Nem smink és a szilikon teszi a nőt

Az Egy fantasztikus nő leginkább onnan lehet ismerős a magyaroknak, hogy ez az a film, ami elhappolta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart a Testről és lélekről elől. De ha Enyedi Ildikóban, a Testről és lélekről rendezőjében nincs ezzel kapcsolatban rossz érzés, akkor bennünk se legyen. Márpedig Enyedi Ildikó csak szépet és jót mondott az Egy fantasztikus nő magyarországi díszbemutatóján. Többek között azt, hogy a film rendezőjével, Sebastián Lelióval mély barátságot kötöttek az Oscart megelőző időszakban, és hogy mindketten inkább barátoknak és kollégának, nem pedig versenytársaknak tartották egymást. Ami pedig a filmet illeti, mindenkinek szívből ajánlja. Enyedinek igaza van: az Egy fantasztikus nő megérdemli a bizalmat.

EGY_FANTASZTIKUS_NO_teaser from ELF Pictures on Vimeo.

Furcsa módon a rendező későbbi (és kevésbé jól sikerült) filmjét, A rabbi lányát előbb láthatták a magyar mozinézők, igaz, hogy csak a Titanic Fesztiválon. Sokáig úgy volt, hogy az Egy fantasztikus nő elkerüli a magyar mozikat, de szerencsére egy új forgalmazó cég mégis vállalta, hogy bemutatják. Az pedig külön öröm, hogy a film előtt levetítik Kis Hajni Szép alak című rövidfilmjét, amiről csak jót tudtunk írni korábban.

Az Egy fantasztikus nő főhőse Marina (Daniela Vega), aki nappal pincérnőként dolgozik, este pedig énekel. Folyamatosan tanul, képezi a hangját, hogy egyszer kizárólag az énekléssel foglalkozhasson. Marina szereleme a nála jóval idősebb Orlando (Francisco Reyes), akivel éppen csak most költöztek össze. Dúl közöttük a szerelem, amikor, éppen Marina születésnapjának megünneplése után, Orlando rosszul lesz. Bár Marina még be tudja vinni a kórházba, a férfin már nem tudnak segíteni, meghal.

És innen indul Marina kálváriája. Nem elég, hogy elvesztette azt, akit a legjobban szeretett, a környezete mindent megtesz, hogy még súlyosabb helyzetbe hozza. Most, hogy már Orlando nem él, a családja végre kiadhatja, és ki is adja magából azt a sok indulatot, amit Marina és Orlando szerelme váltott ki belőlük. Marina ugyanis transznemű, férfitestbe született, de nőként éli az életét. Orlando gyerekei, volt felesége és még jóindulatú bátyja szemében is érthetetlen, beteges, bizarr, hogy egy korábban heteroszexuális, családos férfi, hogyan szerethetett bele egy transzneműbe.

 Marina hamar kocsi, lakás és kutya nélkül marad, de messze nem ez a legrosszabb. A hatóságok szemében is gyanús ez a kapcsolat, így egy szexuális bűncselekményekre szakosodott nyomozó zaklatásait is tűrnie kell, aki szerint Marina szerepe nem tisztázott Orlando halálában. A végső csapás pedig az, hogy a család úgy dönt, Marina nem búcsúzhat el Orlandótól, sem a virrasztásra, sem a temetésre nem teheti be a lábát.

Az Egy fantasztikus nő mégsem egy lehúzó, nyomasztó szenvedéstörténet. Nem az, mert Marina nem hagyja magát. Ő nem egy áldozat, nem olyasvalaki, aki szó nélkül hagyja, hogy megalázzák, mindentől megfosszák. Ami jár a családnak, azt megadja nekik. A kocsi, a lakás természetesen az övék. De ami neki, mint Orlando utolsó, és valószínűleg legnagyobb szerelmének jár, a méltó búcsú, a gyászolás joga, azért megküzd. Nem úgy mint egy Terminátor, hanem úgy, mint egy erős nő.

Bár Lelio filmje az Oscar mellett megkapta a legjobb forgatókönyvnek járó díjat is Berlinben, és van benne egy csomó nagyszerű rendezői megoldás, a legfőbb értéke mégis a főszereplője. (Ebben hasonlít a Testről és lélekről-re.) 

És onnantól megyünk vele a sztoriban, le nem vesszük a szemünket róla. Marina egyszerre sebezhető és erős, szarkasztikus, vicces. A nőiessége pedig magától értetődő. Ehhez nincs szüksége sem erős sminkre, sem póthajra, sem műkörmökre vagy harsányan nőies ruhatárra. Nincsenek szilikonmellei sem, de amikor a film egyik legemlékezetesebb jelenetében félmeztelenre kell vetkőznie, akkor egyértelmű, hogy egy nőt látunk.

Ahogy megismerjük őt, egyre jobban megértjük Orlandót, hogy miért tett kockára mindent egy emberért. Egy emberért, aki megküzdött azért, hogy az lehessen, aki valójában: egy fantasztikus nő.