Megjelent a Dexter-előzménysorozat első trailere

2024.09.13. 13:23

A SkyShowtime korábban bejelentette, hogy új, saját gyártású sorozattal készülnek, amely a Dexter előzményeit mutatja be. A cselekmény tíz évvel a nagy sikerű sorozat történései előtt játszódik, és azt mutatják be, miként vált a Michael C. Hall által alakított címszereplőből, Dexter Morganből bosszúálló sorozatgyilkos. Jeff Lindsay antihősét az új szériában Patrick Gibson alakítja majd, aminek első, harminc másodperc hosszú kedvcsinálóját most közzé is tette a streamingoldal.

A drámasorozatot jelenleg is forgatják Los Angelesben, központjában pedig az áll, miként tanulta meg uralni és célzottan irányítani gyilkos késztetését a főszereplő. Ahogy az eredeti sorozat is felidézi, egy nővér folyamatosan mérgezi Dexter apját, belőle válik a fiú első célpontja. Bár az esetről számos részletet kapunk, a teljes történetet minden részletével nem látjuk. Itt indul az előzménysorozat, a Dexter Original Sin.

Gyilkosok, orvosok és vámpírvadászok

A történetben hatalmas szerepet kap majd Dexter apja is, Christian Slater, de az eredeti címszereplő, Michael C. Hall is visszatér, aki Dexter belső hangjaként, narrátorként vesz majd részt a sorozatban. A sorozatgyilkosunk testvére, Deb is visszatér, akit ezúttal Molly Brown formál majd meg. Mellettük Maria LaGuerta (Christina Milian), Angel Batista (James Martinez) és Vince Masuka (Alex Shimizu) is előkerül az előzménysorozatban. Feltűnik még benne Patrick Dempsey, A Grace klinika sztárja, aki Aaron Spencer kapitányt alakítja majd, és 

Sarah Michelle Gellar, a Buffy, a vámpírok réme címszereplője is játszik majd a sorozatban. 

A hírek szerint az első évad tíz epizódot tartalmaz majd, és még idén debütál a SkyShowtime felületén. Ha minden a tervek szerint halad, akkor a Dexter Original Sin december 13-tól lesz elérhető.