A világ egyik legcsúfabb oldalát mutatja be ez az új Netflix-film

Közeleg a karácsony, az emberek pedig elkezdenek ajándékokat vásárolni egymásnak, de még a Mikulás műhelyében is rengeteg manó dolgozik, hogy a gyerekeknek meglepetést szerezhessen. Na de mi lesz azokkal az ajándékokkal és termékekkel, amelyek végül nem találnak gazdára? Ha egy évben százszor annyi ruhát gyártanak le, mint ahány ember él a földön, hol landol a felesleg? A válasz egyértelmű és igen csúnya.

Új tényfeltáró film jelent meg a Netflixen, ami a legnagyobb világmárkák – úgy mint az Adidas, az Amazon és az Apple – egykori fejeseit és kiemelt munkatársait szólaltatja meg. A szakemberek beavatnak minket a titokba, hogy ezek a cégek mivel vesznek rá bennünket arra, hogy vásároljunk, vásároljunk és még többet vásároljunk.

A Vedd meg most: A shopping-összeesküvés című film karácsony előtt még aktuálisabb, hiszen az a rengeteg termék, amit legyártanak, de végül használatlanul a polcon reked, mert senki sem veszi, sokszor már új állapotában a kukában végzi. Van, hogy a cégek szándékosan tönkre is teszik ezeket, nehogy a márka sérüljön, sokszor pedig szimpla átverés mind a jótékonyság, mind az újrahasznosítás, mert a termékek egyformán a szemétdombon landolnak.

Az alkotás talán legerősebb sorai szerint hiába mondjuk azt, hogy kidobjuk vagy eladományozzuk a már nem használt termékeket, valójában nincs olyan hely, hogy „el” és „ki”. A világ nincs felkészülve arra, hogy azt a mennyiségű terméket kezelje és az utóéletüket is figyelembe vegye, amit legyártunk éves szinten.

A film elsősorban nem a fogyasztót akarja felelősségre vonni (bár a vásárlói felelősség felett sem lehet szemet hunyni), hanem a gigacégeket, amelyek arra nevelték az embereket, hogy mindig többet vásároljanak, vegyék meg a legújabb termékeket, a hibás cikket pedig meg se próbálják javítani, az meg abszolút mindegy, hogy mi lesz a szeméttel, ami utánuk keletkezik.

El sem tudjuk képzelni

Rengeteg, a témában jártas embert szólaltatnak meg a film készítői marketingspecialistáktól vegyészekig és gazdasági szakemberekig, hogy meséljenek évtizedes tapasztalataikról, amelyeket a legnagyobb cégeknél szereztek. A film gyakran sorol számokat, de igyekszik ezt valósághű történetekkel is alátámasztani.

Annyiban talán felesleges is számokkal dobálózni, hogy az ember nem képes elképzelni maga előtt egymillió darab iPhone-t. Persze ez jól hangozik az alkotásban, elég hatásvadász, pedig ez csupán töredéke annak, amit éves szinten valóban kidobunk, vagy amit valahol a világ másik végén 

A film öt témakörre szedi szét a fogyasztást kiváltó céges viselkedést, amit némileg dogmatikusan közöl a nézővel egy Sasha nevű mesterséges intelligencia szavain keresztül:

1. Értékesíts többet,
2. pazarolj többet,
3. hazudj többet,
4. ne bukjál le,
5. irányíts te.

Az alkotás felidéz korábbi, hasonlóan fogyasztói szokásokat boncolgató filmeket, mint például a McDonald’s világát bemutató Super Size Me, bár a film az élelmiszeripart csupán részlegesen érinti, a fókuszban ezúttal az elektronikai cikkek és ruhadarabok állnak.

