Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMŐrült pletykák kaptak szárnyra Jason Momoáról
További Cinematrix cikkek
Szeptember közepén a Warner Bros. bemutatta az Aquaman című film folytatásának előzetesét, azonban éppen ezen a napon kerültek elő a Reddit felületén roppant kínos dokumentumok Amber Heard és Johnny Depp rágalmazási perének ügyében. Ez újabb fejfájást okozott a film mögött álló stúdiónak, hiszen Heard alakítja Merát, a DC-film női főszereplőjét.
Ezenkívül olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy maga Jason Momoa is szorgalmazta Heard eltávolítását a filmből a pert követően, és állítólag részegen, Deppnek öltözve jelent meg a filmforgatáson, kifejezve, hogy a színész pártján áll. Ezt később a film stábtagjai tagadták, hogy megtörtént volna:
Jason a belét is kidolgozza, szeret néha meginni egy sört, mint mindenki, de nem jelenik meg részegen a forgatáson. És nem úgy öltözik, mint Johnny Depp, hiszen mindig is ebben a bohém stílusban öltözött
– fogalmaztak.
A színésznőt azonban valóban majdnem kirúgták a filmből – az információt több forrásból is megerősítették a Varietynek. Először azzal indokolták döntésüket, hogy
Heard és Momoa között nem működik a kémia,
és a döntésnek semmi köze nincsen a Johnny Depp-pel folytatott peréhez. Ezt egy másik forrás hamisnak minősítette, ugyanis az első film forgatása előtt a színésznő megcsinált egy „kémiatesztet” – több másik Mera-jelölttel együtt, köztük Abbey Leevel – aminek eredménye szerint teljesen illenek egymáshoz.
Végül a stúdió azért nem húzta meg a ravaszt Heard kirúgásával, mert a színésznő korábbi partnere, Elon Musk az egyik peres ügyvédjével küldött egy levelet a Warner Bros.-nak. A Warner Bros. beadta a derekát, és Hearddel folytatta az új Aquaman forgatását. Musk nem reagált a külföldi lap megkeresésére, ami a hírek hitelessége felől kérdezte volna az üzletembert.
Az Aquaman folytatása mégis ígéretesnek tűnik, tekintve, hogy a film első része világszerte 1,15 milliárd dollárt bevételt hozott, és ezzel minden idők legnagyobb bevételt hozó DC-filmje lett.
Rovataink a Facebookon