Joey náci sci-fi szörnyről készíti első filmjét

2005.11.04. 01:57
Matt LeBlanc-ból producer lesz: The Watch (Őrség) címmel egy második világháborús sci-fi horrort forgat majd.

A BBC híre szerint Matt LeBlanc úgy döntött, kipróbálja magát producerként és első munkája rögtön egy kissé nehezen meghatározható műfajú produkció lesz: a The Watch (Őrség) címmel egy második világháborús sci-fi horrort forgat majd.

Matt LeBlanc

A Jóbarátok óta csak Joey-ként emlegetett LeBlanc John Goldstone-nal, filmes partnerével alapította még a Fort Hill produkciós céget - ők gyártják majd az Őrséget. A Fort Hill eddig csak egy The Prince nevű pilotot készített a Warnernek, és az NBC-nek eladott egy Dennis Hopper főszereplésével készült sorozatot is. Az Őrség a Fort Hill első játékfilmje, a rendező Victor Salva horrorfilmes lesz.

A sztori szerint a második világháborúban egy csapat - feltehetőleg amerikai - katonának a nácik ördögi kísérletei folytán létrejött szörnyeteggel kell megküzdenie életre-halálra.

Matt LeBlanc hosszú évekig játszotta a Jóbarátok nőfaló Joey-ját; a többszörös Emmy-díjas sorozat tíz évad után 2004-ben ért véget. A 38 éves LeBlanc még ugyanebben az évben elindította saját sorozatát, természetesen Joey címmel. Ebben a színész Joey Tribbiani New Yorkból Los Angeles-be költözik, hogy ott folytassa filmes karrierjét. 2004 szeptemberében az új műsor első három részére 16,4 millióan voltak kíváncsiak, ami így az első helyre került az amerikai tévéslistán.