Magyarország szuperhőse: a Migráns

A  menekültválság óta azokat, akik elhagyták a hazájukat, hogy Európában, vagy még messzebb kezdjenek tisztességes életet, folyamatosan megbélyegezték, általában a propaganda vagy a tudatlan tömeg: erőszaktevők, beépített katonák, ostobák, tanulatlanok, mosdatlanok, büdösek, huligánok vagy egyszerűen terroristák. Mundruczó most megfordította az előjelet.

Az idei Cannes versenyprogramjába került Jupiter holdja ezt a lehetőséget veszi végig lépésről lépésre, a magyar mindennapoktól elviekben elrugaszkodva, de nagyon is a 2010-es évek politikai mikroklímájában.

Mundruczó előző filmje, a szintén Cannes-t megjárt Fehér Isten is ebből az alapállásból indult, de ott a politikai áthallások (az elnyomott kutyák fellázadnak és letarolják az elnyomóikat, és ezáltal ők is elnyomók lesznek) valamennyire összekuszálódtak, és az egyenetlen színészi alakítások sem segítettek az értelmezésben, bár a film nemzetközi karrierjét egyáltalán nem rontották.

A Jupiter holdja viszont tényleg elrepítheti a nemzetközi élvonalba.

A főszereplője Aryan (Jéger Zsombor), a szíriai származású menekült, aki – a film első, de nem utolsó nagyjelenetében – átszökik társaival a zöldhatáron. A menekültügyesek egyik vezetője (Cserhalmi György ennél nem lehetne Cserhalmi Györgyebb) viszont szitává lövi, amikor a fiú a zsebébe nyúl, ahelyett, hogy feltenné a kezét. Aryan viszont nem hal meg, hanem valami egészen furcsa történik vele: először a kilőtt vére, majd az egész teste lebegni kezd, egyre magasabban és magasabban, mintha lassított felvételben táncolna a levegőben.

A sebesült fiút beviszik az ideiglenes fogadóállomásra, ahol megtalálja az itt fusizó és menekülteket segítő Stern doktor (Merab Ninidze magyar hangja Bálint András), aki a saját szemével látja, hogy mire képes. Sternnek nem éppen nemesek a szándékai – súlyos betegekből akar úgy kiszedni pénzt, hogy a fiút gyógyító angyalként állítja be. A pénz dől, Aryant viszont csak az hajtja, hogy megtalálja apját, akit még a zöldhatáron maga mögött hagyott.

Ez az utóbbi bekezdés azt taglalja, hogy miről szól a Jupiter holdja, de most megpróbálom elmondani, hogyan: fantasztikus látványvilággal, néha hihetetlen nagyjelenetekkel, és olyan operatőri munkával, ami után szentül meg vagyok győződve, hogy Rév Marcell operatőrt soha a büdös életben nem fogjuk látni ezek után Magyarországon. A Jupiter holdja olyan, mintha Alfonso Cuarón elhatározta volna, hogy leforgatja Kelet-Európában újra Az ember gyermekét – a film nagy része groteszkül hosszú beállításokból áll, amik addig tartanak, hogy az ember túl sokáig akarja visszatartani a lélegzetét: olyan hosszú beállítások, amik egyértelműen Cuarón és Innaritu (valamit az ő operatőrük, Emmanuel Lubezki) hatását mutatják. A sokat beharangozott megoldás a reptetett emberre minden pénzt megért, Jéger Zsombor úgy repked a főváros felett, hogy nemcsak Mihalik Enikőé, hanem mindenkinek a szája tátva marad.

Áradozok a Jupiter holdjáról, mert megérdemli, de én leszek az első is, aki elismeri, hogy vannak hibái. Maga a mondanivalója nem áll össze (legalábbis a között, hogy megnéztem a filmet és ezt a cikket írom), nehéz megmondani, hogy valójában mi az üzenete, amibe keveredik keresztény szimbolika, aktuálpolitikai utalások, és egy bravúros jelenetben, a terror maga is. A lenyűgöző részeket néha didaktikus, de választ nem adó beszélgetések szakítják meg Istenről, az emberről, és Európáról, ami sokszor megakasztja azt a hullámvasutat, amire Mundruczó felültetett minket. Aminek annyira magasan vannak a csúcspontjai, hogy hajlamos az ember megfeledkezni arról, ahogyan odáig eljutott. Minden kicsit fárasztó beszélgetésre jut egy autósüldözés, egy repülés, vagy egy lövöldözés, ami elfeledtet mindent.

Színészi munkáról nehéz beszélni, mert Mundruczó kezében mind csak bábok, akiket ide és oda kell pakolgatni egy hatalmas, nyomasztó terepasztalon (a film elvileg napjainkban játszódik, de jobban hasonlít egy disztópiára). Jégernek a főszerepben egy rejtélynek kell maradnia, és ez megy is neki. Kár, hogy Merab Ninidze szerepére nem találtak magyar színészt, mert néha kifejezetten zavaró a magyar nyelvű utószinkronja, bár egy idő után hozzá lehet szokni. Balsai Móninak Stern régóta szenvedő kollégájaként/szeretőjeként annyira nem emlékezetes a szerepe, de cserébe ismert arcok tűnnek fel egy-egy jelenet kedvéért: általában csak pár percre: Haumann Péter, Mihalik Enikő, Mucsi Zoltán, Nagy Zsolt, és Terhes Sándor is kap egy emlékezetes pillanatot.

Hülyeség lenne elhallgatni, hogy a cannes-i sajtóvetítésen a közönség egy része fújolt a végén. Másik része tapsolt is. De pontosan ilyen megosztó véleményre fogok számítani, amikor először Magyarországon, majd a világ többi pontján is bemutatják a Jupiter holdját. Rengeteg kellemetlen kérdést tesz fel, és egyáltalán nem törődik azzal, hogy meg is válaszolja őket. Belerobbant egy nagy bombát a világunkba, aztán majd figyeli, hogyan kezeljük a helyzetet.

A Jupiter holdját június 8-án mutatják be Magyarországon.