Filmsztárnak lenni is kemény Észak-Koreában

A propaganda bazári majmai voltunk az egész világnak.

Így foglalta össze észak-koreai szerepüket Sin Szangok producer-rendező, miután feleségével, Csve Ünhivel tíz év fogság után megszöktek az országból. A dél-koreai pár története annyira kalandos, hogy a róluk filmet készítő rendezőpáros, Rob Cannan és Ross Adam eleinte nem is hitte el, hogy teljesen igaz. Úgy gondolták, hogy nem valódi sztoriról, inkább a rajongók által túltolt legendáról van szó. Amikor megbizonyosodtak róla, hogy Sinék elrablása, észak-koreai élete és szökése igaz, akkor meg azt nem hitték el, hogy erről még senki nem csinált filmet.

Két éven keresztül utazgattak Szöulba és vissza, ennyi idő kellett ahhoz, hogy meggyőzzék Csvet, a fiát és az ügyvédeiket, hogy meséljék el nekik a történetüket. Időközben mások is rájöttek, hogy az 1978-ban elrabolt színésznőről és férjéről filmet kéne csinálni, de Csveék végül az elsőként jelentkező fiatal filmesek mellett döntöttek. 2016-ban, amikor a Kim Dzsongil bemutatja (eredeti címén a The Lovers and the Despot) végre elkészült, a történet három főszereplője közül már csak egy, a színésznő volt életben. Így elsősorban ő, másodsorban a gyerekei, amerikai és koreai hírszerzők és filmesek mesélnek a dokumentumfilmben. De sikerült megszólaltatni Kim Dzsongil egykori udvari költőjét is. A Sundance Filmfesztiválon bemutatott filmet mostantól a magyar mozikban is meg lehet nézni.

Bár Észak-Koreából számos hihetetlen és brutális történet került elő, Sinék sztorija egyedülálló abban, hogy őket nem az tette híressé, ami a világ egyik legkeményebb diktatúrájában történt velük. Ők már előtte is híresek voltak, éppen emiatt kerültek bajba. Csve és Sin Dél-Korea filmes álompárját alkották a hatvanas-hetvenes években. Egy csomó közös filmet csináltak, díjakat nyertek, fesztiválokra utazgattak, ahol olyan sztárokkal bandáztak, mint Marilyn Monroe. Örökbe fogadtak két gyereket, de a kapcsolatuk repedezni kezdett. Sin beleszeretett egy fiatalabb színésznőbe, elváltak, a karrierjük is megtört, különösen, mert a férfi egyre drágább produkciókban gondolkozott, adósságai voltak.

Saját gondjaikkal voltak elfoglalva, még csak nem is sejtették, hogy valaki évek óta kinézte őket magának. Kim Dzsongil, a későbbi észak-koreai diktátor, aki akkor még csak az apja, Kim Ir Szen által vezetett ország kultúráért felelős vezetője volt. (Kim Dzsongil a mostani vezető, Kim Dzsongun apja.) Kim Dzsongil igazi filmőrült volt, különösen az amerikai filmeket imádta. Nagyon fájlalta, hogy az észak-koreai filmek nem érnek fel ezekhez. Egy, a filmben lejátszott hangfelvételen azon siránkozik, hogy az észak-koreai filmeket soha nem hívják meg a nemzetközi filmfesztiválokra, és ez mekkora probléma. Kim Dzsongil a megoldást is megtalálta: külföldi filmeseket kell az országba hozni, ők majd felpörgetik az észak-koreai filmgyártást. Mivel nem volt valószínű, hogy a filmesek önként munkát vállalnának náluk, egyszerűen elrabolták őket.

