Már a rendszerváltás után úgy éreztem, ez nem az, amit ígértek

Interjú Ujj Mészáros Károllyal, a Liza, a rókatündér és az X – A rendszerből törölve rendezőjével

DSC 5751
2018.11.01. 18:28

Ujj Mészáros Károly már tizenkét éve készítette a rövidfilmjeit, amikor 2015-ben végre moziban is bemutatkozott a Liza, a rókatündérrel: a film váratlanul nagy siker lett, 130 ezer nézőjével a Saul fia után az év legnézettebb magyar filmje lett, és világszerte rengeteg fesztiválon díjazták. 

Idén november 1-jén mutatják be a rendező következő filmjét, X – A rendszerből törölve címen: a krimi/thriller egy pánikbeteg nyomozónőről szól; a főszerepet ezúttal is Ujj Mészáros Károly élettársa, Balsai Móni játssza. (A film forgatásáról szóló riportunk itt olvasható.) A rendőrnőnek feltűnik, hogy több, öngyilkosságnak tartott ügy inkább látszik gyilkosságnak, és még összefüggés is lehet közöttük, de csak egy kollégája támogatja, a többiek szerint hülyeség az egész. Eközben még a kamasz lányával is egyengetnie kéne valahogy finoman szólva is elcseszett viszonyát, a háttérben pedig erőszakos tüntetések rázzák meg a miniszterelnök-választásra készülő Magyarországot.

Ujj Mészáros Károllyal arról beszélgettünk, tényleg eleve némára írta-e azt a szerepet, amellyel Kulka János a sztrókja után visszatért a vászonra; miért ábrándult ki a magyar politikából; miért a párja az állandó főszereplője; és miért akart gyerekként hős szovjet katona lenni.

Magyarországon a legtöbben személyes, kitárulkozó, mélyről jövő filmeket várnak a magyar rendezőktől, főleg a pályájuk elején lévőktől. A te eddigi két filmed mintha kevésbé felelne meg ennek az elvárásnak.

Ezzel engem először 2016-ban szembesített Kovács Gellért kollégád egy csapat gimnazista előtt a Liza, a rókatündér egy vetítésén: én addig nem tudtam róla, hogy ilyen filmeket kellene csinálni. Lehet, hogy kapnom kellett volna annak idején egy tájékoztatót? Akkor is azt mondtam, hogy egy ilyen kézműves, nem hollywoodi munkamódszerrel készült filmben minden személyes, mert minden döntés a tied, mindenben részt veszel, legyen az akár hang-utómunka, akár a vágás. Nem lehet, hogy ez ne tükrözze a személyiségedet.

Ha egy újságíró a személyességet kéri számon, azért elsősorban a történet elemeire gondol. Hogy például ha az X-ben van egy pánikbeteg, az erőszakos cselekményektől rettegő rendőrnő, az biztosan azért van, mert te magad így nézel szembe a démonaiddal.

Borzasztó sok olyan eleme van az X-nek, amihez személyes viszonyom fűződik. Nekem életemben egyszer volt pánikrohamom, még tinédzser koromban, és ez meghatározó élmény volt számomra. Sok minden jött össze akkor: érettségi és felvételi előtt derült ki, hogy Keszthelyről, ahol felnőttem, akaratom ellenére és jóváhagyásom nélkül a családommal elköltözünk egy másik vidéki városba. Úgy éreztem, akkor nagyon jól kell sikerülnie a felvételinek, mert nem vagyok hajlandó egy évet egy idegen helyen elvesztegetni. És közben még a megyei történelemversenyen is elindultam – ekkor jött a roham. Hosszú évekig rettegtem, hogy ne jöjjön vissza ez az érzés. És Móninak (Balsai Móni, a film főszereplője, Ujj Mészáros Károly élettársa – K. B.) is volt egy hasonló élménye korábban. Ebből azért tudtunk táplálkozni. A filmzenének is köze van az életemhez: tinédzser koromban az Exploited volt az egyik kedvencem, sok punk zenét hallgattam.

