Hogy fulladhat egy izgalmas élet ekkora unalomba?

A Magyarországon forgatott Colette tökéletes példa arra, hogy lehet egy izgalmas életről unalmas életrajzi filmet készíteni. A Colette főhőse ugyanis Sidonie-Gabrielle Colette francia író, újságíró, színésznő, pantomimművész, akit 1948-ban irodalmi Nobel-díjra jelöltek Gigi című művéért. Colette élete tele van izgalmas fordulatokkal, számos házassággal, leszbikus kapcsolattal, lázadással, utazással, irodalmi, színpadi sikerekkel, háborús élményekkel és így tovább.

Főleg úgy nem, hogy a Keira Knightley főszereplévével készült film csak Colette életének egy rövid szakaszát dolgozza fel, pályája kezdetét, a fiatal éveit.

Wash Westmoreland, a Julianne Moore-nak Oscart hozó Megmaradt Alice-nak rendezője valamiért úgy gondolta, hogy az a tény, hogy Colette regényeit eleinte a első férje, az író Henry Gauthier-Villars nevében jelentette meg, annyira érdekes, hogy ennél nem is kell a filmbe több téma. Pedig kellett volna, már csak azért is, mert erről  vagyis a feleségének remekműveivel ékeskedő férfiakról már készült néhány film. Ott van például Tim Burton 2014-es mozija, a Nagy szemek, amiben Amy Adams játszotta a festőnőt, aki helyett a férjét ünneplik, vagy A férfi mögött Glenn Close-zal, amiért a színésznőt idén Oscarra is jelölték.

Persze a MeToo korszakban ez a téma kurrens, de Sidonie-Gabrielle Colette-ben ennél sokkal több volt. A sztori egyszerűen kevés egy kétórás filmhez, nem véletlen, hogy a Colette tele van üresjáratokkal, érdektelen szerelmi és színpadi jelenetekkel. Akkor ismerjük meg Colette-et, amikor még vidéken él a szüleivel, de titokban már a nála jóval idősebb Villars (Dominic West a Drótból) szeretője. Összeházasodnak, Colette Párizsba költözik, és muszájból csatlakozik a regénygyár szerzőihez, amit a férje üzemeltet. Részben saját emlékein alapuló pajzán Claudine-sztorijai hatalmas sikert aratnak, férje folyton új könyvekért gyötri, ő viszont mást is szeretne csinálni, mint Claudine-regényeket írni.

Ráadásul Claudine alakja olyan népszerű lesz, olyan őrületet vált ki egész Párizsban, hogy Colette egyre kevésbé tudja és akarja titkolni, hogy ki a valódi szerző. Így aztán elkezd lázadozni, és közben rájön, hogy az irodalom mellett a színpad is vonzza, a férfiak mellett pedig a nők is. 

Bár az is igaz, hogy a többi szereplő még ennyi lehetőséget sem kapott, a kicsapongó, mégis szerető férj éppen olyan érdektelen, mint a férfiruhában járó márkiné.

És igen, ahogy minden egyes Magyarországon forgatott filmben, úgy a Colette-ben is feltűnik Árpa Attila, akinek ezúttal a Vörös verébbel ellentétben még szöveg is jut. Mivel ekkorra már masszív unalomba ringatott minket a Colette, kifejezetten élénkítő élmény volt látni az egyik színházi jelenetben a színpadi leszbikus csók ellen felháborodottan tiltakozó Árpát.

De akad ennél értékelhetőbb magyar teljesítmény is a filmben. A Colette csodaszép jelmezeiért Flesch Andrea felelt, akit sokáig az Oscar-jelölés egyik várományosaként emlegettek ezért a teljesítményért. Ez végül nem jött össze, nem került a legjobb három közé, de több más rangos szakmai díjra jelölték.

Szóval ha másnak nem is, ennek a sikernek mindenképpen örülhetünk a Colette kapcsán.