A legendás állatok harmadik része merénylet a varázsvilág ellen

Mozijegyekre általában a hosszú címeket nem nyomtatják ki teljesen, így esett meg, hogy a kezembe kapott papírdarabon a következő volt olvasható:

A maradék „ledore titkai” már nem fért ki a jegyre. Ez pedig a sors iróniája, ugyanis a dumb egy angol nyelvű szó, jelentése ostoba. A Legendás állatok harmadik része sajnos tökéletesen leírható ezzel a szóval.

A Harry Potter előzményeként is betudható filmsorozat harmadik része halmozottan hátrányos helyzetből került a mozitermekbe. Kezdve ott, hogy a rengeteg cuki varázslénnyel telepakolt első rész inkább tűnt gyerekfilmnek, ám a széria határozott elképzelése volt Dumbledore és Grindelwald történetét is bemutatni, ami egyértelműen nem fér a gyerekfilmes műfajba, ezért a második résznél érezhetően célközönséget próbáltak váltani. Folytatva azzal, hogy a Harry Potter-világ lelkes rajongói hatalmas elvárásokkal ugrottak vissza a mágia csábító világába, nekik pedig nehéz megfelelni. Ezt tetőzték a színészbotrányok. 

Ugyanis Grindelwald szerepe egyelőre úgy működik, mint a sötét varázslatok kivédése tantárgy, amely minden évben új oktatót köszönt. Az első filmben Colin Farrell bújt a sötét varázsló bőrébe, pontosabban álbőrébe, amit a rész végén Johnny Depp fedett fel. A második filmben az exkalóz vitte tovább a szerepet, amit a harmadik mozira már Mads Mikkelsen játszott, hiszen Deppet kihajította a Warner Bros, miután a színész elbukta az őt asszonyverőnek nevező The Sun brit bulvárlap ellen indított rágalmazási perét. Ezt tetőzte Ezra Miller, aki mostanában teljesen indokolatlan balhékba keveredik.

Tehát alapból nem volt túl rózsás kiindulási helyzete a harmadik résznek, ez pedig érezhető volt a fogadtatásán, mert a mozikban csúfosat bukott az első hétvégén. A filmet sokkal kevesebben nézték meg, mint amire előzetesen számítottak, de az igazság az, hogy aki nem volt hajlandó „dumb” feliratú jegyet váltani, az sem maradt le sokról. Az alkotók az eleve elhibázott és kevésbé átgondolt koncepción nem tudtak sokat szépíteni, a semmiből pedig nem mindig lehet várat építeni, most például egy kis kunyhót is alig sikerült.

A második rész azzal fejeződött be, hogy a szétcincálódott csipet csapat megmaradt tagjai megérkeztek Roxfortba. A második film női fő karaktere, Leta (Zoe Kravitz) értelmetlen halált halt, Grindelwald (Johnny Depp) pedig magához csábította Queenie-t ( Alison Sudol). A zavarba ejtően sármos Dumbledore (Jude Law) megszerezte azt a vérszerződést (egy medálba zárt varázslat), ami meggátolja, hogy Grindelwalddal (Mads Mikkelsen) egymás ellen fordulhassanak. Credence (Ezra Miller) házi főnixmadara mellé megkapta a keresztnevéhez leginkább idegen vezetéknevet. Ez volt az a pont, amikor a Grindelwald bűntettei vetítésén az egész moziközönség hisztérikus nevetésben tört ki, mert annyira nem komolyan vehető fordulatot léptek meg az írók. Kiderült, hogy Credence egy Dumbledore.

Szóval a széria második része siralmasan rossz dramaturgiával végződött, így logikusnak tűnt, hogy innen már csak felfelé vezethet az út. Sajnos nem így történt.

Newt és Theseus (Eddie Redmayne, Callum Turner) egy másodpercig nem mutatták, hogy gyászolnák értelmetlen halált halt gyerekkori barátjukat, aki nem mellesleg Theseus menyasszonya volt. Leta karaktere a második filmben feleslegesnek tűnt, az írók a harmadikban már meg sem próbálták elhitetni ennek az ellenkezőjét. A kígyóasszony felszívódott, mintha Nagini (Claudia Kim) sosem létezett volna, így egy esetleges harmadik vagy negyedik részben derülhet ki, hogyan lesz az elátkozott, de melegszívű lányból Voldemort hidegvérű házikedvence.