Mindkét filmemre igaz, hogy a magja, az alapja belőlem jön. Mindkettőnek volt egy egymondatos esszenciája, amiben megfogalmaztuk Hegedűs Bálint forgatókönyvíró-társammal, hogy miről akarunk filmet csinálni. Ehhez mindig vissza lehetett nyúlni támpontért, ha eltévedtünk a sztori útvesztőjében. Minden más ehhez az egymondatos esszenciához képest épült fel.

Mik voltak ezek az egy mondatok?

Az X kapcsán az, hogy „Kellenek hősök”. A Liza kapcsán kicsit bonyolultabb volt: „Bármennyire is nyomorult, elgyötört valakinek az élete, a lelke, akkor is van esélye a boldogságra, ha eleget dolgozik érte.”

Ez elég jól illik az X-re is.

Igen, bár ott azért nem lehet a boldogság eléréséről beszélni, még ha a főszereplő tesz is egy nagy lépést a belső harmónia elérésének irányába.

Hogy a filmből hiányzik a tökéletes, hollywoodi happy end, és mindvégig marad egyfajta pesszimista hangvétele, tükrözi a világlátásodat?

A forgatókönyv-fejlesztés közben sok fórumon – nem csak a Filmalapnál – felmerült, hogy megbűnhődjön-e úgy istenigazából minden bűnös. De ez nem tűnt igazán reális opciónak. Eredetileg úgy terveztem, hogy a fordított város metaforája helyrebillen a film végén (Az X-ben azok a vágóképek, amelyek Budapestet mutatják a jelenetek között, mind fejjel lefelé ábrázolják a várost – K. B.), de ezt sem éreztem volna igaznak. De a happy end nem jellemző a skandináv krimikre sem: ez nem az a műfaj, amelyikben Poirot elmondja az egybegyűlteknek, hogy ki miért lehetett volna a gyilkos, de ennek ellenére meglepő módon mégis ki más volt az, akit aztán le is tartóztatnak.

Miért nem tűnt reális opciónak a happy end?

A tökéletes happy endet egyáltalán nem tartottam a mi viszonyainkra nézve érvényes állításnak. De hogy miért, arra nehéz válaszolni, mert nem szeretnék belemenni a politikába, nem szeretném polarizálni a potenciális nézőközönséget. Azt szeretném, ha politikai hovatartozástól függetlenül a lehető legtöbb ember megnézné a filmet, és aztán maguk szűrnék le a nekik megfelelő tanulságot. Ráadásul nehezen is tudnék pártpreferenciáról beszélni, mert számomra már nagyon rég kifújt a választék; szerintem sokan így vagyunk ezzel. Ami a magyar demokráciát illeti, már kevéssel a rendszerváltás után úgy éreztem, ez nem az, amit ígértek. Azóta nem érzem magam igazán kényelmesen.

Mikor érezted így először?

'68-ban születtem, a kamaszkoromat a Kádár-rendszerben töltöttem. Még épp csak megtanultam beszélni, amikor apám barátai megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, mire azt mondtam: „höcs csovijet tatona”, mert A négy páncélos és a kutya című lengyel sorozatból a hős szovjet katona volt a legszimpatikusabb figura. Apám égett a barátai előtt, hogy ilyeneket beszél a fia. '86-ban érettségiztem, még akkor is elég kilátástalannak tűnt, hogy valaha is változni fog bármi. Akkor még azt mondták, KISZ-tagnak kell lenned, különben nem vesznek fel az egyetemre.