Csvet 1978-ban észak-koreai titkos ügynökök Hongkongba csalták egy filmes munka ígéretével. Az ügynökök igazán dörzsöltek voltak, hogy a színésznő semmiképpen ne gyanakodjon, még egy kislányt is bedobtak mint az egyikük lányát. Elkábították és Észak-Koreába vitték a nőt, ahol Kim Dzsongil a legnagyobb tisztelettel és örömmel üdvözölte. Sin volt felesége után kutatva ment Hongkongba, ahol őt is elrabolták. Neki mostohább sors jutott, öt évre börtönbe zárták. Nem kis részben azért, mert többször is megpróbált megszökni. Bár Sin már nem élt a dokumentumfilm forgatásakor, egy korábbi felvételen elmesélte, hogy a filmesek – különösen, ha extrém körülmények közé keverednek – hajlamosak a filmjeiket összekeverni a valósággal. Ez is közrejátszhatott abban, hogy az egyik alkalommal igazán akciófilmbe illő módon, egy száguldó vonat tetejére kapaszkodva próbált meglépni. Nem sikerült.

Öt év börtön és agymosás után Kim Dzsongil elérkezettnek látta az időt, hogy egyesítse és munkára fogja a párost. Csve és Sin 2 év és 3 hónap alatt 17 filmet forgatott, ahogy a színésznő fogalmazott, folyamatosan, megállás nélkül dolgozva, sokszor csak napi két-három óra alvással. Elkészültek Észak-Korea első romantikus filmjei, de forgattak szörnyfilmeket is. De az igazi színjáték akkor folyt, amikor nem forogtak a kamerák. Az újra összeházasodó páros folyton a szökést tervezgette, ehhez pedig az kellett, hogy a diktátor minél jobban megbízzon bennük, minél hosszabbra hagyja a pórázukat.

A Kim Dzsongil bemutatja legerősebb részei egyértelműen azok a hangfelvételek, amiket a házaspár a diktátorral való beszélgetéseikről titokban készített. Az életüket tették kockára ezzel, de muszáj volt rizikót vállalniuk. Úgy gondolták ugyanis, hogy ha meg is tudnak szökni, Dél-Koreában senki nem fog hinni nekik. Árulóknak tartják majd őket, akik önként támogatták és propagálták a Kim-rezsimet. Ezért kellettek a kazetták, hogy az ártatlanságukat bizonyítsák.

A felvételek egy igazi macska-egér játék lenyomatai, ahol nehéz eldönteni, hogy ki a nagyobb manipulátor. Kim Dzsongil, aki az egész rablást kitervelte, vagy Sin, aki éveken át győzködte a diktátort a hűségéről, hogy aztán egy alkalmas pillanatban leléphessen. Akkoriban az észak-koreai diktatúra még a mostaninál is titokzatosabb volt. Amikor például az amerikai hírszerzők megtudták, hogy a rendezőnek egy egész táskányi kazettája van, amiken Kim Dzsongillel beszélget, már attól lázba jöttek, hogy végre hallhatják a diktátor hangját. Kim Dzsongil ugyanis annyira rejtélyes alak volt nyugaton, hogy még beszélni sem hallották soha.

Kétféle diktatúra van: fizikai és érzelmi

– mondja a filmben Kim egykori udvari költője, akinek eltartott egy ideig, amíg kiábrándult a vezetőből. Sinék bármilyen szívélyes viszonyt színleltek is, soha nem érezték magukénak a rezsimet. Amikor végre elérték, hogy kiengedjék őket Bécsbe (egy rakás fegyveres őrrel, ahogy a korábbi külföldi útjaikon is), filmbe illő szökési tervet dolgoztak ki, és megléptek az amerikai nagykövetségre. A filmben már csak Csvenek van módja beszélni (ő remek beszélő egyébként, néha elérzékenyül, de soha nem sajnáltatja magát), aki állítja: ők mindvégig szökni akartak. Mások szerint viszont Sin nem teljesen akarata ellenére került északra.

Egy biztos: egy Kim Dzsongilhez hasonló diktátor privát beszélgetéseibe szinte soha nem hallgathatunk bele. A Kim Dzsongil bemutatja már csak ezért is izgalmas film a hagyományos dokumentumfilmes forma és szerkezet ellenére is. 

(A házaspárról és a leghíresebb szörnyfilmjükről a Ma is tanultam valamit rovatban is írtunk, a cikket itt lehet elolvasni.)