Átadták a legjobb európai filmek díjait, amire két magyar film is esélyes volt

Tudósítás az Európai Filmdíj átadójáról, Sevillából

DufHAl WsAE3gHl
2018.12.15. 22:57
A legjobb film a Hidegháború lett, a magyarok díj nélkül maradtak. Szilágyi Zsófia első filmje, az Egy nap, és Tuza-Ritter Bernadett dokumentumfilmje a modern rabszolgaságról, az Egy nő fogságban voltak esélyesek a díjra egy túl erős mezőnyben.

Szombat este 31. alkalommal adták át az európai Oscarnak is nevezett Európai Filmdíjakat, az európai filmkészítők Ingmar Bergman által által alapított szövetsége, az Európai Filmakadémia (EFA) szakmai elismeréseit. Ez az a díj, amelyen tavaly rekordszámú, négy kategóriában is jelölték Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét, és ezek közül az egyiket meg is nyerte: Borbély Alexandra lett Európa legjobb színésznője.   A tavalyi, berlini gála nem is csak ezért maradt emlékezetes, hanem azért is, mert a színésznő a meghatottságtól zokogva vette át a díját, és alig jutott szóhoz: a videót erről azóta már több mint 350 ezren látták. Idén is volt miért izgulnia a magyaroknak: a díjra jelölték Szilágyi Zsófia első nagyjátékfilmjét, a Cannes-ban is honorált Egy napot, és Tuza-Ritter Bernadett megrázó dokumentumfilmjét a modern kori rabszolgaságról, az Egy nő fogságban-t. A mezőny erős volt, és többnyire a papírforma nyert, ami nem kedvezett a magyar jelölteknek.

Alexander Fehling, a legjobb felfedezettnek járó díj átadója mélyen megindító utazásnak nevezte az Egy napot, Szilágyi Zsófia nagyszerű filmjét egy háromgyerekes anya egy napjáról. De a kategória borzasztóan erős volt: a legesélyesebb jelölt, a belga Lány, amely egy transznemű kamaszról szólt, Cannes-ban négy díjat is elnyert, Golden Globe-ra is jelölték, de ebben a kategóriában jelölték a Berlinale győztesét, a Ne érints meg!-et is, amely az Arany Medve mellett a legjobb első film díját is elhozta a fesztiválon, vagy A bűnöst, amely a Sundance közönségdíját nyerte el. És végül tényleg a papírforma nyert: a díj a Lányé lett. A rendezője, Lukas Dhont túl azon, hogy megköszönte mindenkinek a segítséget a film elkészítésében – köztük annak a transznemű lánynak is, aki a történetet ihlette –, azt mondta, a díj azt is bizonyítja, hogy „minden művész legfontosabb eszköze az empátia.”

A legjobb dokumentumfilm díjára mindenki, még az Egy nő fogságban rendezője, Tuza-Ritter Bernadett is a szíriai Talal Derki Apákról és fiúkról című, a szíriai háborúról szóló filmjét tartotta esélyesnek, de a modern rabszolgaságról szóló Egy nő fogságban is esélyes volt, hiszen nagyon megrázóan mutatja be az ötvenes évei elején járó Maris megaláztatásait és azt, ahogyan végül egy évtizednyi rabszolgaság után végül megszökik a fogva tartóitól.

De egy váratlan győztes nyert: az Ingmar Bergman által alapított Európai Filmakadémia tagjai az Ingmar Bergmanról szóló dokumentumfilmet szavazták meg győztesnek. A Bergman 100 rendezője, Jane Magnusson mindenesetre azt mondta, „csodálatos érzés megkapni ezt a díjat Bergman 100. születésnapjakor”.

A Hidegháború mindent vitt

Az este legnagyobb nyertese a lengyel Hidegháború volt, Pawel Pawlikowski filmje. Már korábban megkapta a legjobb vágás díját, a gálán pedig először a legjobb forgatókönyvnek járót, amelyet szintén az Oscar-díjas Pawel Pawlikowski írt meg; ez volt a film tizenhatodik díja, az első, a cannes-i legjobb rendezőnek járó elismerés óta. A forgatókönyvért járó díjat Pawlikowski némi öniróniával arról beszélve vette át, hogy ő igazi anti-forgatókönyvíró, ezernyi változatot ír egy-egy könyvből, és néha a leírt szöveg köszönőviszonyban sincs azzal, ami végül a vászonra kerül. „A Hidegháborúnak 193 verziója volt. Úgy érzem magam itt, mint egy imposztor.”

