Nagyon odatették Daniel Day-Lewis utolsó filmjét

Daniel Day-Lewis többé nem fog színészként dolgozni. Mérhetetlenül hálás minden munkatársának és a közönségének. Ez egy személyes döntés, és sem ő, sem pedig a képviselői nem fognak többet nyilatkozni ebben a témában

- mindössze ennyi állt abban a közleményben, ami tavaly nyáron jelent meg a színész visszavonulásáról. Így lett a Fantomszál a világ egyik legjobb és legelismertebb színészének utolsó filmje. Legalábbis a dolgok jelenlegi állása szerint.

Daniel Day-Lewis az egyetlen színész a világon, aki háromszor is megnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat, sorrendben A bal lábam, a Vérző olaj és a Lincoln című filmdrámákért. Ezek mellett korábban még kétszer jelölték szintén főszerepekért: az Apám nevében és a New York bandái című filmekben nyújtott alakításaiért. A hatodik jelölését éppen most, a Fantomszálért gyűjtötte be. De nem csak ez tette legendássá: a történetek, amelyek a munkamódszeréről, totális átlényegüléseiről keringenek, legalább olyan szórakoztatóak, mint a filmjei. A Daniel Day-Lewis jelenség a megkérdőjelezhetetlen tehetség, az ügyes legendaépítés és parasztvakítás elegye, amibe ez a korai, de nem teljesen váratlan visszavonulás is remekül beleillik.

És az utolsó film, a Fantomszál is. Ebben Day-Lewis újra Paul Thomas Andersonnal dolgozik, akinek pályája egyik, ha nem a legjobb szerepét, a Vérző olaj embergyűlölő Daniel Plainview-ját is köszönheti. A Fantomszál egy teljesen másféle közegbe, az ötvenes évek divatvilágába kalauzol, de nem kevésbé eredeti, és nem kevésbé nagyszerű lehetőség Day-Lewisnak. És nem csak neki. Bár eleinte úgy tűnik, hogy a film az ő alakja és alakítása körül forog, a Fantomszálban van még két, legalább ilyen erős női szereplő is.

Az ötvenes években járunk Londonban, ahol a Woodcock-ház uralja a divatvilágot. Mindenki a zseniális tervező, Reynolds Woodcock (Daniel Day-Lewis) ruháira vágyik, aki nővérével, Cyrillel (Lesley Manville) mindent alárendel a munkának. Ugyanott laknak, ahol a klienseket fogadják és ahol a varrónőik dolgoznak, egyikük sem házas, nincsenek gyerekeik. Óramű pontosságú életük egyetlen célt szolgál, hogy Reynolds minél tökéletesebb ruhákat alkothasson, és hogy ebben az alkotásban senki és semmi ne zavarhassa meg. Ideig óráig tartó kapcsolatai is csak ezt a cél szolgálják, a váltakozó nők inspirációt adnak neki, de persze nekik is száz százalékban alkalmazkodniuk kell a ház rendjéhez.

Ebbe a rendbe érkezik meg Alma (Vicky Krieps) a pincérnő, akit egy étteremben szúrt ki magának a tervező, hogy az aktuális múzsája legyen. Csakhogy Alma nem olyan, mint a korábbi nők. Ha ebből bárki azt gondolná, hogy innentől a szerelmi sztorik szokott medrében halad a film, az nagyot téved. De közben valahol mégis igaza van. Ez a csodálatos a Fantomszálban, ami a Paul Thomas Andersontól megszokott módon most is sokat, nagyon sokat markol, egyszerre akar szerelemről, szeretetről, hivatásról, a munka és a magánélet sokat emlegetett viszonyáról, a hosszú távú kapcsolatok kompromisszumairól beszélni. És, ahogy szintén megszokhattuk a rendezőtől, ez most is sikerül neki.

A Variety kritikusa szerint a Fantomszál egy perverz romantikus komédia. Valóban megvan benne egy csomó romkom-elem, nagyon vicces, de közben sötét és nyomasztó is. A szereplői fokozatosan fedik fel magukat, lesznek a kényszeres és kifinomult zseni és az egyszerű pincérnő figuráiból sokkal összetettebb, izgalmas, egyszerre szerethető és irritáló személyiségek. Ehhez kellenek a hibátlanul teljesítő színészek, akikből itt rögtön három is van. Day-Lewis utoljára bebizonyítja, hogy miért ő az egyik legnagyobb filmszínész: minden gesztusa, minden hangsúlya a helyén van.

És ugyanilyen erős az Almát alakító Vicky Krieps játéka. Ahogy Alma felvette a kesztyűt a Woodcock testvérekkel, úgy vette fel Vicky Krieps is a Day-Lewis legendával, és lett egyenrangú társ a filmben. A harmadik erős alakítás pedig Lesley Manville-é. Eleinte úgy tűnik, hogy az általa formált erős, kemény vénlányt is ismerjük már, de aztán kiderül, hogy mégsem. Iszonyú igazságtalan, hogy ebből a hármasból csak Day-Lewis és Manville kapott Oscar-jelölést, Vicky Krieps ezzel a játékkal simán befért volna a legjobb női főszereplők közé.

Nem lenne korrekt, ha elhallgatnám, hogy a Fantomszál, Paul Thomas Anderson korábbi filmjeihez hasonlóan, lassú tempóban csordogál. Ha beszippant a hangulata, imádni fogjuk, de türelmet kíván. Elmélyülést az apró részletekben, mert tele van pompás, de rejtett ötletekkel, mint amilyenek Woodcock ruhákba varrt titkos üzenetei. A lehető legmagasabb minőség, de az élvezetéhez kitartás is kell.

Amelyik ház nem változik, az halott - mondja Woodcock, de hosszú időre van szüksége ahhoz, hogy ezt valóban elfogadja. Piszok nehéz változni, alakulni és alakítani a másikat. Hogy mitől működik két ember kapcsolata, az kívül nézve néha szinte felfoghatatlan. Ha ez lesz Daniel Day-Lewis utolsó filmje, ha nem, ezt igazán odatették.