De a városra furcsa kettősség volt jellemző: mivel a Balaton egyfajta találkozóhely volt, rengeteg nyugati turista volt Keszthelyen, és mindenkinek volt valahonnan külföldi valutája, amivel a szálloda dollárboltjában lehetett vásárolni. Valamilyen szinten beleláttunk a nyugati világba. A gimiben punk zenét hallgattunk, '84-ben pedig, amikor nem mentünk ki az olimpiára, azt gondoltuk, innen le kell lépni. És eközben a város főterén vörös alapon fehér betűkkel hirdették a transzparensek, hogy „Éljen a magyar és a szovjet nép megbonthatatlan barátsága!”

Mi mindenféle külső hatás nélkül, csak a tapasztalataink és a józan eszünk alapján jöttünk rá arra, hogy egy hülye, hazug rendszerben élünk, és nem szeretnénk, hogy így legyen; mire leszivárogtak hozzánk a szamizdatok a fővárosból, minket már nem kellett megtéríteni.

Szóval nagyon úgy tűnt, hogy nem fog megváltozni a rendszer. Egyetemre a Közgázra jártam, ahol mindenki nagyon izgatott volt, hogy mégis lehet valami változás; rengeteg tüntetésre jártunk, Bős-Nagymaros ellen, a kínai nagykövetség elé a Tienanmen téren történtek miatt, vagy március 15-én, amikor nagyon bátor dolognak tűnt, hogy valaki felolvasta a 12 pontot. Aztán bekövetkezett a rendszerváltás. Egyetem után elszivárogtak az évfolyamtársak a privatizáció és a különböző privatizált cégek környékére: amilyen furcsa dolgokat hallottunk tőlük, amilyen furcsán zajlott ez az egész, az nem töltött el optimizmussal. Egy-két éven belül az lett a benyomásunk, hogy itt valami nem stimmel, hogy el lett ez valahogy rontva. Mindez a közhangulatban odáig vezetett, hogy '94-ben a szocialisták azzal a suttogó propagandával nyertek, hogy ők már elég gazdagok, biztos nem fognak annyit lopni, mint az előző garnitúra. Pár év alatt jutottunk el idáig; elég hamar jött a kiábrándulás. Sosem volt annyira rózsás a helyzet, mint amilyennek sokan beállítják.

Mit lehet tenni, ha a választópolgárnak nem tetszik az a politikai rendszer, ami körülveszi? Az X is arról szól részben, hogy talán nem elég négyévente elmenni szavazni, és ezzel letudni az egészet.

Nem tudom. Erre nincs kész válaszom. Tényleg nem tudom.

Kellett ahhoz bátorság, hogy a magyar filmek legnagyobb részével ellentétben beszélj a politikáról, a Magyarországon annyira ismerős politikai problémákról?

Én borzasztóan gyáva vagyok. Gondolkodtam rajta, hogy ehhez vajon kell-e bátorság. De nyilvánvalóan sok minden kikívánkozott belőlünk, olyan erővel, hogy bekerüljön a filmünkbe is.

Vajon a gyávaság miatt nincs több politika, közélet a magyar filmekben?

Nem tudom. Ma minden át van politizálva, az ember egy szót sem szólhat anélkül, hogy ne tűnjön úgy, mintha politizálna. Borzasztó furcsa korban élünk. Nagyon egyet tudtam érteni azzal, amit Nemes Jeles László mondott arról, milyen fontos pillanatban vagyunk most a civilizációnk szempontjából, de mégsem tudunk együttműködni és egy közös, nemesebb cél felé haladni.

Az emberiségnek komoly szemléletváltásra lenne szüksége ahhoz, hogy legalább valamilyen szinten menedzseljük a bennünket evidensen fenyegető problémákat, de képtelenek vagyunk erre, még akkor is, ha ez által a saját létezésünk megszűnését akadályozhatnánk meg. Azért tud a populista-neokonzervatív szemlélet erősödni világszerte, mert a másik oldalon nincsenek normális válaszok ezekre a problémákra, inkább csak a szőnyeg alá söprés és homokba dugott fejek vannak. Pedig ha a félelem által mozgatott tendenciák erősödnek fel, az a legrosszabb lehetőség.

