Toni Erdmann mindennek az ellenkezője

Kritika a Toni Erdmann című Maren Ade filmről

2016.09.27. 12:31

A Toni Erdmann azzal vált ismertté, hogy nem nyerte meg végül az idén Cannes-ban a filmfesztivál nagydíját, noha az eksztatikus hangulatú vetítések és lelkendező kritikák után mindenki biztosra vette a német film győzelmét. A Nemes Jeles Lászlót is felvonultató zsűri viszont másként döntött, a fesztiválról tudósító kritikusok fütyültek és tomboltak, és csakazértis megírták, hogy márpedig a Toni Erdmann volt a legjobb film az egész fesztiválon, sőt, a legjobb dolog a világon a (szeletelt kenyér, vízöblítéses vécé, sugárhajtású rakéta - tetszőlegesen behelyettesíthető) óta.

Na, ez az, amit mind el kell felejteni a filmmel kapcsolatban, ha meg akarjuk nézni. Nemcsak azért, mert a felfokozott várakozás általában csalódással jár, hanem azért is, mert a Toni Erdmann nem egy könnyű film, de legalábbis nem való mindenkinek.

Maren Ade filmje pont azzal bánik bőkezűen, ami a mai filmnézőnek nagyon nincs: az idővel. A 2 óra 42 perces játékidő eleve arculcsapással ér fel 2016-ban, de aki abban bízik, hogy majd a sztori és a film hangulata behúzza, az se biztos, hogy azt kapja, amit vár. A Toni Erdmann cselekménye alapból lassan araszol előre, de a feszesre vágott, instant hatást kereső sorozatok és filmek korában pláne lassúnak hat.

Vegyük még ezekhez hozzá a Dogma-filmes esztétikát: nincsenek trükkös kamera-beállítások, nincs filmzene, narráció, ugrálás az időben, semmi a világon, megy a cselekmény, azt látjuk egy szemszögből és kész. Az, hogy a főszereplő elutazik külföldre, nem Bozai Józseftől vagy egy kiírásból, esetleg egy szájbarágós utazási jelenetből tudjuk meg: az egyik pillanatban még a kertjében üldögél, a másikban pedig már egy irodaház előcsarnokában. Nem nagy dolgok ezek, de példa rá, hogy Maren Ade szándékosan nem könnyíti meg a dolgunkat, és a mankókhoz szokott, elkényeztetett mai nézőt lehet, hogy ez is eltántorítja.

Pedig a Toni Erdmann mégis az a film, amibe érdemes energiát ölni, még ha nekem is beletelt egy kis időbe, mire el tudtam fogadni, hogy ez a film egy infantilis öregemberről fog szólni, aki századszorra is viccesnek tart egy undorító Austin Powers-műfogsort, meg az antipatikus, rideg üzletasszony lányáról. De aztán azon kaptam magam, hogy mégis leköt a film, és ez nagyrészt így is maradt végig.

A főszereplő egy nyugdíjas zongoratanár, Winfried Conradi, akit az osztrák Peter Simonischek játszik ragyogóan, és röviden összefoglalva: egy katasztrófa. Egyedül lakik az öreg kutyájával, a komoly dolgokra a nyolcvan év fölötti édesanyja felügyel helyette is, míg a volt felesége már talált magának egy rendes férjet, a lánya pedig évek óta külföldön dolgozik, és amikor néha hazalátogat, abban sincs sok köszönet. Conradi egy igazi rontópál, akit a kicsit sem vicces tréfáin kívül semmi sem érdekel, láthatóan senkivel sem találja a hangot, és csak akkor szabadul fel, amikor bebújhat a sárga, kiálló fogú, parókás idióta alteregója, Toni Erdmann bőrébe.

