Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKét animációs rövidfilm képviseli Magyarországot az idei Berlinálén
Idén is lesz magyar (rövid)film a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, vagyis a Berlinálén. Az eseményen rövidfilmes kategóriájában 24 film kapott helyet 17 országból, és ebből két alkotás magyar.
A két versenyző Buda Flóra Anna és az Entrópia című kisfilm, illetve Tóth Lucától a Lidérc úr. Mind a két alkotás sajátossága, hogy animációs filmekről van szó, bár a Berlinálén nem először bukkan fel magyar animációs film, elég csak Bucsi Rékára gondolni, aki tavaly megnyerte a fesztiválon az Audi Short Film Awardot.
A Lidérc úr egy fiatal férfi mellkasröntgenjéből kreál szürreális történetet, és Tóth Luca filmje magyar-francia koprodukcióban készült. Buda Flóra Anna a diplomafilmjével került be a versenybe, és egy fiatal nő három párhuzamos valóságát mutatja be.
A Berlinálét február 7. és 17. között tartják, és az utóbbi időben egész sok babér termett ott a magyaroknak, elég csak Bucsi Rékára vagy Enyedi Ildikó Aranymedvéjére gondolni. Az Index idén is a helyszínről tudósít majd.
Rovataink a Facebookon