Ha nem is teljesen tudatosan, de minderre jelentett szívmelengető gyógypirulát az, amit a Liza akart képviselni annak idején, és amit talán más rendezők is képviselnek a politikamentes filmekkel.

Az X szinte minden tekintetben – műfajában, formailag, színeiben, hangvételében, a romantika és az irónia hiányában – más, mint a Liza, a rókatündér volt. Szándékosan akartál amennyire csak lehet, eltávolodni?

Biztosan bennem volt ez is, nem akartam copy-paste-elni, nem akartam, hogy olyan legyen a film, amit mindenki valami máshoz kötne; még akkor is nagyon megijedtem, amikor azt hallottam, a Jupiter holdjában is lesz valami olyasmi ötlet, mint nálam a fejre állt város. Ugyanakkor szerintem bizonyos tekintetben ez a film még érzelmesebb, mint a Liza: a múlttal való szembenézés és az anya-lánya kapcsolat talán több, elemibb és erősebb érzelmet mozgat meg, mint amit a Liza felszínre hozott.

Hogy élted meg a Liza hihetetlenül nagy sikerét?

Mindig nagyon szomorúak voltunk, amikor újabb A kategóriás fesztiválokról derült ki, hogy nem válogatták be a Lizát. Furcsa dolog ez: mennyi mindent szeretne még az ember azon felül, amit megkap, mennyire telhetetlen – de tény, hogy jól esett volna még az is. Amikor bemutatták a filmet, a nézők jól fogadták, én pedig fesztiválról fesztiválra repkedtem, és örökbe fogadtunk egy kutyát is, akit kétóránként kivittünk, hogy minél hamarabb szobatiszta legyen. Így ebben az időszakban végig iszonyú fáradt, elcsigázott, elgyötört és álmatlan voltam, és rettegtem a kutya miatt. És most is ez van: már javában egy másik, nagy lélegzetű projekt előkészítésén dolgozom, talán már el szabad mondanom, hogy egy sorozaton az RTL Klub számára. Már erre kell fókuszálnom, nem is az X-re.

Akkoriban azt éreztem, hogy a Lizába mindent beletettem, amit addig tudtam – a készítése közben viszont még rengeteg új dolgot tanultam. Úgy éreztem, azért lenne a lehető legrosszabb dolog, ha nem csinálnék még egy filmet, mert akkor mindez az új tudás nem hasznosulna. Ez hajtott a leginkább. Az ember monomániásan beleöli minden idejét egy-egy filmbe, minden idegszálával, minden gondolatával arra koncentrál három–három és fél éven keresztül, mindent annak rendel alá. Néha arra gondolok, olyan jó lenne ehelyett egy picit élni! De amikor az ember élhetne, az egyik filmötlet jön a másik után; valamilyen szinten mindig ezzel foglalkozik, a szabadidejét is úgy használja, hogy legyen valami filmes haszna.

Nagyon beteg pszichés állapot ez.

És akkor azt kérdezed, mi ebben a személyes! Miközben a mindenkori gondolataim legalább 75 százalékát a filmezés tölti ki.

Összefügg ezzel a 75 százalékkal az, hogy az élettársad az állandó főszereplőd? Hogy akkor ebben a 75 százalékban legalább neki is jut hely?

Tök jó, ha ebből a 75-ből minimum 25-öt meg tudok osztani vele, és akkor már olyan 40 százalékban jelen lehet ő is (maradjon mondjuk 10 százalék minden másnak). A Lizának elsősorban azért lett női főszereplője, hogy kiderüljön, Móni mennyire tehetséges színésznő. És esetleg rólam is az, hogy nem vagyok teljesen kutyaütő rendező. Mind a két filmemre közös ügyünkként gondolok; jó, ha nem csak a saját dolgomat csinálom, hanem ugyanaz elé a szekér elé vagyunk befogva mindketten, egymás mellett.

