Keserű csalódás a legújabb inváziós sci-fi

Végre egy eredeti sci-fi – örvendeztünk, amikor az Elrabolt világ előzetese megérkezett. Akkor úgy tűnt, hogy nemcsak az alaphelyzet izgalmas, hanem – ahogy egy jó sci-fihez illik – egy erős atmoszférájú, új világot is kreált nekünk A majmok bolygója: Lázadás rendezője, Rupert Wyatt. Wyatt nemcsak rendezte a filmet, hanem a történetet is ő találta ki a feleségével, Erica Beeneyvel közösen. Sajnos az Elrabolt világot megnézve úgy tűnik, hogy az öröm korai volt. A film alapötlete ugyan valóban jó (még ha nem is teljesen eredeti, hiszen hasonlóra épül a Kolónia című sorozat is), de megvalósítása bőven hagy maga után kívánnivalót.

Szóval tíz évvel a nagy invázió után vagyunk, amikor az űrből érkező idegen lények leigázták a Földet. Az emberiség ugyanis egy ponton úgy döntött, hogy nem harcol tovább, inkább kollaborál az idegenekkel, akik beköltöztek a föld alá, ahonnan tíz éve folyamatosan termelik ki és viszik el az ásványkincseinket. Ez a legtöbb embernek így rendben van, ráadásul az idegenek PR-ban is erősek, folyamatosan nyomatják, hogy a bűnözés megszűnt, a munkanélküliség ugyancsak, soha nem látott biztonságban élhet mindenki. Az idegenekkel meg amúgy sem kell találkozni, hozzájuk a föld alá csak kevés kiválasztott juthat le. (Ez egyike a film jó ötleteinek.)

Persze az új világ nem mindenkinek tetszik, a fiatal Gabrielnek (Ashton Sanders Holdfényből) például nagyon nem. Ő már elvesztette a szüleit az invázió idején, később pedig a bátyját is, aki egy idegenek elleni lázadásban halt meg. De új lázadás van készülőben, amit William Mulligan nyomozó (John Goodman) minden erejével igyekszik megakadályozni.

Rögtön az alaphelyzet megértése problémás, mégpedig azért, mert az Elrabolt világ forgatókönyve bizonyos pontokon feleslegesen részletező, máshol viszont fontos dolgokat hallgat el. Így a néző előtt homályban marad, hogy pontosan milyen is ez az új világ, milyen benne embernek lenni. Látjuk, hogy bőven akadnak, akik éltetik és ünneplik az együttműködést, mások viszont szenvednek tőle. Azt is látjuk, hogy a rendszer ellenségeit deportálják valahová a Földön kívülre.

De mit csinál ez a rendszer az átlagemberekkel? Miért van olyan sok szegény? Kötelező ott melózni, ahol Gabriel is, vagy csak az anyagi kényszer viszi rá? Miért szereltek mindenkibe nyomkövetőt, ha simán ki lehet vágni magunkból? Megannyi kérdés, amire nem tudjuk meg a választ, de így az sem világos, hogy a lázadókat a szabadság szeretete, magasztos elvek motiválják vagy egyszerűen nincs más választásuk.

A képek sem segítenek a megértésben, az Elrabolt világ ugyanis meglehetősen szegényes látványvilágú sci-fi. Nehéz megmondani, hogy a pénz vagy a tehetség hiánya miatt, de egy kockája sincs, ami emlékezetes látvánnyal szolgálna. Egy idő után kifejezetten idegesítő a kapkodó kameramozgás, hogy soha semmit nem figyelhetünk meg rendesen, hiába éhezünk több információra. Amiből viszont bőven elég lett volna feleennyi is, az a nagy lázadó akció előkészítése. Teljes rejtély, hogy miért nem akadt senki, aki észrevette volna, hogy az, hogy X elvisz valamit Y-nak, aztán az Z-nek, az meg továbbadja W-nek és így tovább, fél órán keresztül iszonyúan unalmas.

A történet aránytalanságai mellett a szereplők kidolgozatlansága is gyengíti a filmet. Elvileg Gabriel, vagyis Ashton Sanders az egyik főszereplő, de szinte semmit nem tudunk meg róla. Ha egy színésznek nincs épkézláb karaktere, akkor nem tud semmit kezdeni magával a vásznon. Sanders is csak elvan, alibizik tisztességesen megírt szerep híján. Nem jártak sokkal jobban az idősebbek sem, John Goodman összeszorított szájjal nyomul végig, Vera Farmiga alakja meg annyira titokzatosra lett írva, hogy az ember legszívesebben megrázná, hogy kiszedjen belőle akárcsak egy értelmes mondatot.

Mindez azért különösen bosszantó, mert az Elrabolt világ lehetett volna jó film is. Látszik, hogy fontos volt az alkotóinak, akik néha még az olyan apró részletekre is figyeltek, mint hogy egy keményen dolgozó és az ellenállásban is részt vevő nőnek nem a szőrtelenítés a legfőbb gondja. De egy jó filmhez nem elég egy jó alapötlet meg egy csattanó a film végére. Nem elég a kettő közé összelopkodni pár dolgot Az ember gyermekéből, a District 9-ból, a Mátrixból meg az Érkezésből. De mivel ez történt, az Elrabolt világ után nem marad más, mint keserű csalódás, hogy mennyire klassz is lehetett volna.