Ezzel idén ne fárasszuk a gyerekeinket!

A diótörő és a négy birodalom lett volna a Disney nagy dobása idén karácsonyra. Azért csak lett volna, mert bár a világ számos országában még nem mutatták be, Amerikában már megbukott. (Magyarországra karácsonyhoz képest korán, az amerikai premierhez képest viszont később, november 22-én érkezik.) Megbukott, mert 120 millió dollárból készült, amibe a marketingköltségeket még bele sem számoltuk, és csak 35 millió dollárt hozott. Amerikán kívül sem teljesített egyelőre sokkal jobban, 91 millió dolláros összbevételével még az árát sem hozta vissza. 

Pedig a Disneynél már nagy rutinnal nyúltak a témához. Sorra készülnek ugyanis az élőszereplős mesefeldolgozások, mióta a A Szépség és a Szörnyeteg 1,2 milliárd dollárt hozott, ezzel lepipálva egy sor Star Wars-folytatást. Csakhogy hiába zsúfoltak bele ebbe a filmbe mindent, ami pénzzel elérhető, ha éppen a legfontosabban, a világos, követhető történetvezetésben és a szimpatikus főhősök megalkotásában hibáztak. Van itt egy sor sztár, Morgan Freemantől Helen Mirrenen át Keira Knightley-ig, szemkápráztató CGI, Csajkovszkij zenéje meg ugye adott volt. A balettet sem hagyták ki, viszonylag hosszú táncbetétek éppen úgy akadnak, ahogy akciófilmes jelenetek is.

Lasse Hällstrom (Csokoládé, Árvák hercege) rendező a feldolgozáshoz egyaránt használta E.T.A. Hoffman eredeti történetét és Csajkovszkij balettjét. A filmváltozatban a főszereplő kislány, Clara (a Csillagok között című filmben feltűnt Mackenzie Foy) éppen karácsonyra készülődik a családjával. Ez a készülődés azonban minden, csak nem vidám: Clara édesanyja nemrég halt meg, az apjuk bénult a gyásztól, képtelen arra, hogy segítsen a gyerekeinek feldolgozni anyjuk elvesztését. Helyette a formákba kapaszkodik, ragaszkodva ahhoz, hogy idén is elmenjen a keresztapjuk (Morgan Freeman) karácsonyi báljára. Halála előtt az édesanyjuk mindhárom gyerekre hagyott egy-egy karácsonyi ajándékot, Claráé egy ezüsttojás, amit egy kulccsal lehet kinyitni. De a kulcs nincs meg.

A bálból keresztapja segítségével meglógva Clara a mesebeli Négy Birodalomba siet, hogy megkeresse a kulcsot. Itt ismerkedik meg Diótörővel (Jayden Fowora-Knight) és a többi mesebeli alakkal. Megtudja azt is, hogy az egyik birodalmat a száműzött Egérkirály (Helen Mirren) vezeti, aki harcra készül a kedves Cukortündér (Keira Knightley) és a többiek ellen. Clara segít Cukortündérnek, és Diótörővel az oldalán felveszi a harcot az egerek ellen bemerészkedve a veszélyes negyedik birodalom területére. Itt kell keresni édesanyja kulcsát, amit segíthet a háborújukban is.

Ez még csak a történések fele, amit a filmben elképesztő mennyiségű akcióval körítenek. És ez

Meséről van szó, tehát alapvetően gyerekeknek, 13-14 éves kor felett ez a történet már nem igazán izgalmas. De ez a film kicsiknek sem igazán való, a CGI Egérkirály első feltűnése például olyan ijesztő, hogy még egy felnőttet is megrettent, nemhogy egy hatévest. Aztán ott vannak a bohócok, akik csak egy hajszállal sikerültek kevésbé rémisztőre, mint az Az című Stephen King-horrorban tavaly látott pályatársuk. A sok csata és akciójelent szintén arra utal, hogy a nagyobbaknak szánják, ahogy az is, hogy nálunk a film 12-es korhatárbesorolást kapott.

Egy biztos: az unalom senkinek nem való. A diótörő és a négy birodalom pedig a felétől lassan, de egyre biztosabban unalomba fullad. A filmben rengeteg az önismétlés, a felesleges töltelékjelenet, ami sem a sztorihoz, sem az érzelmi hatáshoz nem ad hozzá semmit. Csak tobzódunk a harsány, csicsás képekben, kiég a szemünk a sok színtől meg csillogástól. A soha nem fáradó és csak néha csüggedő Clara helyett a néző merül ki egyre jobban.

A zavaros sztorin a karakterek sem segítenek. Mackenzie Foy gyönyörű és szimpatikus szereplő, és érezhető az igyekezet, hogy ne csak egy szép lány legyen, akivel megtörténnek a dolgok. Érdekli a fizika, fejből vágja Newton harmadik törvényét, és valóságos kis mechanikai műszerész. De rajta kívül senki más nem ismerünk meg igazán. A legviccesebb egyértelműen Morgan Freeman, aki Drosselmeyer szerepében teljesen olyan, mintha csak átsétált volna a Ben Hur forgatásáról. Teljesen kilóg a filmből, csak nézzük és nem értjük, hogy került ebbe a karácsonyi bálba ez a félszemű kalóz.

Nem lennénk igazságosak, ha elhallgatnánk, hogy

A veszteségről, amit gyereknek és felnőttnek is nehéz feldolgozni, amivel rosszul és jól is meg lehet küzdeni. De ahányszor csak előbukkan ez a szál, mindig el is tűnik a semmitmondó látványorgiában. Ha ragaszkodunk a Diótörőhöz karácsonykor, ebben az évben maradjunk inkább a Operánál.