Az önpusztítás ellen Julia Roberts mosolya sem elég

2018 ősze a családokat szétmaró erők bemutatásáról szólt az amerikai mozikban: a Csodálatos fiú, a Kitörölt fiú, majd a magyar mozikba most, március végén eljutó Egy fiú hazatér is ezt a témát járta körbe. Ráadásul az utóbbi kettőben ugyanúgy Lucas Hedges az (egyik) főszereplő, míg a Csodálatos fiú és az Egy fiú hazatér azonos témát, a drogfüggőséget boncolgatja.

Ezt viszont merőben más megközelítésből teszi. A Csodálatos fiú két visszaemlékezés alapján történt, tehát próbált közelebb maradni a valósághoz, mégis nagyon elnagyolt lett helyenként, hiszen valószínűleg így maradt meg a függőséget legyőző apa és fia, David és Nic Sheff emlékeiben. Ezzel szemben az Egy fiú hazatér kitalált történet, helyenként viszont mégis sokkal mélyebbre és sokkal sebészibb hatással vág, mint ikerfilmje.

Mindezt úgy teszi, hogy a sztori – papíron – elég egyszerű: a 77 napja tiszta Ben váratlanul hazatér családjához karácsony előtt, otthagyva az elvonót szponzora támogatásával, mondván, a családi környezet jót tesz majd az ópiátfüggőségből felgyógyuló 19 éves fiúnak. A film innen látszólag az alapvetésnél is egyszerűbb kérdéseket boncolgat: Vajon visszaesik Ben? Megbízhat benne a családja? Hihetnek még neki? Mennyi fájdalmat tud még magának és családjának okozni?

Ezekig a felvetésekig a Csodálatos fiú is eljutott, ott is látjuk nagyjából az összes létező magatartásformát – a legtöbbjét az apát alakító Steve Carrell egy személyben is prezentálja –, csakhogy az Egy fiú hazatér 24 óra leforgása alatt forgatja meg körülöttünk a világot.

Ben (Lucas Hedges) hazatérése után gyorsan megkapjuk a leosztást: anyja, Holly (Julia Roberts) egyszerre ugrik ki a bőréből boldogságában, hogy visszakapta fiát, és rágja egy másodperc alatt húsig a körmeit az aggódástól, nem csoda, hogy nagyjából első dolga az erős gyógyszerek és az összes ékszer elrejtése. Holly második férje, a fekete Neal (Courtney B. Vance) már láthatóan feladta a dolgot, elege van az állandó új és új esélyekből, és nem csak azért, mert az általa felvett jelzáloghitelből fizetik Ben elvonóját. Ben húga, Ivy (Kathryn Newton) a legelutasítóbb, szinte látni sem akarja testvérét, míg a két kisebb féltestvér és a család kutyája gyermeki örömmel várja vissza a tékozló fiút.

A családi dráma viszont gyorsan családi thrillerbe fordul át, amikor a forgatókönyvíró (egyben rendező, egyben a főszereplő Lucas Hedges apja, Peter Hedges) az ellopott kutya után ereszti Bent és Hollyt, elénk tárva a látszólag nyugodt kisváros felszíne alatt rejlő veszélyes és mocskos alvilágot, ami korábban Bent is beszippantotta.

A film első fele nagyjából párba állítható a Csodálatos fiúval, a második fele viszont sokkal hatásosabb, és mivel végre nem ugyanazt látjuk más kiadásban, jobban is működik. Itt vannak a film legerősebb jelenetei, amikben főleg Roberts ad ki magából nagyon sokat – ahogy a 14 éves Bennek egyre erősebb fájdalomcsillapítót felíró, mára már demenciás háziorvost kiosztja, ahogy egy nővel beszél, akinek a gyereke a Bentől vett drogokkal adagolta túl magát, ezek mind olyan szívbe markoló jelenetek, amik Roberts erősségei. Éppen ezek miatt az Egy fiú hazatér valójában nem is Ben, hanem Holly története, amiben egy nap és egy este alatt Holly is belesüpped abba a mocsárba, ami mindig is csak egy lépésre volt stabil és többnyire boldog életétől.

Ezek a részek a filmnek is nagyon jót tesznek, hiszen bemutatják, hogy egy ilyen hazatérés valójában nem más, mint a múlt hibáival való állandó és könyörtelen szembenézés, és ehhez sajnos nem mindenki elég erős.

Ahogy a Csodálatos fiú, úgy ez a film sem próbálja szebbé tenni a drogfüggőséget és az azzal való küzdelmet, mint amilyen a valóságban. Amitől viszont különleges lesz az Egy fiú hazatér, hogy 24 óra alatt, flashbackek nélkül teremt keretet ennek hatásos bemutatására.