El tudnád képzelni, hogy más legyen a főszereplőd?

Most négy filmötletem van, és ebből legalább kettőben nem női a központi karakter. Ezzel a két közös projekttel Móni már felmutatott egy olyan tudást vagy tehetséget – nem szeretem ezt a szót, de az ő esetében szívesen használom –, ami bizonyítja a rátermettségét. Egyre többen gondolkodnak benne mint színésznőben. Tudom, mennyire nagy élmény volt számára, és mennyit adott a színészetéhez a Mundruczó Kornéllal való találkozás. (A Jupiter holdjában – K. B.) Ő beteljesítette, ami ennek a két filmnek a küldetése volt.

Volt, hogy valaki rosszmájú megjegyzést tett arra, hogy „a rendező a barátnőjének adja a jó szerepeket”?

Valljuk be, kevés rendező van, aki ne lenne önző disznó. Ha Móni színészként alkalmatlan lenne a feladatra, nagy fájdalommal, de nem őt hívnám.

Hogy látod, él még a magyar filmes szakmában az előítélet a zsánerfilmek felé, szemben a művészfilmekkel?

Nem tudom, de szerintem annyi a lényeg, hogy legyen film, csupa nagy betűvel. És ha egy film megteremti azt, amit szintén nagybetűs moziélménynek lehet nevezni, akkor az műfajtól és más körülménytől függetlenül jó.

Már a Lizában is rengeteg zsánerelemmel játszottál, és az X is erősen épít a műfaji sablonokra, a skandináv típusú krimire. Van annak valami megfogható oka, hogy miért foglalkoztat a műfaji filmek formanyelve?

Egyrészt nagyon rá tudok hangolódni az általuk keltett hangulatokra. Másrészt a hatáskeltés módszereinek kérdése foglalkoztat bennük. De a rendező néha vak a saját filmjére: engem meglepett, amikor azt mondták, az X sokkal inkább zsánerfilm, mint a Liza, vagy hogy a Liza inkább volt nevezhető valamilyen szinten művészfilmnek, mint az X. Én egészen máshogy gondoltam.

Tényleg korábban írtad meg a forgatókönyvet, és teljesen véletlen, hogy Kulka János a sztrókja utáni első filmjében olyan karaktert játszik, amely sok ponton rímel a betegségére?

Igen. Ez érzelmileg elég nehéz helyzet volt. De mindkét szülőmnek volt sztrókja, ráadásul ők még rosszabb állapotba kerültek, mint János, így ilyen téren volt tapasztalatom, pontosan értettem János kommunikációját is. Végig érződött, hogy János nagyon akarja ezt a filmet, és mindent megtesz érte, és mi is mindent megtettünk, hogy ezt segítsük.

Az ilyen összecsengések magánélet és film között már a Lizát is jellemezték. Akkor a forgatás első hetében meghalt egy barátom, pont akkor, amikor Károly karakterének halálát forgattuk, ráadásul rajta is ugyanúgy gégemetszést alkalmaztak, mint a filmben Károlyon. Aztán meghalt a nagynéném, majd a hetedik napon az anyukám is. Végül a forgatás végén, amikor azt vettük fel, ahogyan Liza a Halállal beszélget, felhívtak a kórházból, hogy apukám is meghalt. Ezt elég nehéz volt helyre tennem magamban.

Nem volt kellemetlen, hogy a színésznek részben újra kell élnie, ami a saját életében történt vele?

János úgy vállalta ezt a szerepet, hogy elolvasta, mit csinál a karaktere a filmben, és nagy örömmel, iszonyú nagy akaraterővel és fegyelemmel dolgozott. Ez egyszerre volt a tragikus helyzet ellenére és felemelő és érzelmileg megindító tapasztalás. Hát, ez az élet.

Az X - A rendszerből törölve című filmről írt kritikánk itt olvasható.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?