Elmentünk a moziba, és életünk egyik legjobb koncertjét láttuk

Mindössze alig néhányszor vetítették a hazai mozik a Ghost zenekar Rite Here Rite Now című koncertfilmjét, és ennek köszönhetően hatalmas volt rá az érdeklődés. Mi az Aréna Plázában néztük meg a filmet, a nagyjából 400 fős teremben alig egy tucat üres szék maradt. Az alkotást a banda 2022-es Impera című lemezéhez kötött Imperatour nevű turnéjának utolsó két koncertjén rögzítették,

A két előadásra, amelyeket 2023. szeptember 11–12-én tartottak Kaliforniában, az inglewoodi Kia Forumban, speciális szabállyal állt elő a banda. A közönség nem használhatott telefont és kamerát, hogy semmilyen módon se menjenek ki fotók, amelyek előre is lelőnének bármilyen meglepetést a készülő koncertfilmből.

Ez külön izgalmat jelentett, ugyanis sokkal érdekesebb egy olyan koncertfilm, amiben bulizó tömeget látni, ahelyett, hogy a telefonjukba temetkező emberek seregét kelljen bámulni – plusz a zenekarnak is több esélyt adott az interakcióra.

Mivel csak két napig vetítették, ezért az alkotás a hazai multiplexekben sajnos már nem elérhető, azonban így is érdemes beszélni a filmről, mert különleges élmény. Több, a zenekarhoz köthető titkot mesél el, és új fejezetet nyit a banda életében. A Ghost Rite Here Rite Now című koncertfilmjéhez minden adott volt, hogy hatalmas durranás legyen. Mindjárt megmondjuk, hogy sikerült-e.

Először kicsit a zenéről, hiszen egy ilyen alkotásnál ez azért mégis központi dolog. Noha nem zenei kritika a célunk – amire egyébiránt szükség sem lenne, mivel a zenekar végtelenül profi –, annyit érdemes megjegyezni, hogy remekül oldották meg a rögzítést, a keverést: a közönség atmoszférája és a dalok zenéje összeforr. Mindazonáltal itt-ott a billentyűs hangzások nagyon kiugrottak, a magas tartományba élesen behasítottak kicsit, elnyomva a többi hangszert.

Technikailag ezt az alkotást nemigen lehet más műfajú filmekhez mérni, hiszen a koncertmozi teljesen speciális típus. Korábban olyan hatalmas filmrendezők vágtak már bele, mint Martin Scorsese vagy Jonathan Demme, tehát az egyedüli alkotások, amikkel valóban egy lapon lehet említeni a Rite Here Rite Now filmet, azok az olyan klasszikusok, mint Az utolsó valcer – a The Band zenekar filmje – vagy a Stop Making Sense – a Talking Heads mozija.

A Ghost frontembere, Tobias Forge, aki Alex Ross Perryvel közösen rendezte a mostani alkotást, korábban egy interjúban azt mondta, hogy olyan filmek inspirálták, mint a Sex Pistols-film, a The Great Rock ’n’ Roll Swindle és a Kiss jól ismert Alive II című kiadványa. Ez kimondottan érződik, mivel előbbi karikírozott világa vegyül utóbbi koncertélményével – ráadásul a zenekar már a koncert zenei anyagát is elkezdte értékesíteni lemezen.

Hosszas kihívás

Ám ha erről az oldalról nézzük, a majd 2,5 órás film pont azzal a nehézséggel küzd, ami két ilyen projekt mixelésekor történik. Egyszerre szeretné a teljes, egyáltalán nem rövid koncertet bemutatni, miközben további háttérinfókkal és érdekességekkel, extra jelenetekkel igyekszik fenntartani az érdeklődést.

Ez az a pont, ahol nagyon nehéz megtalálni az arányokat, és voltak időszakok, amikor egyik vagy másik oldalra dőlt a mérleg nyelve, kicsit talán jobban is, mint vártuk volna.

