Háromszor is sokkot kaptunk a moziban ettől az új horrorfilmtől

Nem akad túl sok olyan kreatív szakember jelenleg a szórakoztatóiparban, aki annyira értene a gazdagok kínzásához, fenyítéséhez, vagy úgy is mondhatnánk, hogy szadizásához, mint Mark Mylod, aki a kőgazdag Roy-famíliát pellengérre állító Utódlás című HBO-sorozat legfőbb rendezője, 13 epizódot vezényelt le eddig, most pedig a mozikban november 17-én bemutatott, A menü című horrorvígjátékban prezentálja nekünk ez irányú tehetségét.

A menü története pofonegyszerűnek mondható: egy elhagyatott szigeten található, elegáns étterembe érkezik 12 idegen, hogy exkluzív és az átlagemberek számára megfizethetetlen vacsorát költsenek el, alig pár óra leforgása alatt. A vendégek között találunk örökké fanyalgó ételkritikust, Lilian Bloom (Janet McTeer) személyében, egy George Díaz (John Leguizamo) nevű arrogáns és kiégett hollywoodi színészt, na és egy rettenetesen idegesítő fiatal fickót, Tylert (Nicholas Hoult), aki megtestesít mindent, ami miatt a Z generációt sokan kritizálják, és aki az utolsó pillanatban rángatta magával Margot-t (Anya Taylor-Joy), a bizarrnak ígérkező estéről mit sem sejtő escortlányt.

Épp ellenkezőleg, a híres sztárszakács, Julian Slowik (Ralph Fiennes) konyhájába betérők mindegyike – jobb szó híján – egy féreg. Csak mindenki más miatt. Szerencsére A menü elkerüli a közel 2 órás játékideje alatt az összes klisét, amit egy ilyen filmtől várnánk. A sztori nem megy át valami B kategóriás „whodunnit?” Agatha Christie-utánzatba. Bár az is gyorsan egyértelművé válik ugyanakkor, hogy gyilkosság és vérfürdő mindenképpen lesz, és nem mindenki ússza meg ép bőrrel ezt az estét.

A film középpontjában szó szerint és átvitt értelemben is Ralph Fiennes figurája, Slowik-séf áll végig, aki direkt teátrálisan és pont ezért rettenetesen élvezhető módon vezényli le a fogásokat, amelyek egymás után jönnek az asztalra. Közben a fickó mesél az életéről, gyalázza a gazdagokat, akik előtte pöffeszkednek, és még arra is odafigyel, hogy a vendégek véletlenül se lakjanak jól a rengeteg pénzért cserébe, amit ott hagynak.

Gordon Ramsay rosszfej? Íme, Slowik-séf, aki maga az ördög

Julian Slowikról, aki Gordon Ramsay elfajzott verziójának is simán beillik, első ránézésre meg lehet mondani, hogy nem stimmel vele valami, de hogy mennyire igaz ez, arról csak annak lehet elképzelése, aki beül A menüre.

A horror műfaja viszonylag innovatív, sűrűn érkeznek jó ötletekre építő produkciók, idén például kiemelkedő volt a Fekete telefon és a Mosolyogj is. Ám, annyira csavaros sztorit, mint A menüé, mostanában nem láttunk. Számoltuk, a film nézése közben háromszor ugrottunk meg a székben, viszonylag egyszerű, de nagyszerű húzásokkal sikerült idegileg kicsinálnia bennünket a készítőnek, aki egyre nagyobb adagokban nyomta a vászonra a feszültséget:

• Az első alkalom, amikor ez megtörtént, a séf tapsa volt, ahogy Slowik felvezeti az új fogásokat. Leírva nem durva, de a moziban irtó hatásos. Újra és újra meghökkenti az embert. Sőt, nem csak minket, a karaktereket is, akik velünk szinkronban rezzentek mindig össze.
• A második egy felkavaró és véres fordulat, aminek a bekövetkeztét álmunkban se láttuk előre.
• A harmadik pedig az a jelenet, amikor fény derült rá, hogy mi lesz az utolsó, főfogás.

A menü abból a szempontból is különleges lett, hogy amellett, hogy a frász kerülgetett bennünket, jókat is vigyorogtunk a látottakon. Nicholas Hoult már a Nagy Katalin – A kezdetekben ügyesen hozott egy Tylerhez hasonló idiótát, ahogy Anya Taylor-Joynál se választhattak volna kiválóbb színésznőt az alkotók a cserfes, bociszemeit állandóan méltatlankodva forgató leány eljátszására. Velük szemben, vagy inkább a vendégek feje fölött pedig Ralph Fiennes tornyosul végig, aki annyira hátborzongató, hogy Sir Anthony Hopkins, alias Hannibal Lecter is megirigyelheti, ha látja ezt a filmet.

Be kell látnunk, A menü egy okosan összerakott film, ami abból a szempontból szemét is, hogy mire kijöttünk róla, a sok ínycsiklandó falat nézése után jócskán megéheztünk rajta. Picit azonban hatásvadász is egyszerre, mert lehetetlen nem észrevenni azt az erőltetett, de az erős színészi játékok miatt mégis működő áthallást, hogy itt

A streamingfilmek uralkodásának kellős közepén pont, hogy jólesik az ember lelkének, hogy olyan filmek is vannak még, mint A menü. Nekünk van igényünk az ehhez hasonló, kőkemény szatírákra, amelyek talán egy picit túlságosan is a szánkba rágják az üzenetüket, de piszkosul élvezetes nézni őket. A menü az a fajta film, amire csak úgy véletlen, egyetlen trailer nézése nélkül téved be az ember egy unalmas szombat estén, de picit sem bánja meg azt a kétezer forintot, amit ráköltött. Mert ennek a filmnek a tálalása elég közel van az ötcsillagoshoz.

8/10

A menü jelenleg is látható a magyar mozikban.