Szamosi Zsófiát kikészíti ez a nap

2018.04.27. 18:07

Eddig csak elképzelhettük, hogy milyen lesz az idei cannes-i filmfesztivál Kritikusok Hete (Semaine de la critique) elnevezésű szekciójában debütáló Egy nap című magyar film, de most megérkezett hozzá az első, egy perces előzetes is.

Az Egy nap főszereplője Szamosi Zsófia, aki egy Anna nevű olasztanárt alakít, akinek három gyereke, férje és folyamatos anyagi szorongása van. Egy átlagos napja is felér egy road movie-val, hiszen mindig rohannia kell, munkába, bölcsődébe, iskolába, balettra, vívásra. Közben még az is kiderül, hogy a férje megcsalja, erre azonban egész nap nincs idő, és próbálja úgy túlélni a napot, hogy ezzel foglalkozzon. További szerepekben Füredi Leó és Láng Annamária tűnik fel.

Szilágyi filmje egyébként egy kísérlet arra, hogy egy lehető legeseménytelenebb napot mutasson be, telis-tele olyan jelenetekkel, amiket más filmek egy vágással elintéznének. Az előzetes is ilyennek tűnik, hétköznapi jelenetek, közönséges beszélgetések, átlagos konfliktusok, de mégis van az egésznek valami sodró hangulata, és főleg egy pici katarzisa, amikor a főszereplő beül az autójába, és kicsit alábbhagy az őrület.

A hivatalos szinopszis szerint

Anna folyamatosan rohangál a munkahelyétől az óvodába, onnan az iskolába, onnan a balettre, onnan a vívóedzésre, miközben úgy sejti, hogy a férje megcsalja. A dilemmái nem egyediek, de egyszerűen nincsen ideje átgondolnia őket, és egyre jobban csak súlyosbodnak, szinte összenyomják őt. Menni tovább nagyobb energia, mint ami van neki. Vajon képes lesz megmenteni azt életében azt, ami törékeny és egyedi?

A magyar bemutató időpontja még nem ismert.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!