Tényleg készül a Valami Amerika 3

2016.11.11. 13:04

Több akció lesz a harmadik részben, ami most 8,87 millió forint támogatást kapott gyártás-előkészítésre. Egy magyar sci-fit is forgatni kezdenek.

8,87 millió forint támogatást ítélt meg a Filmszakmai Döntőbizottság a Valami Amerika 3. gyártásának előkészítésére. Herendi Gábor rendező már nyáron szeretné elkezdeni forgatni az egyik legnépszerűbb magyar vígjáték harmadik részét.

„A Valami Amerika 3-ban Szabó Győző, Pindroch Csaba, Hujber Ferenc, Szervét Tibor, Oroszlán Szonja, Ónodi Eszter, Tompos Kátya Csuja Imre, Thuróczy Szabolcs és Faragó András, egyszóval mindenki feltűnik, akit a 2008-ban megjelent legutóbbi részben láthatott a közönség. Az első két részhez képest jóval több akciózást tervezünk, hiszen a Divinyi Rékával közösen írt történet szerint Bala bandájának vetélytársaként fel fog tűnni egy másik bűnszövetkezet” – mondta Herendi, aki egyébként nemrég fejezte be a kétmilliárd forintból készült Kincsem forgatását. 

Látványterv a Műanyag égbolt című filmhez
Látványterv a Műanyag égbolt című filmhez

A Filmszakmai Döntőbizottság emellett 82 millió forint gyártási támogatást szavazott meg Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta Műanyag égbolt címmel készülő sci-fi animációjának. A Műanyag égbolt egy olyan jövőben játszódik, ahol a Föld növény- és állatvilágának teljes pusztulása után a tudósok utolsó lehetőségként egy emberekből előállított tápanyagot fejlesztenek ki. A lehetséges jövő társadalmi rendszere két részre osztja a megmaradt emberiséget: akik esznek és akik etetnek.

„A termőföld 60 éven belüli eltűnésének réme valós és tudományos tény, az egyik következménye annak, amit az emberi civilizáció okozott. Egy animációs mozifilmmel talán könnyebb elérni, hogy a nézőket egy másik univerzumba repítsük, hogy szórakoztassunk, de közben felkavaró témákra irányítsuk a figyelmet” – nyilatkozták az alkotók. A Műanyag égbolt gyártása decemberben kezdődik, több mint egy évig tart, a film 2019-ben lesz látható a mozikban.

Ne maradjon le semmiről!