A filmet itt is az összes fontos kategóriában jelölték – összesen ötben –, és a legjobb férfi színészén kívül mindet meg is kapta: a legjobb rendezését, a legjobb filmét, a legjobb forgatókönyvét, a legjobb színésznőét és a legjobb vágásét. Pawlikowski minden alkalommal szerényen lépett színpadra, hol a feleségét, hol a munkatársait, hol a többi díjazottat dicsérve. Mikor átvette a legjobb film díját, azt mondta: „Az a csodálatos, hogy ezt a díjat úgy szavazták meg a filmnek, hogy nem kellett érte semmiféle lobbitevékenységet folytatnom” – emelte ki, az Oscar-díjhoz szükséges hatalmas médiakampányra utalva.

A legjobb színésznő díj kategóriája a tavalyi öröm után fájó pont lett a magyarok számára, hiszen az Akadémia nem jelölte az Egy nap főszereplőnőjét, Szamosi Zsófiát, noha a színésznő több fesztiválon díjazott alakítása elképesztően hiteles, megrázó, hihetetlenül profi, méltó kihívója lenne bármelyik 2018-ban vásznon látott színésznőnek. Ezt a díjat is a Hidegháború nyerte el, de a főszereplőnő, Joanna Kulig nem tudott eljönni a gálára, mert – ahogy a díjat átvevő rendező, Pawlikowski fogalmazott – „Hollywoodban ragadt szegény egy jó nagy hassal, mert hét hónapos terhes.”

Higgyetek a művésznek

A díjátadó gálát a hivatalos megnyitóbeszédek után Almodóvar egyik kedvenc színésznője, Rossy De Palma kezdte meg, némiképp szokatlan módon: felállított mindenkit a hatalmas sevillai auditóriumban, aki készített új filmet 2018-ban, mondván, akármennyi nehézsége is van a szakmának, most azért gyűltünk össze, hogy elsősorban ezt, a filmkészítést ünnepeljük. 

Korábban már több díjazott nevét bejelentették az Európai Filmakadémia furcsa szokása szerint, amely révén a filmes „háttérszakmák” képviselői, a díszlet- és jelmeztervezők, a zeneszerzők, sminkesek, operatőrök és vágók jóval kisebb reflektorfényt kapnak az ünnepségen. Az első helyszíni bejelentés a koprodukciós díj volt, amely a közönség számára legkevésbé számít, de az EFA fontosnak tartja felhívni a figyelmet arra, hogy a hollywoodi rendszerrel ellentétben az európai filmek létrejöttének egyik lényeges formája, amikor különböző országok producerei fognak össze. A díjat két görög producer, Konstantinos Kontovrakis és Giorgos Karnavas kapta.

Borbély Alexandra is hamar színpadra léphetett, miután a műsorvezetők is megjegyezték, mennyire elvarázsolt mindenkit tavaly, amikor átvette a díját. A színésznő ezúttal a legjobb férfiszínész díját adta át az olasz Marcello Fontének, a Dogman című Matteo Garrone-film főszereplőjének. 

Borbély Alexandra
Borbély Alexandra
Fotó: eurofilmawards / Twitter

Szlovákiai magyar színésznőként nagy öröm számomra, hogy európainak nevezhetem magam. Egy olyan világban, amelyben senki nem tudja, miben higgyen, én azt mondom: higgyetek annak a művésznek, aki kitárja előttetek a lelkét. Ez akár csúnya, akár gyönyörű, a művészet tüzében nincs hazugság” 

– mondta Borbély Alexandra, mielőtt kinyitotta a díjat tartalmazó borítékot. Hogy aztán Marcello Fonte mit mondott, azt csak az olaszok tudják, mert a színész nem vesződött azzal, hogy megpróbálja angolul megköszönni a díjat. Később az EFA a Twitteren fordított le egy mondatot a beszédéből: „Egy csomóan sokkal jobbak voltak nálam!”

Természetesen idén is megemlékeztek a két, alighanem koholt vádakkal, politikai okból bebörtönzött orosz filmrendezőről, Oleg Szencovról és Kirill Szerebrennyikovról. „Az európai helyzet drasztikusan változik. Az igazság kiforgatása megtalálja az útját mindnyájunk életébe. A művészek és filmkészítők művészi szabadsága veszélyben van, kollégákat és barátokat zártak rácsok mögé” – mondta Agnieszka Holland. Mike Downey hozzátette: tavaly azzal a reménnyel állt színpadra ugyanezen a gálán, hogy a két rendező idén már velünk lehet.

Ezt követően a legjobb animációs film díját adták át az Another Day Of Life-nak, Raul de la Fuenténak és Damian Nenow-nak. A film egy háborús tudósítóról szól, így az alkotói is arról beszéltek, milyen fontos, hogy a ma zajló háborúk, például Szíriában ne vezessenek világháborúhoz. A film részben magyar koprodukció: az animálásban egy magyar stúdió is részt vett.

