Levágott fejjel fociznak a gyerekek, mégis szerethető a sorozat

A Nagy Katalin – A kezdetek (The Great) című Hulu-sorozat, amelynek itthon az HBO GO ad otthont, már az első évadával megtanította, hogy amit látunk, az csak egy alkalmanként igaz történet, és ezt a trükköt a folytatásban sem engedi el. Sőt akinek a tudatalattija felszínre enged néhány rég elfeledettnek vélt információt a cárnő életrajzából (főként férjével kapcsolatban), egészen meglepődhet a forgatókönyv alakulásán. De a történelmi hűtlenség inkább emeli a sorozat élvezeti értékét, hiszen amit látunk, így izgalmasabb, kiszámíthatatlanabb, a történet pedig a fikció kanyargós folyóján úszik egészen a fekete humor tengeréig.

Az első évad egzotikus kirándulást jelentett a sorozatok világában a nézők számára, és szerencsére az alkotók a folytatásban is ragaszkodtak az egyedi minőséghez. A megismert karakterek egymás közötti dinamikája még erősebben érvényesül a második évadban, ami rengeteg humorforrást és szerethető pillanatot eredményez. A groteszk, illetve kegyetlenebb momentumok megritkultak a folytatásban, de az a néhány, amely mégis belefért a sztoriba, úgy működik, mint a csipet só az édes ételeknél: kontrasztot és harmóniát hoz létre.

Az első évadtól úgy köszöntünk el, hogy magukra hagytuk az orosz udvart egy improvizációba fulladt államcsínnyel, egy csalódott szeretővel, egy terhes, ám karrierista nővel és egy cárral, aki először tekintett ki saját zárt világából.

A rövid visszaemlékezést követően két gyereket látunk, aki levágott fejjel focizik a lépcső tetején. Ez egyértelműsíti a nézők számára, hogy a cári udvarban változatlan a helyzet, bár a sorozatírók az első évad eseményei után négy hónappal később engedik vissza a nézőket a palotába. Kiderül, hogy Katalin (Elle Fanning) hívei végre csapdába ejtették Pétert (Nicholas Hoult) és a hozzá lojális nemeseket. Először értetlenül vakarjuk a fejünket, vajon mi a csuda tarthat egy puccsban ilyen hosszú ideig, de végül is logikus; az egyik oldalon ott áll egy nő, aki el akarja kerülni a felesleges vérontást, a másik oldalon pedig egy férfi, akinek ez nem okoz erkölcsi dilemmát.

Bár Péter sarokba szorul, újonnan felfedezett szerelme felesége iránt, valamint az apaság örömei kimeríthetetlenül táplálják jókedvét, amelyet egyedül a valódi táplálék hiánya képes letörni. Az első évadban már megismerhettük a cár gasztronómia iránti lelkesedését, amelyet még inkább kidomborítanak a folytatásban, egészen odáig, hogy épp folyamatosan korgó gyomra miatt kerül be az utolsó szög uralkodásának koporsójába.

A második évad leginkább azt járja körül, hogyan válik Katalin egy gyermek és egy egész ország anyjává, ami egy patriarchális társadalomban nem megy zökkenőmentesen. Főleg úgy, hogy hívein kívül nehezen tud meggyőzni bárkit is arról, hogy  bár kellemetlen a változás, mégis jó dolgokat eredményezhet. Törhetetlenül romantikus optimizmusából merít erőt a magánéleti nehézségek legyőzéséhez, de közben felszínre bukkannak olyan kevésbé szimpatikus tulajdonságai is, amelyek az uralkodáshoz elengedhetetlennek tűnnek.

Naivitását megőrizve alakul a szemünk előtt humánus diktátorrá, aki kegyetlen is tud lenni, ha a helyzet azt kívánja.  Makacs és sokszor impulzív döntései sokszor kudarchoz vezetnek, amitől felfedezi a hasonlóságot a saját és a megbuktatott cár személyisége között.  Katalinból hiányzik ugyan a Péterben időnként tetten érhető szadizmus, de a szerelemtől átitatott férfi pont ebben idomul hozzá, így a két merőben eltérő karakter egyre többször találja meg a másikban a tényleges társat.

Kettejük folyamatosan alakuló viszonya az évad legizgalmasabb sorozatfűszere, ami miatt kicsit sem bánjuk a félhistorikus történetvezetést.

Mivel a történet központi szála az a folyamat, ahogy Katalin a trón meghódításával együtt Péter szívét is rabul ejteti, a többi karakter kicsit háttérbe szorul, de ettől függetlenül (vagy pont ezért) a mellékszereplők összes megmozdulása emlékezetes marad.

Elle Fanning és Nicholas Hoult továbbra is lubickol a szerepében, és nagyítóval keresve sem találunk olyan színészt, aki ebben a sorozatban ne lenne zseniális. Az Archie karakterét alakító Adam Godley pedig még így is képes kitűnni, minden mondata, mozdulata és arcrezdülése parádés.

 

A színésznő rengeteg remek produkcióban mutatta már meg tehetségét, legutóbb például a Szexoktatás című sorozattal irányította magára a nézők Szauron-tekintetét, így jelenléte kifejezetten remekül egészíti ki a The Great féktelen hedonizmussal és fojtogató nihilizmussal átszőtt buja hangulatát.

Bár a történetet átjárja az elkerülhetetlennek tűnő és közelgő végzet hangulata, mégsem válik nyomasztóvá. A cári udvarban megjelenő problémák és konfliktusok napjainkban is hitelesek. Ez a mese az önismeretről, saját korlátaink megismeréséről, a szülői minták felfedezéséről és újraírásáról, az egymáshoz való alkalmazkodásról szól. Arra tanít, hogy a fejlődéshez elengedhetetlen a határozott elképzelés, de annak megkérdőjelezése is – olyan tanácsadók (barátok) által, akiknek adunk a szavára.

Egyedül az hiányzik, hogy a részek végén beadjanak valami fülfacsaró orosz popzenét, ha már modern muzsikákra esett a választásuk.

Ahogy az első évadról, a másodikról is süt, hogy minden alkotó teljes szívével vesz részt a projektben, és ez a szeretetteljes lelkesedés átragad a nézőkre is. Bár hivatalosan még nem rendelték meg a harmadik évadot, a sorozat sikerét nézve szinte biztosra vehetjük a folytatást. Hurrá!