Megmutatják a manapság általánossá vált trendet, amely szerint a legnagyobb márkák igyekeznek ellehetetleníteni, hogy bárki is megjavítsa a termékeiket. Itt elsősorban az elektronikai cikkeket emelik ki, amelyekről már nem lehet levenni a hátlapot, hogy az ember akkumulátort vagy bármilyen alkatrészt cseréljen mondjuk egy telefonban, ha valami elromlik. Szó esik arról is, hogy az Apple hogyan kényszerítette rá vásárlóit, hogy vezeték nélküli, akkus fülhallgatókat használjanak, amiket szintén úgy gyártanak le, hogy ne lehessen megjavítani, és belátható időn belül tönkre is menjenek.

Külön részt szentelnek annak, hogy a cégek által hangoztatott újrahasznosítás és adományozás valójában milyen mértékben valósul meg, és mi történik az olyan harmadik világbeli országokban, ahová a lakosság többszörösére elegendő ruhát küldenek jótékonyság címszó alatt,

Szakemberek részletezik, hogy a tervezési folyamatban csupán ritkán jelenik meg az a gondolat, hogy mi lesz a termék utóélete, mivel az már nem képezi a profit részét. Szintén kiemelik, hogy sok cég szándékosan teszi tönkre saját termékeit, ha nem tudja adott időn belül értékesíteni, nehogy hajléktalanokhoz vagy alacsonyabb társadalmi osztályban lévő emberekhez jussanak, mert az rontja a brandet.

Mivel ezek az értékesítési időszakok is csökkentek – tekintve, hogy egy-egy ruhadarab már nem lehet kint egy évig a bolt polcain, hamar kifutó termékké válik – éves szinten milliónyi ruhát és egyéb árucikket vagdosnak össze, tépnek szét és zúznak be, mert egyszerűbb és költséghatékonyabb, mint egyéb megoldást találni a problémára.

Hiteles?

Filmes szemszögből nézve az alkotás vizuálisan erős, de az, hogy a mesterséges intelligencia vezeti a nézőt, és sok AI által generált képet is látunk, némileg gyengít az összhatáson, a hitelességen. Ugyanakkor érthetővé válik az a szándék, hogy ezzel direkt eltereljék az ember figyelmét, és megmutassák, miként terelik el a figyelmet fontos dolgokról a nagy márkák is.

Mivel igyekeztek valóban ismert cégeknél releváns, kiemelt pozícióban dolgozó szakembereket felkérni, olyan személyek jelennek meg többek közt a filmben, mint Eric Liedtke, az Adidas korábbi márkaelnöke vagy Maren Costa, az Amazon egykori felhasználóiélmény-tervezője. Általuk hitelesnek tűnik, amit a filmben látunk,

Többek közt azért is, mert mindent félretéve a Netflix is egy nagy márka, ami hiába nem olyan fizikálisan legyártott termékekből él, mint amiket a film részletez, ugyanúgy profitorientált, és az elmúlt két évben számos olyan történetet lehetett hallani, hogy miként panaszkodnak az alkalmazottak, amiért kizsigereli őket a vállalat. Esetükben nem fizikális értékesítésről, hanem előfizetésről beszélünk, de végeredményben az is értékesítés, így nem szabad szem elől téveszteni a platformot és annak céljait.

Ha ezeket észben tartjuk, és nem veszünk mindent rögvest készpénznek, akkor egy igazán informatív alkotás lehet a Vedd meg most, ami elsősorban nem azzal lesz érdekes, hogy számokkal dobálózik, vagy elmondja, hogy a műanyag kevesebb mint tíz százalékát hasznosítják újra, miközben jóval több terméken van rajta az újrahasznosítható logó. Az igazi hatást azzal éri el, hogy a sokak számára jól ismert fogalmakat és céges szempontokat,

Mint dokumentumfilm kellően változatos. Számos régebbi, néhol már-már archív felvétel kerül elő, amik friss képsorokkal, interjúrészletekkel, vizuálisan a Netflixre jellemző erős hatásvilággal keverednek. Bár az AI visszatérései megtörik az alkotás folyamatosságát, összességében egy jól összerakott, nem túl nagyszabású dokumentumfilmről beszélünk, ami informál a gazdasági mechanizmusok valós működéséről – ez így, karácsony előtt még inkább releváns lehet.

7,5/10