Többször nézhető 3d horror a Frászkarika

Az Alkonyat-filmek óta tartó vámpírhisztit lassan de biztosan felváltja a zombiőrület, mégis akadnak olyan hollywoodi producerek, akik hegyes fogakkal és nagy mellekkel turbózott tinihorrorral akarnak még több pénzt keresni. A Frászkarika 3D csak annyiban emelkedik ki a 80-as évekbeli vhs-kedvencek ötlettelen remake-jei közül, hogy a véres jelenetekre Spielberg stúdiója, a DreamWorks adott pénzt, a Dr. Who-ként ismert David Tennant pedig jó eséllyel pályázhat a mozgókép-történelem legvagányabb, viszkető pöcsű vámpírvadászának címére.

A 85-ös Frászkarika egy kellemesen bárgyú horror volt a maga idejében a Chucky-filmek rendezőjétől, Tom Hollandtól, aki ráadásul akkor még simán mutogathatott a vásznon fedetlen csöcsöket. A sztori persze már akkor is csupa jól bejáratott sablon volt, és az új rész is csak a színészeket cserélte le: nőfaló vámpír (Chris Sarandon helyett Colin Farrell) költözik a frissen becsajozott lúzer (William Ragsdale helyett Anton Yelchin) szomszédságába, de mivel ezt senki sem hiszi el neki, saját maga kénytelen keresztről, fakaróról és profi vámpírvadászról (Roddy McDowall helyett David Tennant) gondoskodni, hogy megmenthesse a nőjét (Amanda Bearse, Imogen Poots) és az anyját (Dorothy Fielding, Toni Collette).

A 2011-es verzió annyira szánalmasan másolja az eredetit, hogy nemcsak a szereplők nevei és komplett jelenetek lettek átemelve a remake-be, de még a főhős csajának vámpírmenyasszonyi ruhája is ugyanolyan, mint 85-ben. Marti Noxon forgatókönyvíró újításként egy borzasztóan lapos felvezetőben behozza az iskolatársakat is, akik egyrészt válogatott kínok között halnak meg, hogy meglegyen a kötelező belezés, másrészt azt hivatottak a néző szájába rágni, hogy a főhős korábban balfék geek volt, de most már a suli csajozozógépeivel lóg.

Ez a dramaturgiai trükk viszont több sebből is vérzik. A mellékszereplők annyira súlytalanok és szürkék, hogy egyetlen másodpercig sem aggódunk értük (sőt, kifejezetten várjuk, mikor trancsírozza fel őket Farrell), a Star Trekből ismerős Yelchin pedig totális mellényúlás főhősnek: nem elég szerencsétlen fizimiskájú ahhoz, hogy hiteles lúzer legyen, bosszúálló macsónak viszont túl kölyökképű. A barátnőjét alakító Imogen Poots szintén felejthető kategória, bár kétségtelen, hogy a szép arca és a mellei miatt még hívni fogják más horrorfilmekbe is sikítozni.

A harmincon túli színészgeneráció viszont tökéletesen hozza a vámpír és a vámpírvadász szerepeket. Colin Farrell semmivel sem rosszabb modern kori Drakula, mint Tom Cruise, Brad Pitt vagy legutóbb Ethan Hawke, ráadásul különösen jól állnak neki azok a jelenetek, amikor szembemegy a fakarós-szenteltvizes vámpírmítosszal, és röhögve elégeti a keresztet.

David Tennant vámpírvadászként viszont még Farrellnél is jobb: harsány, mocskos szájú és még vicces is, ha van egy kis esze a hollywoodi producereknek, saját spinoff mozifilmet forgatnak vele. A 85-ös verzióban ugyanebben a szerepben egy savanyú Leslie Nielsen-hasonmás fárasztotta a nézőt, aki csak a tévéműsoraiban volt bátor vámpírvadász: ha igazi vérszívóvt látott, azonnal visszaváltozott beszari és unalmas öregúrrá.

A remake Peter Vincentje termélszetesen itt is kereskedelmi tévés kamu szörnyvadász. De neki nagypapapulóver és viharkabát helyett parókája meg álbajsza van, mindig viszket a töke a rockerek kötelező bőrnadrágjában, és az egész okkultista parasztvakítást csak azért csinálja, hogy minél több vámpírfogas szupermodellel bújhasson ágyba a régiségraktárnak is beillő penthouse lakosztályában. Sajnos a forgatókönyv idiótaságai miatt (kell neki a kötelező jellemfejlődés, csak a főhős nőjének elrablása után térhet vissza, stb.) jóval később kapcsolódik be a cselekménybe, mint kellene. Szerencsére a lakásában lezajló, látványos vérfürdő, a durva beszólásai és a vicces sidekick-ként tetszelgése kiemeli a filmet az évek óta nyakunkba ömlő, közepes és botrányosan rossz remake-dömpingből.

Index-ítélet: 6/10