Ekkora állatságot rég láttunk filmben

Egy életrajzi dráma legfeljebb annyira lehet izgalmas, amennyire a film alapjaként szolgáló személy az. Közhely, de igaz. Belepumpálhatunk akár egymilliárd dollárt is egy filmbe egy híres zenészről, ha élettörténete, mondjuk ki: unalmas. Épp ezért kaptam fel a fejem, amikor azt mondták, hogy Robbie Williams életéről készül film, mert igen, ott bőven akad botrányos alapanyag.

Miután megjelent az alkotás a mozikban, alig vártam, hogy jegyet válthassak rá, aminek két oka volt. Egyik a botrányhős énekes, aki jó pár gigaslágere ellenére eleinte inkább excentrikus viselkedéséről volt híres, mintsem zenei talentumáról, amit idővel persze kiaknázott és sikerre váltott. A Take That rosszfiúja egykoron olyan volt, mint szálka a zenekar és a menedzser szemében, akiért omlottak a nők, de hosszan tartó karriert nem nagyon jósolt neki senki. 

Ez nagyon sokáig nem változott, némi víz lefolyt a Temzén, mire az angol zenész lerombolta azokat a (zömében belső) falakat, amik közte és az igazi szupersztár státusz között álltak. A Better Man című film ezt az utat mutatja meg elég érdekes szemszögből. És akkor itt jön a másik dolog, ami miatt megmozgatta a fantáziámat ez az alkotás: a majom.

Totális állatság

A sztorit azért sem részletezem, mert voltaképp (kifacsart módon, de) Robbie Williams életéről szól. Amit benne látunk, azt a legtöbb Robbie Williams-biográfiában, akár a 2018-as, magyarul is megjelent Csak őszintén című könyvben, többségében szintén olvashatjuk. Az idősávokat rendjére összemossa vagy összerántja az alkotás. Van, hogy a valóságban más sorrendben megtörtént eseményeket felcserél bemutatásban, vagy csak zanzásítja azokat, és ugrunk egyet-egyet az időben – így érdemes mindent lecsekkolni, mielőtt pontos tényként kezelnénk –, de ez most kivételesen elfogadható.

és még az sem állja meg teljesen a helyét, hogy csupán végigkísérjük az énekessel történt eseményeket. Valójában az ő belső világát látjuk. Sok mindent az ő szemszögéből tapasztalunk meg, ahogyan átélte, és nem úgy, ahogyan az feltétlenül történt. Ez azonban nem probléma, hanem a film erőssége – amit a majom idéz elő.

Az énekest csimpánzként ábrázolják az alkotásban, ami a rendező bevallása szerint azért történt, mert Robbie Williams azt mondta neki egyszer, hogy így látja saját magát. Szóval a történet jelentős részében mi is azt látjuk, amit Robbie Williams gondol és érez, voltaképp ez emeli ki a Better Mant sok életrajzi dráma közül.

A zenés biográfiák műfaját általánosan két részre bonthatjuk: 

• amikor történetet nézünk, és zene csak akkor van, ha a háttérben szól, vagy amikor valóban játszanak a hangszereken, akár a Bohém rapszódiában,
• vagy amikor kvázi musicalt nézünk, akár a A legnagyobb showman esetében.

Valamennyire kézenfekvő volt, hogy a második változat lesz a Better Man is, ugyanis a rendező Michael Gracey ebben utazik. Összesen három egész estés filmet jegyez eddig: A legnagyobb showman, a 2021-es Pink dokumentumfilm, és most Robbie Williams musicalje. Sok máson is dolgozott, úgy mint a Rocketman, ahol producer volt, de rendezőként csak ezt a hármat készítette.

Nem idegel ki

Ez elsőre engem elbizonytalanított, mert egy kezemen megszámolom, hány olyan musicalt láttam eddig, aminél nem akartam félúton kijönni a moziból, eret vágni, vagy csak üvölteni a sok cukormázas, a semmiből éneklésben előtörő jelenet miatt. És igen, a Better Man is itt-ott túlzásba esik, de pont a „majomkodás” és belső világ materializálódása teszi elfogadhatóvá.

