A világ egyik legcsúfabb oldalát mutatja be ez az új Netlfix-film

Közeleg a karácsony, az emberek pedig elkezdenek ajándékokat vásárolni egymásnak, de még a Mikulás műhelyében is rengeteg manó dolgozik, hogy a gyerekeknek meglepetést szerezhessen. Na de mi lesz azokkal az ajándékokkal és termékekkel, amelyek végül nem találnak gazdára? Ha egy évben százszor annyi ruhát gyártanak le, mint ahány ember él a földön, hol landol a felesleg? A válasz egyértelmű és igen csúnya.

Új tényfeltáró film jelent meg a Netflixen, ami a legnagyobb világmárkák, úgy mint az Adidas, az Amazon és az Apple egykori fejeseit és kiemelt munkatársait szólaltatja meg. A szakemberek beavatnak minket a titokba, hogy ezek a cégek mivel vesznek rá bennünket arra, hogy vásároljunk, vásároljunk és még többet vásároljunk.

A Vedd meg most: A shopping-összeesküvés című film karácsony előtt még aktuálisabb, hiszen az a rengeteg termék, amit legyártanak, de végül használatlanul a polcon reked, mert senki sem veszi, sokszor új állapotban a kukában végzi. Van, hogy a cégek szándékosan tönkre is teszik ezeket, nehogy a márka sérüljön, sokszor pedig szimpla átverés mind a jótékonyság, mind az újrahasznosítás, mert a termékek egyformán a szemétdombon landolnak.

Az alkotás talán legerősebb sorai szerint hiába mondjuk azt, hogy kidobjuk vagy eladományozzuk a már nem használt termékeket, valójában nincs olyan hely, hogy „el” és „ki”. A világ nincs felkészülve arra, hogy azt a mennyiségű terméket kezelje és az utóéletüket is figyelembe vegye, amit legyártunk éves szinten.

A film elsősorban nem a fogyasztót akarja felelősségre vonni (bár a vásárlói felelősség felett sem lehet szemet hunyni), hanem a gigacégeket, amelyek arra nevelték az embereket, hogy mindig többet vásároljanak, vegyék meg a legújabb termékeket, a hibás cikket pedig meg se próbálják javítani, az meg abszolút mindegy, hogy mi lesz a szeméttel, ami utánuk keletkezik.

El sem tudjuk képzelni

Rengeteg, a témában jártas embert szólaltatnak meg a film készítői marketing-specialistáktól vegyészekig és gazdasági szakemberekig, hogy meséljenek évtizedes tapasztalataikról, amiket a legnagyobb cégeknél szereztek. A film gyakran sorol számokat, de igyekszik ezt valósághű történetekkel is alátámasztani.

Annyiban talán felesleges is számokkal dobálózni, hogy az ember nem képes elképzelni maga előtt egymillió darab iPhone-t. Persze ez jól hangozik az alkotásban, elég hatásvadász, pedig ez csupán töredéke annak, amit éves szinten valóban kidobunk, vagy amit valahol a világ másik végén 

A film öt témakörre szedi szét a fogyasztást kiváltó céges viselkedést, amit némileg dogmatikusan közöl a nézővel egy Sasha nevű mesterséges intelligencia szavain keresztül:

1. Értékesíts többet,
2. pazarolj többet,
3. hazudj többet,
4. ne bukjál le,
5. irányíts te.

Az alkotás felidéz korábbi, hasonlóan fogyasztói szokásokat boncolgató filmeket, mint például a McDonald’s világát bemutató Super Size Me. Az élelmiszeripart csupán részlegesen érinti, a fókuszban ezúttal az elektronikai cikkek és ruhadarabok állnak.