Tina (Katherine Waterston) a sztori szerint az egész filmben egy másik földrészen tartózkodik, tehát körülbelül két villanást kapott a harmadik moziban, szintén indokolatlan húzás. De nem annyira indokolatlan, mint Queenie történetszála.

Ahogy az várható volt, Grindelwaldból egy mágikus Hitlert kreáltak, kicsit sem eredeti módon, követőiből pedig nácikat. Ezért volt egy vicc, amikor Queenie úgy döntött, átáll a sötét oldalra. Ez nagyjából úgy néz ki lefordítva, mintha egy német nő beleszeretne egy zsidó származású férfiba, akihez nem mehetne hozzá, ezért nácinak áll, hátha úgy majd megoldódik a probléma (a logika itt elhagyta a chatet). Ezzel a döntéssel sem tudtak az írók hosszútávon mit kezdeni, ezért az első pillanattól egyértelmű volt, hogy Queenie nem lett Eva Braun, de még azzal sem támasztották alá a lépését, hogy elhitessék a nézőkkel, a legilimenciát kisujjból kirázó varázslónő csak trójai falovasat akart játszani, és belülről rombolni a mugliellenes rendszert.

A film címe Dumbledore titkai. A Legendás állatok sorozat nem a Harry Potter-könyvekből táplálkozik, viszont mivel annak a világnak a szabályrendszerével dolgozik, és az ottani sztori előtörténet hivatott bemutatni, az talán elvárható lett volna, hogy az egyik legfontosabb karaktert ne tegyék tönkre. Dumledore azért volt egyszerre szerethető és gyűlölhető, mert sosem beszélt a titkairól. Egyik fő jelzője volt, hogy titokzatos. A karakter nem mondott ki pacekban soha semmit, ettől sokszor kétértelműnek tűntek a szavai, múltjának sebeit és a benne folyamatosan szétterülő fájdalmat pedig humorral oldotta. 

Erre írtak egy olyan Dumbledore-t, aki nyíltan beszél Grindelwaldhoz fűződő érzelmeiről, nagyjából bárkinek, aki elé kerül, és szinte megállás nélkül fecseg. Talán a humora maradt, ami hasonlíthat az eredetileg megismert karakterhez, illetve a tény, hogy nem avatja be terveinek részleteibe a csapatát, akiket bábként kezel, bár erre most más oka is volt; ugyanis beleraktak egy szintén feleslegesnek tűnő elemet, amivel Grindelwald lát képeket a jövőből, de persze ezt sem használták ki.

A film amúgy nem unalmas, sőt, a látványa kifejezetten szemet gyönyörködtető. A varázscsata-jelenetek továbbra is ötletesek és kreatívak, ezekben a filmekben sokkal természetesebben használják a mágiát, mint a Harry Potter-filmekben, amitől hihetőbbnek és valódibbnak hat a bemutatott világ. Jacob karaktere (Dan Fogler) még mindig messze a legmókásabb, Eddie Redmayne pedig egyre kevesebbszer játssza úgy Newt karakterét, mint amikor Stephen Hawking bőrébe bújt A mindenség elmélete című filmben, amitől egyre szerethetőbb.

A roxforti képkockák, illetve a Harry Potter-filmek néha felcsendülő zenéje garantált libabőrt ígérnek azok számára, akik nemcsak a Legendás állatok révén ismerkedtek meg Rowling varázsvilágával, de nagyjából itt ki is futott a pozitívumok listája.

Mint film, nem túl jó, mint előzményfilm, logikátlan. A szériát eredetileg ötrészesre tervezte a Warner, ám felröppent az a pletyka, hogy a harmadik film teljesítményétől függ, berendelik-e a negyedik részt. Egyelőre nem úgy tűnik, mintha reménykednének a folytatásban. Nem kár érte.