Tulajdonképpen egy brutális, sodró zenei utazásban veszünk részt egészen Robbie Williams gyerekkorától a legnagyobb sikerekig, úgymint a legendás knebworthi koncert és a Royal Albert Hallban adott fellépése. Az út folyamán megismerjük családi hátterét, hogyan lépett le az apja, mikor vesztette el nagyanyját, és miért ment tönkre kapcsolata Nicole Appletonnal. Emellett fény derül szakmai életútjának legdurvább pillanataira, miként került a Take Thatbe, hogyan tették ki a bandából, milyen nehézségekkel küzdött szóló előadóként, és hogyan húzta be a drog és az alkohol, illetve miként tisztult ki.

Bár ismerősnek tűnhet a történet, nem egy zenész tolt végig ehhez hasonló életutat, a tálalás sajátos, szinte hibátlan, erőteljes és ütős. Bár az életrajzi musical-dráma műfajában nem könnyű egyedit alkotni (a Better Man is sok biográfiai közhelyet ellő), Michael Gracey-nek sikerült valami olyasmit hoznia, amivel ritkán találkozunk.

Egyben van

A film három író, öt producer és öt vágó közös munkája, nehéz leosztani, hogy kinek pontosan mekkora szerep jutott az alkotási folyamatban, de ezekre a részekre nagyon nem is lehet panasz,

Külön érdemes  megemlíteni, hogy Batu Sener szerezte a film zenéjét, ami egészen jóra sikeredett. Mivel az alkotás zömében Robbie Williams áthangszerelt és újraénekelt dalaiból áll – filmhez külön lemez is jelent meg ezekkel a számokkal, plusz az új, Forbidden Road címú dallal –, így külön kihívás egy zeneileg ennyire kötött és intenzív mozit kitölteni azokon a helyeken, ahol nem dalok szólnak, hanem az emberi kapcsolatokat és drámai eseményeket kell alátámasztani.

Színészileg kiugró teljesítményekkel nem nagyon találkozunk. Robbie Williams narrálja a történetet, majoménjét Jonno Davis játssza, akit motion capture technológiával formáltak csimpánzzá.

Akad néhány jó pillanata a zenész apját megformáló Steve Pembertonnak, a nagyanyját játszó Alison Steadmannek, az egykori kedvesét hozó Raechelle Bannónak és a Take That zeneszerzőjét, Gary Barlow-t megformáló Jake Simmance-nak is. Ennek ellenére, mivel a reflektorfény zömében Williamsen van, nem volt túl sok alkalma csillogni a színészeknek, de az alkotás épp annyira depresszív dráma, amennyire mulattató musical, így azt az egy-két pillanatot meg lehet fogni. 

Nem akkora paraszt

Meglepő, hogy a film kimondottan pozitív színben tüntet fel több embert, akár Robbie Williams korábbi zenésztársait a Take Thatből, de azért virtuálisan bemutat egykori menedzserének, és Liam Gallaghernek is, akivel sosem voltak igazán jóban – az meg egy igazán ízléses poén, hogy elmondja, egykori barátnőjének nincs jó ízlése a férfiak terén.

Az alkotás stílusosan a Let Me Entertain You akkordjaival indul, amivel a zenész koncertjeit kezdi, és igazán szép gesztus, hogy a stáblistát felvezető fotók után egy öngyilkossági prevenciós üzenet is helyet kapott, tekintve, hogy ez a téma is előkerül.

Összességében a Better Man egy igazán lendületes, erőteljes film, ami az olyan túlzásai ellenére, mint a negédes lezárás és a Majmok bolygóját idéző csatajelenettel is szerethető és profi alkotás. Külön pozitívum, hogy a zenész, ahelyett, hogy azt mutatná, a környezete a felelős züllött viselkedéséért, végeredményben azt hozza ki a történetből, hogy ő volt mindig is saját magának a legnagyobb szörnyetege.

Hogy a filmmel pontosan mi is volt Robbie Williams célja azon túl, hogy egy nagy dobást összehozzon, egyelőre nem egyértelmű. Ritkán készítenek életrajzi drámát élő művészekről, pláne olyan fiatal alkotókról, mint ő, aki épp csak betöltötte az ötvenet, de azt nem mondhatjuk, hogy elpazarolt idő és pénz lett volna a mozi. Az viszont kérdés, mennyit hoz majd vissza gyártási költségeiből, mivel a 110 millió dollárból (mintegy 44 milliárd forintból) készült film egyelőre nem tarolt a kasszáknál, amin az sem segített, hogy karácsony másnapján jelent meg a legtöbb helyen, ahogy Magyarországon is.

7,5/10