a bulvármegközelítésen. A film költséges műfaj, mi pedig a hasonló műfajú, külföldi filmekkel versenyzünk, úgyhogy egy bizonyos szint alá nem mehetünk, ha nem akarjuk elveszteni a nézőket. Hosszan tudnám magyarázni, miért kerül ennyibe. Akár tetszik, akár nem, ez egy kosztümös film, mivel a 90-es évek első felében játszódik, sőt, a főszereplő gyerekkorától indulva jutunk el a szökésig a Gyorskocsi utcai börtönből. Másrészt a 70 napos forgatás is másfélszerese az átlagnak, lesz 130 helyszínünk, 50 színésszel dolgozunk, és a kis szerepekre is nagy neveket akartunk hívni. És 10 napon keresztül csak a nagyszabású akciójeleneteket fogjuk forgatni.”

A hetvennapos forgatásnak a stáb egyelőre a felén van túl. A sztoriról egyelőre annyit lehet tudni, hogy Ambrus erdélyi gyerekkorával kezdődik, és nagyjából a 70-80 százaléka fog valós eseményeken alapulni.

Antal Nimród a forgatáson annyit árult el róla, lesz benne humor, akció, „papíron ez egy akció-bankrablós-krimi”, de ami a legfőbb, hogy lesz lelke. "A lélek pedig abból fog állni, hogy Ambrus Attila harcolni fog a filmben, már nem a harcművészeti értelemben, hanem valami célért, de hogy ez egy emberi harc lesz, vagy egy önző, saját magát előtérbe toló harc, azt majd a néző el fogja dönteni" - írtuk akkor.

A film érdekességei, hogy egyrészt a valódi viszkis, Ambrus Attila is megjelenik benne egy apró szerepben, másrészt Oszter Sándor egy olyan bank alkalmazottját fogja benne játszani, amelyet a viszkis kirabol,  „mert mennyire vicces lenne, ha a Viszkis rabolná ki Rózsa Sándort” - utalt Antal Nimród a színész leghíresebb szerepére.

Ne maradjon le semmiről!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Kultúr
Nyáron kezdik forgatni Mel Gibson Passiójának folytatását

Nyáron kezdik forgatni Mel Gibson Passiójának folytatását

A régóta várt folytatásra 22 évet kellett várni.

18 perce

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

54 perce

  • Címlapon
A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság

A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság

Az mondják, „vannak értékek, amelyekre nem lehet árcédulát rakni.”

tegnap, 20:35

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.

március 20., 08:27

  • Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.

március 21., 12:31

  • Kultúr
Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Máris kedvelt szelfipont lett.

március 20., 10:46

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.

március 21., 13:28

  • Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás és lenullázhatják bankszámláját

Egy meggondolatlan koppintás és lenullázhatják bankszámláját

Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hackerek. Mutatjuk, mire figyeljen.

52 perce

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.

március 20., 09:37

  • Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

március 20., 12:56

  • Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.

március 21., 09:52

  • Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.

március 20., 21:20

  • Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.

március 20., 15:38

  • Címlapon
Lefejezett döglött hallal hadonászott egy szenátor az ausztrál parlamentben

Lefejezett döglött hallal hadonászott egy szenátor az ausztrál parlamentben

Egy törvénytervezet borzolta fel a kedélyeket.

50 perce

  • Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.

59 perce

  • Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.

március 20., 19:25