Az EFA tiszteletbeli díját nem más adta át, mint a szervezet elnöke, a háromszoros Oscar-jelölt Wim Wenders. A díjazott görög filmes legenda, Costa-Gavras, az Eltűntnek nyilvánítva, a Music Box és a Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája rendezője vehette át. „Ma olyanok vagyunk, mint amilyennek Európának lennie kéne. Együtt vagyunk más és más országokból, és lám, kedvelhetjük és elfogadhatjuk egymást. Azt hiszem, ez folytatódhatna is így” – mondta Costa-Gavras, akit Wenders korunk egyik legnagyobb rendezőjének, bátor és az elveihez hű embernek nevezett.

A gálán életműdíjat adták át Carmen Maurának, mondván: sok olyan színésznő van, akit egy nagy rendező fedezett fel, de olyanból alig, aki felfedezett egy nagy rendezőt. Maura játszotta ugyanis Pedro Almódovar legelső filmje, a Folle... folle... fólleme Tim! főszerepét, és aztán még a rendező sok filmjében feltűnt (a színésznővel az Index is készített interjút, hamarosan ez is olvasható lesz). A franciául és spanyolul jól beszélő Maura a színpadon is elmondta, hogy gondja van azzal, ha angolul kell megszólalnia, pláne, ha úgy sír a meghatottságtól, mint most. A néha tehát spanyolra váltó beszédében azt mondta: ha kezdő színésznőkkel beszél, mindig megnyugtatja őket, hogy nem kell a leggyönyörűbbnek, a legkarcsúbbnak lenniük, mert a kamera előtt valójában úgysem ez számít. „Lehetsz teljesen normális is. Úgyis csak az számít, hogy elhidd, amit játszol.”

Európa válságban

A legjobb vígjáték díját az Oroszországban betiltott Sztálin halála nyerte. A rendező, Armando Iannucci persze erre utalva kezdte a beszédét: „Ez nagyon bátor dolog volt önöktől, mivel a filmet betiltották. Önök most már mind felkerültek a listára. Ne egyenek meg semmit és ne nyúljanak semmihez!” Ianucci a maga módján üzent is az orosz cenzoroknak, akik szerint „a filmnek nincs semmi művészi értéke”: a kezében a szoborral kiöltötte a nyelvét.

A díjátadón átadtak közönségdíjat is, ezt Luca Guadagnino Szólíts a neveden című filmje kapta, de a rendező nem tudott jelen lenni a díjátadón. Ha már így alakult, olvassák el interjúnkat a film egyik főszereplőjével, Armie Hammerrel.

Az EFA különdíját az európai filmművészetért végzett munkájáért idén Ralph Fiennest tüntették ki, aki eddigi több mint hetven alakításából Szabó Istvánnal forgatott filmjét, A Napfény ízét emelte ki, hogy annak üzenetéből vezesse le mondandóját a gála legerősebb és legkomolyabb monológjában.

„Vitathatatlan, hogy Európa válságban van. Eddig bizonyos tekintetben olyanok voltunk, mint egy család, de ezt a családot most a széthúzás veszélye fenyegeti. De a filmkészítés olyan ablak lehet számunkra, amelyen keresztül ráláthatunk más emberi lényekre, és ez, úgy hiszem, magában hordozza a lehetőséget a kapcsolódásra és egymás jobb megértésére.

A nagyszerű magyar rendezővel, Szabó Istvánnal forgattam A Napfény íze című filmet, amely egy zsidó család beilleszkedésének története volt. A család első cselekedete ennek a beilleszkedésnek az érdekében az volt, hogy feladták a zsidó nevüket egy magyarért. A film végén, amikor a főszereplő kijött a börtönből, jelképes tettként visszaszerezte a zsidó nevét, és azt mondta: most már szabadon tud lélegezni. Ez a szabad lélegzés van most veszélyben, a populista politikusok miatt, a politikai korrektség és a közösségi média manipulációi miatt.” 

Fiennes végül elcsukló hangon a szüleinek köszönte meg a díjat, és azt, hogy „megadták a bátorságot, hogy szabadon lélegezzek”.

A legjobb rövidfilm az olasz-francia Az Évek lett, Sara Fgaier rendezése. A vizuális effektekért a Határeset című svéd filmet díjazták, a hangtervezésért A kapitány című német filmet, a zenéért a 3 nap Quiberonban német-francia-osztrák filmet, frizuráért és sminkért az olasz Dogmant, amely a legjobb jelmez díját is elnyerte. A díszlet díját a börtönben ülő Kirill Szerebrennyikov filmje, a Nyár kapta, a vágásét, ahogy az korábban már szerepelt, a Hidegháború, és díjat nyert az Utoya, július 22. című film operatőre is: a másfél órás film egyetlen snittből áll.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!