Agyonverték az orvost, pedig csak azt mondta, kezet kellene mosni

2023.09.20. 10:31

A Pesti Hírnökben, 1865-ben, gyászjelentésben tették közzé „Semmelweis Ignác orvos-sebész, tudor, szülészmester, és a pesti m. kir. tud. egyetemen az elméleti és gyakorlati szülészet ny. r. tanára f. évi aug. 13-án délelőtt 11 órakor tevékeny életének 47-ik évében agyhüdés következtében Bécsben történt gyászos kimultát”.

Az utókor azonban már sokkal többet tud az anyák megmentőjének sorsáról, aki a gyermekágyi láz következtében támadó halálos betegség ellen egyszerű megoldást, fertőtlenítő kézmosást javasolt. Több kutatás is foglalkozott azzal, köztük a genetikus Czeizel Endre tanulmánya is, hogy Semmelweis vajon valóban megőrült-e, és ezért zárták el a külvilágtól, vagy a testében elhatalmasodó szifilisz sorvasztotta elméjét, s tette indulatossá, esetleg egyszerűen csak el akarták tüntetni a világ elől, s vezetett ez végzetéhez, ahhoz, hogy az ispotályban lényegében agyonverték.

Vecsei H. Miklós az orvos szerepében

Arról már az Index is beszámolt, hogy Semmelweis Ignác életéről film készül, s hogy a főszerepben Vecsei H. Miklóst láthatjuk, a filmet azonban hamarosan láthatjuk is: 2023. november 30-tól az ország összes mozijában vetítik. A Semmelweis című filmet az Oscar-díjra jelölt Koltai Lajos rendezte.

Az alkotók most azzal a hírrel léptek a nyilvánosság elé, hogy elkészült a film hivatalos plakátja is. A végső forma Frank Rizzo grafikus és Szvacsek Attila fotográfus munkája, központban a főszerepet játszó Vecsei H. Miklóssal, valamint a Semmelweisszel bonyolult viszonyba kerülő szülésznő (Nagy Katica színésznő) látható.

Sorsa filmre kívánkozott

Semmelweis Ignác doktor az az ember, aki megtalálta a saját ösvényét, és járni is tudott rajta. Minden kellemetlen tulajdonsága dacára következetesen képviselt valamit, akkor is, ha folyton akadályokba ütközött. Mániákus elhivatottsága filmvászonra kívánkozott. Kevés a követendő példa a világban, de ez biztosan az

– mondja filmje főhőséről Koltai Lajos rendező-operatőr. A film tájékoztatójában az is olvasható, hogy a Sorstalanság című film alkotója ritkán rendez, jól megválogatja a témáját – de úgy érezte, hogy a 19. századi orvos-tudós történetét mindenképpen el kell mondania.

A két főszereplőn, Vecsei H. Miklóson és Nagy Katicán kívül fontos szerepet kapott a filmben Gálffi László, Kovács Tamás, Lengyel Ferenc, Szűcs Nelli, Elek Ferenc, Kovács Lajos, Györgyi Anna, Csapó Attila, Znamenák István, Hajduk Károly, Simon Kornél, Mészáros Blanka és Kizlinger Lilla is.

A romantikában sem szűkölködő, fordulatos és izgalmas film egyszerre idézi meg a XIX. századi Bécs hangulatát, egy korabeli kórház izgalmait, valamint az osztrák és magyar orvosok közötti ellentéteket. 2023. november 30-tól látható a hazai mozikban.