Ősszel láthatjuk a Cannes-i díjnyertes magyar filmet

2018.06.12. 16:04

November 8-án láthatják a magyar nézők Szilágyi Zsófia Egy nap című filmjét, melynek világpremierje a világ egyik legrangosabb filmfesztiválján, Cannes-ban volt. A film a Kritikusok Hete versenyszekcióban szerepelt, és elnyerte a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját. A Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége az Európai Filmakadémia kérésére összeállított egy 12 filmből álló listát is, amelyen szintén helyet kapott az Egy nap, ezzel a film esélyessé vált az Európai Filmdíjra is.

Az Egy nap főhőse Anna (Szamosi Zsófia) a háromgyerekes, negyvenes nyelvtanárnő. Ahogy a film címe ígéri, az ő kicsivel több mint egy napját követhetjük nyomon. Folyton rohan, reggelit készít, öltöztet, ruhákról alkudozik, viszi a gyerekeket bölcsibe, óvodába, iskolába, aztán megy be a melóba, bevásárol, és indul a délutáni verkli.  Ennek az aprólékos realizmussal, de egy percig sem unalmasan bemutatott napnak a hátterében ott húzódik az igazi dráma. Azért csak a háttérben, mert Annának egyszerűen nincs ideje arra, hogy néhány erőtlen próbálkozásnál többet foglalkozzon azzal, hogy a férje (Füredi Leó) éppen megcsalni készül őt az egyik barátjukkal, Gabival (Láng Annamária).

A filmet mi már láttuk, és nagyon szerettük, kritikánkat itt lehet elolvasni róla. Bár a film hangulatához kétségtelenül jobban illik a borongós november, mint a nyár, mégis furcsa döntés, hogy csak ősszel kerül a magyar nézők elé. A Cannes-i díj és a jó kritikák miatt ugyanis most van igazán nagy érdeklődés a film iránt. Azért reméljük, hogy a nézők kíváncsisága kitart őszig, mert az Egy nap igazán megérdemi a figyelmet. 

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!