Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAttiláról vagy a Rákóczi-szabadságharcról is készülhet magyar film
Lezárult a Magyar Nemzeti Filmalap történelmi filmes pályázata, amiben olyan filmterveket vártak, profi és amatőr forgatókönyvíróktól, ami a magyar történelem egy ismert alakjának vagy fontos eseményének dolgozza fel a történetét. A Filmalap közleményben azt jelentette be, hogy 404 terv érkezett hozzájuk, amiknek még zajlik a feldolgozása. Ezeket egy szakmai zsűri értékeli majd, akik október végén hozzák nyilvánosságra döntésüket. Ekkor derül majd ki az is, hogy kik alkotják a zsűrit.
Azt írják, hogy ismert filmesek és forgatókönyvírók mellett sok szépíró, történész és kezdő forgatókönyvíró is jelentkezett a pályázatra. A magyar történelem szinte összes korszakából érkeztek pályázatok, Attila hun királyától kezdve a Rákóczi-szabadságharcon át az 1956-os forradalomig, olvasható a közleményben.
A pályázatot azután írta ki a Filmalap, hogy Havas Ágnes, a szervezet vezérigazgatója az InfoRádiónak adott interjút, amiben arról beszélt, hogy a hazai közönség nagyon szereti a történelmi filmeket, így azokból többnek kellene készülnie.
Emellett a Magyar Időkben jelent meg egy cikk névtelen filmes forrásokra hivatkozva, hogy állami oldalról jelentkezett egyre nagyobb nyomás a történelmi filmeket illetően és Andy Vajna filmügyi biztos szerette volna elérni, hogy az állam ne más csatornákon keresztül rendelje meg azokat a történelmi filmeket, amiket moziban szeretne látni.
A győztes terveket egymillió forinttal jutalmazzák majd, illetve újabb pályázatot ír majd ki a Filmalap, amik forgatókönyv-fejlesztésről szólnak majd és ezzel segítik majd az ötletek megvalósítását.
Rovataink a Facebookon