Saját bűneivel néz szembe Clint Eastwood

A csempész látszólag a két éve, 2016 decemberében meghalt Leo Sharp sztorija. Sharp a világ legidősebb drogcsempészeként került be a köztudatba, miután 90 évesen képes volt arra a bravúrra, hogy az egyik mexikói kartell legeredményesebb futára legyen. De A csempész valójában Clint Eastwood sztorija, aki közel 90 évesen képes arra a bravúrra, hogy még mindig filmeket rendezzen. 

Eastwood pedig, ha meglát valamit egy sztoriban, ez esetben Leo Sharpéban, akkor fogja magát és megcsinálja, pont úgy, ahogy tíz éve, húsz éve vagy harminc éve tette. A csempész egy éven belül a második filmje, tehát még arról sincs szó, hogy évekig gyűjtögeti az erőt egy-egy projekthez. Egyértelmű, hogy miért pont ez a történet érdekelte annyira, hogy tíz évvel a Gran Torino hatalmas sikere után újra magára vállalja a főszerepet és a rendezést egyszerre. Ahogy az is, hogy miért pont a saját lányával, Alison Eastwooddal játszatta el az apjára engesztelhetetlenül mérges, mélyen megbántott nőt. A csempészben Eastwood a saját múltjával, a saját bűneivel néz szembe.

Leo Sharp, akit a filmben Earl Stone-nak neveztek el, távolról sem volt mintaapa vagy mintaférj. Az a fajta ember volt, akit egyszerűen nem érdekelt a családja, vagyis egy csomó dolog jobban érdekelte, mint ők. Earl számára a hivatása, vagyis a tűzliliomok nemesítése, versenyeztetése, a társasági élet, a háborús veteránok klubja, a nők szédítése mind izgalmasabbnak tűnt, mint a családi élet. Így aztán akarva, de inkább akaratlanul súlyos sebeket ejtett a feleségén (Dianne Wiest) és a lányán. Egyedül az unokája (Taissa Farmiga) hisz még neki, ő az, akinek köszönhetően egyáltalán jelen lehet a családi eseményeken. Már ha sikerül odaérnie, mert Earlnek ez azért komoly kihívás.

Amikor az általa olyan nagyon megvetett internetnek köszönhetően a tűzliliom biznisznek befellegzik, a férfit már nemcsak a magány, a dologtalanság és a szegénység, hanem a hajléktalanság is fenyegeti. A legjobbkor jön az egyik mexikói kartell ajánlata, hogy vigyen el egy csomagot A-ból B-be. Egy ilyen öreg emberre aztán tényleg nem gyanakszik senki, a siker garantált, a fizetség pedig busás. Earl egyre jobban rákap a könnyen jött pénzre, aminek segítségével megpróbálja visszaédesgetni a családját, jóvátenni a múlt bűneit, segíteni a környezetének. Még lyukacsos szociális hálót is foltozgatja azzal a pénzzel, amiről azért, bármennyire is tudatlannak tetteti magát, sejti, hogy mennyi vér tapad hozzá.

Mire elég a megbánás? Túl késő 90 évesen szembenézni a hibáinkkal, vagy soha sincs késő a változáshoz? Milyen segítség az, amit mocskos pénzből fizetnek? Ilyen kérdéseket dob elénk A csempész, amiben irtózatos bénaságok, rendezői, forgatókönyvírói sutaságok váltakoznak zseniális viccekkel és igazán megható jelenetekkel. Ez a film nem ér fel a Gran Torinohoz, hiába emlékeztet Earl érzéketlensége, rasszizmusa, a mobiltelefonok és a fiatalok iránti megvetése Walt Kowalskira.

Nyilván nem akadt senki, aki rá mert volna szólni Clint Eastwoodra, hogy a leszbikus motorosokkal vagy a mexikói kurvákkal előadott jelentei nem viccesek, inkább kínosak. Utóbbi jelenetben olyan poénokat hallhattunk, amik egy Sas-kabaréban is nehezen férnének el. Az indokoltnál hosszabban, jóval hosszabban mutatott tangás hátsókról már nem is szólva. A csempész amúgy is bő félórával hosszabb a kelleténél, tucatszor is megnézhetjük Earlt, ahogy szeli az amerikai utakat a kedvenc számait (vagyis Clint Eastwood kedvenc számait) dúdolgatva.

De mindez talán nem is érdekes. Mert

Vagy akár csak az, hogy elérje a legjobb munkái színvonalát. Minek? Ő már megcsinálta a Nincs bocsánatot, a Tökéletes világot, a Szív hídjait, a Titokzatos folyót, a Millió dolláros bébit, a Gran Torinót. A lényeg inkább az volt, hogy elmondhassa, amit az élete végéhez közeledve el akar. Az sem véletlen, hogy a filmben ezt éppen Bradley Coopernek mondja el, annak a színésznek, akit hozzásegített eddigi pályája legnagyobb dobásához, a Csillag születikhez. Aki hűségesen jár a nyomában, és tanul tőle évek óta.

És amit el akar mondani, hogy a család, az emberi kapcsolatok legyenek mindig fontosabbak, mint a munka, az tulajdonképpen egy óriási közhely. Olyan igazság, amit mindannyian tudunk, de ami szerint élni mégis nehéz. Clint Eastwood tudja a legjobban: páratlan karrier és botrányokkal, ocsmány szakításokkal tarkított magánélet áll mögötte.