Tényleg a transzneműekről szólt a Mátrix

matrix
2020.08.30. 12:38

Ez volt az eredeti cél. De a világ még nem állt készen rá

– így fogalmazott a Mátrix-filmek egyik rendezője, Lilly Wachowski nemrég azzal kapcsolatban, hogy miről is szóltak valójában ezek a filmek. Lilly Wachowskit arról a régóta terjengő rajongói teóriáról kérdezték, miszerint a Mátrix-filmek tulajdonképpen a nemváltásról és a transzneműségről szólnak.

A világ, legalábbis Lilly Wachowski szerint, ma már készen áll az igazság befogadására, ugyanis amiről az első film 1999-es megjelenésekor még nem beszélt, arról most, a negyedik rész forgatásának idején már nyilatkozik.

Azt mondta, hogy annak idején azért nem beszélhettek erről, mert az üzleti élet, a vállalati világ sem volt ehhez elég nyitott. Így, bár ezt nem mondta ki, valószínűleg a film finanszírozása került volna veszélybe, ha transznemű allegóriaként vezetik fel a stúdióknak. Ennek ellenére “a transznemű Mátrix” elmélet széles körben elterjedt, Lilly Wachowski elmondása szerint rendszeresen előfordult, hogy transznemű emberek megköszönték neki a filmeket.

Persze ha megnézzük az eredeti trilógiát készítő Wachowski testvérek sorsát, nem nehéz rájönnünk, hogy miért vált népszerűvé ez a teória hivatalos megerősítés nélkül is. A testvérek együtt írták és rendezték az első három Mátrix-filmet (Mátrix 1999, Mátrix – Újratöltve és Mátrix – Forradalmak 2003), ahogy egyébként eddig valamennyi filmjüket. Akkor még Larry és Andy néven dolgoztak férfiként, azóta mindketten nemet váltottak, most már nőként, Lana és Lilly Wachowski néven élnek. A Mátrix 4-et az idősebb testvér, Lana egyedül rendezi majd, Lilly állítólag azért nem tér vissza, mert a Showtime transzneműekről szóló dramedy sorozatán, a Work in Progressen dolgozik.

Hogy mennyire nem álltak készen erre az értelmezési keretre a filmet finanszírozó nagyvállalatok, arra Lilly Wachowski a film egyik karakterének sorsát hozta fel példának. Az első részben szereplő Switch (Belinda McClory színésznő alakításában) az író-rendező testvérek elképzelése szerint ugyanis olyan karakter lett volna, aki a valódi világban férfiként él, de a Mátrixban mindig női alakban jelenik meg. A filmet gyártó Warnernél azonban úgy vélték, hogy ezt a nézők nem értenék, így lett Switch-ből nő a valóságban és a Mátrixban is. Igaz, meglehetősen férfias nő.

Férfias nők, nőies férfiak

A Wachowski testvérek ugyanis mindezek ellenére számtalan transzgender utalást rejtettek el a filmekben. Kezdve a főszereplő, Neo alakjával, aki Thomas Anderson néven, egy nagyvállalat irodai munkatársaként éli örömtelen életét, és mindvégig érzi, hogy valami nem stimmel vele és valami nem stimmel a világban. De csak éjszakánként, Neo álnéven, hackerként a virtuális világban lehet valamelyest önmaga. 

A transzgender értelmezés szerint Neo éppen olyan kényelmetlenül érzi magát a világban, mint amilyen kényelmetlenül érzik magukat saját testükben azok, akik a másik nemhez tartozónak érzik magukat.

Neo ebben a virtuális világban ismeri meg Trinity-t, akiről egészen addig azt hiszi, hogy férfi, amíg személyesen nem találkoznak. Neo csodálkozására Trinity flörtölős mosollyal csak annyit jegyez meg, hogy minden fiú ezt hiszi róla.

Neo és Trinity (Carrie Ann Moss és Keanu Reeves) a Mátrix-filmek központi szerelmespárja úgy hasonlítanak, mint két tojás. Mindketten magasak, karcsúak, rövid, sötét hajuk van és testhez tapadó fekete cuccokat hordanak a Mátrixban. A való világban pedig teljesen uniszex szakadt pulcsikban és gatyákban nyomulnak. Még az arcvonásaik is hasonlóak, mintha testvérek lennének. Vagy ugyanannak a személynek a férfi és a női változatai. Trinity, a filmek más női karaktereihez, Switch-hez, Niobéhez hasonlóan kemény, határozott, sok tekintetben férfias nő. Míg Neo, különösen a film elején, elveszett, gyámolításra, tanításra szoruló férfi.

MV5BOTBhZTk3Y2QtNWNkOS00OTY2LTkyYmUtMzNjMDc3ZGQyN2Q5XkEyXkFqcGde
Fotó: IMDB

És akkor még nem beszéltünk az első rész híres fordított Csipkerózsika csókjáról, amikor nem a herceg kelti éltre csókjával a nőt, hanem a nő az, aki visszacsókolja az életbe a férfit. Ezt aztán Neo a Mátrix – Forradalmakban egy golyó eltávolításával és belső szívmasszázzsal viszonozza, de ez már annyira béna, hogy talán hagyjuk is. A fordított Csipkerózsika csók viszont szép, és az üzenete is világos: a Wachowski testvérek szerint nincsenek kőbe vésett nemi szerepek, csak különböző személyiségek és különböző élethelyzetek vannak. Akik szenvednek a rájuk kényszerített szerepektől, vagy nem érzik otthon magukat a testben, amiben születtek, azok bizony harcolni kényszerülnek.

Folytatás 2022-ben

Hogy mennyire lesz jelen a transzgender értelmezés a következő Mátrix filmben, azt egyelőre nem tudni. A negyedik részt idén februárban kezdték el forgatni San Franciscóban, majd Németországban folytatták volna, de a koronavírus-járvány közbeszólt, a munka leállt. Nyáron újra elkezdtek dolgozni, de a film leghamarabb is csak 2022-ben kerülhet mozikba. A sztorija szigorúan titokban van tartva, egyelőre semmi nem szivárgott ki róla. Keanu Reeves mindössze annyit árult el, hogy a forgatókönyv “nagyon ambiciózus, de hát annak is kell lennie”.

A világ mindenesetre nagyot változott 1999, az első rész bemutatása óta. A transzneműek sokkal jobban láthatóak, mint korábban, több filmben, sorozatban megjelenhettek, sőt, ma már az sem számít igazán különlegesnek, ha egy filmnek transznemű főszereplője van. Ugyanakkor a mai napig élénk viták zajlanak körülöttük, különösen a transgender aktivizmus körül, elég csak J.K. Rowling esetére gondolni. Vagy arra, hogy a koronavírus-járvány kellős közepén az volt a magyar kormány egyik fő gondja, hogy törvényileg ellehetetlenítse a nemváltást. Szóval a Mátrix 4-nek is lenne miről beszélnie, amennyiben a folytatásban is megjelenik az átalakulás vagy a nemi identitás témája.

Ne maradjon le semmiről!

(Borítókép: IMDB)