Megmutatják a manapság általánossá vált trendet, mely szerint a legnagyobb márkák igyekeznek ellehetetleníteni, hogy bárki is megjavítsa a termékeiket. Itt elsősorban az elektronikai cikkeket emelik ki, amelyekről már nem lehet levenni a hátlapot, hogy az ember akkumulátort vagy bármilyen alkatrészt cseréljen mondjuk egy telefonban, ha valami elromlik. Szó esik arról is, hogy az Apple hogyan kényszerítette rá a vásárlóit, hogy vezeték nélküli, aksis fülhallgatókat használjanak, amiket szintén úgy gyártanak le, hogy ne lehessen megjavítani és belátható időn belül tönkremenjenek.

Külön részt szentelnek annak, hogy a cégek által hangoztatott újrahasznosítás és adományozás valójában milyen mértékben valósul meg, és mi történik az olyan harmadik világbeli országokban, ahová a lakosság többszörösére elegendő ruhát küldenek jótékonyság címszó alatt,

Szakemberek részletezik, hogy a tervezési folyamatban csupán ritkán jelenik meg az a gondolat, hogy mi lesz a termék utóéletével, mivel az már nem a profit részét képezi. Szintén kiemelik, hogy sok cég szándékosan teszi tönkre a saját termékeit, ha nem tudja adott időn belül értékesíteni, nehogy hajléktalanokhoz vagy alacsonyabb társadalmi osztályban lévő emberekhez jussanak, mert az rontja a brandet.

Mivel ezek az értékesítési időszakok is csökkentek – tekintve, hogy egy-egy ruhadarab már nem lehet kint egy évig a bolt polcain, hamar kifutó termékké válik – éves szinten milliónyi ruhát és egyéb árucikket vagdosnak össze, tépnek szét és zúznak be, mert egyszerűbb és költséghatékonyabb, mint a problémára egyéb megoldást találni.

Hiteles?

Filmes szemszögből nézve az alkotás vizuálisan erős, de az, hogy a mesterséges intelligencia vezeti a nézőt, és sok AI által generált képet is látunk, némileg gyengít az összhatáson, a hitelességen. Ugyanakkor érthetővé válik az a szándék, hogy ezzel direkt eltereljék az ember figyelmét, és megmutassák, miként terelik el a nagy márkák is a figyelmet a fontos dolgokról.

Mivel igyekeztek valóban ismert cégeknél releváns, kiemelt pozícióban dolgozó szakembereket felkérni, olyan személyek jelennek meg többek közt a filmben, mint Eric Liedtke, az Adidas korábbi márkaelnöke vagy Maren Costa, az Amazon egykori felhasználóiélmény-tervezője. Általuk hitelesnek tűnik, amit a filmben látunk,

Többek közt azért is, mert mindent félretéve a Netflix is egy nagy márka, ami hiába nem olyan fizikálisan legyártott termékekből él, mint amiket a film részletez, ugyanúgy profitorientált, és az elmúlt két évben számos olyan történetet lehetett hallani, hogy miként panaszkodnak az alkalmazottak, amiért kizsigereli őket a vállalat. Esetükben nem fizikális értékesítésről, hanem előfizetésről beszélünk, de végeredményben az is értékesítés, így nem szabad szem elől téveszteni a platformot és annak céljait.

Ha ezeket észben tartjuk, és nem veszünk mindent rögvest készpénznek, akkor egy igazán informatív alkotás lehet a Vedd meg most, ami elsősorban nem azzal lesz érdekes, hogy számokkal dobálózik, vagy elmondja, hogy a műanyag kevesebb mint tíz százalékát hasznosítják újra, miközben jóval több terméken van rajta az újrahasznosítható logó. Az igazi hatást azzal éri el, hogy a sokak számára jól ismert fogalmakat és céges szempontokat,

Mint dokumentumfilm kellően változatos. Számos régebbi, néhol már-már archív felvétel kerül elő, amik friss képsorokkal, interjúrészletekkel, vizuálisan a Netflixre jellemző erős hatásvilággal keverednek. Bár az AI visszatérései megtörik az alkotás folyamatosságát, összességében egy jól összerakott, nem túl nagyszabású dokumentumfilmről beszélünk, ami informál a gazdasági mechanizmusok valós működéséről – ez így, karácsony előtt még inkább releváns lehet.

7,5/10