A javítóból szabadult álpap is hozhat megváltást

MV5BN2Y5YjVmY2MtZDdiYy00NTFhLTk3OTQtY2YyNTE1N2FmYzRlXkEyXkFqcGde
2020.07.01. 05:20

Az utóbbi években készült néhány fontos és jó magyar film, és korábban elképzelhetetlenül sok jelentős filmes díjat is nyertünk, elsősorban a Saul fiának és a Testről és lélekről-nek köszönhetően. Hogy az Andy Vajna halálát követő átrendeződés után mi lesz, egyelőre nem tudjuk. De a fenti szép sikerek ellenére a magyar film még mindig adós valamivel: az itt és most bemutatásával. Ez az, amit a lengyel és a román filmesek olyan nagyszerűen csinálnak, és aminek újabb bizonyítéka a Corpus Christi.

A Corpus Christi Lengyelország idei Oscar nevezése volt, és be is került a legjobb öt idegen nyelvű film közé. Az Élősködőket persze nem lehetett legyőzni, de a Corpus Christi jelölése is teljesen megérdemelt volt. Ahogy az a számos díj is, amit a többek között a Velencei Filmfesztiválon a film eddig bezsebelt. A Corpus Christi ugyanis úgy mutatja be a jelenlegi Lengyelországot, hogy közben a politikánál vagy a gazdasági helyzetnél sokkal általánosabb kérdésekről, bűnről és bűnhődésről, hitről, megváltástól, szeretetről is beszél.

A megtörtént eseményeken alapuló történet főhőse Daniel (a különleges arcú Bartosz Bielenia hideglelős alakítása), aki fiatal kora ellenére már elég sok mindenen túl van. Jelenleg egy javítóintézetben tengeti napjait, ahol nagy hatással lesz rá egy karizmatikus pap. Amit korábban is érzett, egyre erősebben körvonalazódik benne: ő is ezt szeretné csinálni, Istennek szentelni az életét. Csakhogy Daniel előéletével nincs az a szeminárium, ahova felvennék, ezért szabadulása után egy falusi fűrésztelepre küldik dolgozni. Itt alakul úgy a sorsa, hogy a véletlennek, egy béna viccnek és mindenféle félreértésnek köszönhetően papnak nézik. Daniel pedig beleáll a feladatba, és ő lesz a kis közösség papja, amíg a valódi pap az alkoholizmusát kezelteti.

Daniel eleinte az internetről lesi ki a gyóntatás vagy a misézés menetét, aztán egyre jobban belejön a papi hivatásba. A prédikálás ugyan az első pillanatól jól megy neki, de hamarosan rá kell jönnie, hogy a munkája messze nem ennyiből áll. Bár jó poén szentelt vizet locsolni a kisbabákra kereszteléskor, az utolsó kenet feladása valakinek már nem ennyire vicces. Ráadásul a közösség, amibe Daniel belecsöppent, súlyos traumával küzd. Nemrég történt egy autóbaleset, amiben hat fiatal és egy idősebb férfi halt meg. Alig van család, amelyik ne gyászolna a faluban, és a fájdalom, a tehetetlen düh egymás ellen fordítja az embereket.

Számokban

416
Fotó: Magyarhangya
 

IMDb: 7,6

Rotten Tomatoes: 97%

Metacritic: 77/100

Index: 8/10 

Daniel, aki semmilyen teológiai vagy pszichológiai képzésben nem részesült, ösztönösen fog hozzá a helyiek gyógyításához.

Mély hite és eddigi élete traumái mind segítenek neki abban, hogy ráérezzen arra, hogy mire van szüksége a közösségnek. Mindez persze nem jelenti azt, hogy mindenki azonnal a szívébe zárja: valaki azért haragszik rá, mert nem tud és nem akar szembenézni az igazsággal, ragaszkodna a megszokott, kényelmes képmutatáshoz, amiben a falu eddig élt és ahogy a balesetet is kezelte. Mások úgy érzik, hogy a fiatal pap érdekeket sért, veszélyezteti a jól bejáratódott, Magyarországról is fájdalmasan ismerős urambátyám világot. Persze mindannyian tudjuk, mi nézők, és a lelke mélyén Daniel is, hogy a lelepleződése csak idő kérdése.

Ahogy a Corpus Christi a lengyel vidéket, a kis közösségek életét bemutatja, hasonlít ahhoz, amivel Szabó István kísérletezett nemrég Zárójelentés című filmjében. Ő volt talán az egyetlen magyar filmes, aki ilyesmivel próbálkozott az utóbbi időben, de ez a kísérlet kudarcot vallott. Szabónál ugyanis a falubeli konfliktusok a jó és a rossz harcává egyszerűsödtek, ahol a tiszta lelkű falusiak és a tiszta lelkű háziorvos főhős a gonosz polgármester és sleppjének áldozata lesz. A Corpus Christiben viszont ez a kettősség, a gonoszság és a jóság minden szereplőben, a falusiakban, a saját pecsenyéjét sütögető polgármesterben és különösen magában Danielben belül van jelen. Bennük dúl a harc, saját magukat kell, kellene elsősorban legyőzniük.

Ennek köszönhető, hogy a Corpus Christi sokat markol és sokat is fog.

Daniel történetén keresztül beszél arról, hogy van-e visszaút, enged-e a társadalmunk, engedünk-e mi, emberek visszautat azoknak, akik vétkeztek. Hogy épülhet-e bűnre, hazugságra egy jobb, igazabb világ, hogy milyen traumák, megszokások, félelmek kötnek minket, hogy miért választjuk az ismerős, de keserű életet a bizonytalan, de talán jobb élet lehetősége helyett.

Hosszú és keserves szünet után végre újra kinyitnak a hazai mozik is. A Corpus Christi ugyan nem könnyű, de méltó választás lehet a moziba való visszatéréshez. 

(Borítókép: Magyarhangya)

Ne maradjon le semmiről!