Amikor aztán a kutyáját is elveszíti, gondol egyet, és elutazik a lányához, Ineshez (Sandra Hüller), aki egy nagy olajipari konszern melletti nemzetközi tanácsadó cégnél dolgozik Bukarestben. Ines épp sorsdöntő napokat él át, úgyhogy semennyire nem hiányzik neki, hogy az apja még pluszban úgy hozza kellemetlen helyzetekbe, ahogy a szülők csak a kamaszokat tudják. Ines viszont már bőven elmúlt harminc, és keményen állja a sarat a munkahelyi szexizmussal súlyosbított nagyvállalati közegben, semmi szüksége a folyton láb alatt lévő apjára, aki egy gyászos hétvége után haza is utazik. Toni Erdmann viszont ott marad Bukarestben, és kezdetét veszi az őrület, miközben apa és lánya viszonya is alaposan megváltozik.

Toni Erdmann

Index: 8/10

IMDB: 8,3/10

Rotten Tomatoes: 93%

Metacritic: 94%

Nagyjából így lehet összefoglalni a cselekményt, de ebből persze nem derül ki, hogy az elsőre irritálónak és fárasztónak ható Winfriedet menet közben igenis meg lehet szeretni, akárcsak a corporate közegben elnyűtt Inest. Bár a Toni Erdmann vígjáték, a humora elég sajátos, és nem az a térdcsapkodós komédia, hanem sokkal rafináltabb annál:

vagy azon lehet nevetni, hogy mennyire nem vicces, amit a szereplők épp annak szánnak, vagy pedig az arcunkat eltakarva, kínunkban röhögni a kellemetlen helyzetek miatt, ahogy azt a Ricky Gervais-féle Office közben lehetett.

Kiválóan asszisztálnak mindehhez a bukaresti helyszínek: mind az expat üzletemberek hermetikusan elzárt világa, mind a velük dolgozó románok (főleg Anca, a túlbuzgó asszisztens) ábrázolása tökéletes, mint ahogy azt a ziccert se hagyta ki a rendező, ami a modern üzleti negyed, illetve a kóbor kutyák és nyomorult viskók szimultán létezéséből adódik. A legjobban viszont tényleg a nagyvállalati hatalmi harcokat és cinikus környezetet sikerül bemutatnia Adénak (ahogy például egymás között dobálják a felelősséget, kinek kell majd kirúgnia több száz embert), no meg az ott dolgozókat.

Toni Erdmann (2016) feliratos előzetes

Simonischek és Hüller figurái annyira hozzánk nőnek, hogy egy idő után már bármit elviselünk, amiben valamelyikük szerepel, legyen az akár a létező legkínosabb szexjelenet (ha egyáltalán annak lehet nevezni), vagy egy parkolóbelik kokainozással súlyosbított, lehangoló bulizás. Amikor pedig teljesen váratlanul elhangzik a film csúcspontján egy szirupos Whitney Houston-ballada, akkor tényleg nincs mit tenni, be kell állni a filmet dicsőítő kritikusok hosszú sorába.

A Toni Erdmann nemcsak vicces és hitelesnek ható film tehát, hanem mélyen emberi is, még az élet értelméről folytatott, más filmben banálisnak ható párbeszéd sem lóg ki. A humoron túl vagy épp annak segítségével nagyszerűen ábrázol depressziót, magányt, gyászt, és amikor eljutunk oda, hogy elhangzik az, hogy “csak teljesítjük a feladatainkat, miközben elszalad mellettünk az élet”, egyáltalán nem hat közhelyesnek, sőt.

Maren Ade harmadik filmjével valamibe nagyon beletalált, és egész biztos hallani fogunk még a Toni Erdmannról a következő hónapok filmes díjkiosztóin. Lehet, hogy érdemes lett volna még húzni a forgatókönyvből egy jó fél órát, vagy máshogy vonzóbbá tenni a filmet, de fogadjuk el a rendezőnek, hogy ez a film pont így működik. Ja, és persze, hogy nem ússzuk meg Budapest-Bukarest csere nélkül sem!

A Toni Erdmann szeptember 29-től vetíti a Cirkó Film: a filmben fontos szerepet kap egy sajtreszelő is, ezért akik sajtreszelővel érkeznek a Cirkóban a vetítésre, vagy Instagramon megmutatják a feltöltött sajtreszelős fotójukat #sajtreszelo #tonierdmann #cirkogejzir hashtaggel, 20% kedvezményt kapnak a jegyárból! 

Ne maradjon le semmiről!



  • Hírek
  • Lakáshitel