Amikor egy-két dalonként kaptunk képzelt backstage-jeleneteket, azok jó egyensúlyt tudtak fenntartani, de amikor ezek túlnőttek a zenén, vagy épp 3-4 dalon keresztül eltűntek, noha a kontextus miatt néhány sor adta volna magát, akkor kicsit megakadt az a kétutas folytonosság, amivel a film elindult.

A színpadi felvételek látványosak, a kameramozgások és fényhasználatok szintén remek, izgalmas és intenzív élményt nyújtanak. Egy-két helyen látszik, hogy a hátsó, rögzített kamerák megremegnek, illetve néhány vágás kicsit durvára sikeredett, de ez végeredményben nem vesz el jelentősen az élményből.

Ehhez párosulva a külön, történetmesélő jelentek zömében a régi filmek expozícióit idézik – amiknek Tobias Forge nagy rajongója is. Ez a kettősség a zenekar alapvető hatásvilágához hozzáadva érdekes, izgalmas összhatást eredményez. Emellett külön pluszpont a film elején az interaktív játék, ahol arra kérték a nézőket, hogy telefonjukkal videózzanak, fotózzanak a moziteremben, majd töltsék fel alkotásaikat az internetre – emellett egy QR-kódot is kivetítettek, ahol a film hanganyaga volt elérhető.

Spoilerveszély spoiler nélkül

Mivel csak egyedi mozis élményről beszélünk, talán egy-két dolgot elmondhatunk a történetről büntetlenül. A Ghost zenekar rajongói jól tudják, hogy a csapat folyamatosan gyártja saját websorozatát – ami a zenekar sztoriját meséli el –, amiből folyton jönnek az újabb és újabb részek.

A frontember, Papa Emeritus IV már Tobias Forge sokadik alteregója, ezzel építi és bővíti a Ghost történetét. A film azzal kezdi, hogy a mostani sötét pápa nem hajlandó visszavonulni, mert ő az eddigi legjobb, és nem érti, miért kéne ezt neki abbahagyni. A sztori végül egyfajta felismerési, beletörődési utazássá válik, ahol a főszereplő elfogadja, hogy ideje elengednie a gyeplőt.

Noha az új pápa személyazonosságát egyelőre nem jelentették be, azt megtudtuk, hogy mi történik Papa Emeritus IV-gyel, akinek a sötét klérus új címet adományoz – kvázi egy alteregóbővülésnek lehettünk szemtanúi. A Rite Here Rite Now bemutatta a közönségnek a frissen „felszentelt” Frater Imperatort.

Új is, meg nem is

A film megjelenésének másnapján a zenekar megosztott egy régi-új dalt is a felületein, aminek címe: The Future Is a Foreign Land. Jelen állás szerint ez két okból izgalmas. Egyrészt elővetíti az érkező változásokat, új korszakot a banda életében – plusz, ugye, része a film frissen piacra dobott soundtrackjének –,

Egy beszélgetésben Papa Emeritus IV az apja szelleméhez szól – a koncerteken szaxofonozó öreg, halott pápa, akit show-elemként felélesztenek egy szólóra –, aki elmondja neki, hogy tévedésben él, mivel rögzített egy harmadik dalt is fiatal, rock and rollos korszakában. A borítón szereplő szaxofonos figura is ezt idézi vissza.

Összegezve: két oldalról érdemes megközelíteni a Ghost zenekar Rite Here Rite Now című filmjét – amely híres sikerslágerükre, a Square Hammer dalra utal címével. Mint a banda fantáziavilágát bővítő alkotás, tökéletesen illeszkedik az eddigi történetek sorába, sőt

Filmtechnikai szempontból néhány apró hiba azért érződik, ha pedig tényleg a koncertfilmek legismertebb darabjai mellé tesszük a sorba, akkor feltűnik néhány kisebb elcsúszás, ami hangyányit gyengíti az összhatást.

Ugyanakkor egyaránt hatalmas élmény a Rite Here Rite Now rajongóinak és nem rajongóinak. Egyszerű, önironikus humorával nem veszi magát túl komolyan, ami külön pozitívum. Filmes szempontból hiába nem korszakalkotó, a célját teljesen betölti, és remek élményt ad a nézőnek.

8,5/10