A Ragadozó madarak egy majdnem féktelen őrültség

Bár a képregény-adaptációk lassan tíz éve a legnépszerűbb filmes műfajnak  számítanak , csak az utóbbi egy-két évben sikerült eljutni oda, hogy olyanok is készüljenek, amiknek nők a főszereplői. Pedig sem népszerű karakterekből, sem rátermett színésznőkből nincs hiány, a stúdiók valamiért mégsem láttak ezekben a történetekben fantáziát. Az egyre növekvő nyomás hatására azonban mostanra megtört a jég, és idén már három ilyen filmet is kapunk. Az Öngyilkos osztagban  megismert Harley Quinn eredettörténete az első, májusban érkezik Scarlett Johansson Fekete özvegye, végül pedig a Wonder Woman folytatása is a mozikba kerül.

Szépen lassan eljutunk oda, hogy nem számít különleges eseménynek, ha bemutatnak egy olyan képregényfilmet, aminek nemcsak a főszereplője, hanem az írója, a rendezője és a producere is nő. A Ragadozó madarak pont ilyen, de egyedi báját az adja, hogy nem klasszikus értelemben vett hősökről szól, hanem olyan kétes alakokról, akik a rémes állapotban lévő közbiztonság helyett a saját túlélésükkel foglalkoznak. Ez komoly szabadságot adott a készítők kezébe, amivel részben élni is tudtak.

Az átlag DC-s színvonalból is pont azért sikerül kiemelkedni, mert itt semmi nincs komolyan véve. Harley Quinn karaktere először nem képregényekben tűnt fel, hanem egy 1992-es rajzfilmben. Ezek után nem olyan meglepő, hogy a történetvezetést, a karakterábrázolást és az akciók komolyságát tekintve is inkább egy rajzfilmre emlékeztet a Ragadozó madarak. Filmes inspirációkat tekintve elég egyértelmű, hogy a Deadpool (és annak kirobbanó sikere) lebegett Cathy Yan rendező és Christina Hodson író szeme előtt. 

Szerencséjükre Margot Robbie tökéletes választás Harley Quinn szerepére, ő már a 2016-ban bemutatott Öngyilkos osztagban bebizonyította, hogy színészi munkájával még egy egészen ostoba és bárgyú forgatókönyvet is ellensúlyozni tud. Ezúttal sokkal könnyebb dolga van, láthatjuk végre kibontakozni a pszichológusból lett főállású pszichopata szerepében. 

A film elején egy animált összefoglalóval hozzák képbe a nézőket, ami elmondja a lényeges háttérsztorit, illetve azt is igyekszik megindokolni, hogy miért hiányzik a Jared Leto-féle Joker teljes egészében a filmből. A történet Joker és Harley szakítása után indul, aminek azért van jelentősége, mert míg együtt voltak, Harley bárkivel bármit megtehetett anélkül, hogy a következmények miatt kellett volna aggódnia, hiszen Joker barátnőjét senki sem merte bántani. A szakítással ennek vége, és elő is jönnek a múltból a bosszúra szomjazó gengszterek. Ha ez önmagában nem lenne elég, akkor még egy gyémántlopási ügybe is belekeveredik.

Ez a bizonyos gyémánt egy egykori maffiafőnök teljes vagyonához jelenti a kulcsot, ám egészen véletlenül egy ártatlan zsebtolvaj, Cassandra Cain (Ella Jay Basco) hasában köt ki. Az aktuális gonosz ember, Roman Sionis (Ewan McGregor) pedig 500 ezer dollárt kínál annak, aki elhozza neki a lányt. A menekülés közepette megismerkednek Sionis gyilkos torkú énekesével, Fekete Kanárival (Jurnee Smollett-Bell), egy Renee Montoya (Rosie Perez) nevű rendőrrel, illetve a titokzatos Vadásznővel (Mary Elizabeth Winstead), akikkel így megalkotják a Ragadozó madarakat.

Sajnos a Ragadozó madarak mint film nem működik olyan jól, mint mondjuk A Galaxis őrzői. Egyrészt azért, mert nagyon lassan áll össze a csapat, másrészt az egyes karakterek bemutatása rövid és sótlan jeleneteken keresztül zajlik, amik rendesen kilógnak az egyébként egészen őrült hangulatú alkotásból. Mikor Ewan McGregor gonosztevőjét, vagy Harley Quinnt látjuk, akkor az esetek túlnyomó részében történik valami érdekes, hiszen mindkét színész maximálisan túltolja az összes jelenetet, legyen szó verekedésről, kínzásról vagy csak egy sima beszélgetésről.

De az egészben a legjobb a rajzfilmes akció, amiben úgy törnek kezek, lábak és koponyák, mintha az egész csak játék lenne, és látjuk, hogy Harley Quinn-nek tényleg az. Közben pedig folyamatosan üvölt valamilyen punk/rock szám, és minden egyes laza mozdulatnál három különböző alkalommal lassít be a kamera. Akit ez fáraszt, az messzire meneküljön a filmtől, mert még a Deadpoolon és a John Wicken edződött nézőket is próbára teszi a szinte non-stop vérfürdő.

Közben Harley szinte folyamatosan narrálja az eseményeket, csak egy kicsit kevésbé viccesen, mint azt Deadpool tette. Maga a történtet jól ismert klisékből áll össze, ezért nagy szerencse, hogy néha van annyi önirónia a forgatókönyvben, hogy ezekre fel is hívja a figyelmet. Sajnos nem lehet azt mondani, hogy ez a hangulat dominálja a filmet, de még ilyen kis dózisban is rengeteget számít, hogy ki tud kacsintani a nézőre, hogy mi is tudjuk, mennyire kiszámítható minden, ami történik. Arról nem is beszélve, hogy az újkori DC-filmek halála a teljesen túltolt komolykodás volt, és mindig öröm, mikor ezt sikerül elkerülni. Azt sajnálom, hogy a jól átgondolt látványtervezés elsősorban a jelmezekre koncentrált, az itteni Gothamnek leginkább se íze, se bűze. Pedig azok a legszebb jelenetek a filmben, ahol a szereplők nem egy ezerszer látott sikátorban verik egymást bucira, hanem mondjuk egy elvarázsolt kastélyban, ahol semmi sem az, aminek látszik. És ettől kicsit frusztráló film a Ragadozó madarak, mert szerethetőbb, mint egy átlagos DC-film, viszont a sok kis zavaró apróság miatt nem tud kiemelkedő lenni. A jól sikerült pillanatok megcsillantják a lehetőségét egy elejétől végéig fura filmnek, ami mondjuk a csapat helyett tényleg csak Harley Quinnre koncentrál.

Margot Robbie-ban ott lenne, hogy az ő Harley Quinn-történetében megfelelő arányban keveredjen a Deadpool következmények nélküli mészárlása és a Fleabag csípős és önironikus megjegyzéseinek hangulata. Lenne egy női antihős, akinek nem kell a feminizmus harcával foglalkoznia, egyszerűen csak megkaphatja azt a szabadságot és szókimondást, amit a férfiak régen természetesnek vesznek.

De ha sikeres lesz a Ragadozó madarak, akkor a folytatás nyilván megint a teljes csapattal foglalkozik majd, és nem hiszem, hogy készülhet film kizárólag Harley Quinnről, pedig lenne benne potenciál. De így is fontos, hogy itt vannak a Ragadozó madarak, mert a fejvesztett pusztítás nemcsak a férfiak sajátja, a nők is elég jók benne, remélhetőleg lesznek a jövőben is ilyen jellegű képregényfilmek, mert Wonder Woman vagy Marvel Kapitány soha nem lesz ilyen féktelen.