Csalódtak a Berlinálén a náci űrinvázióban

Az Iron Sky körüli, mesterségesen gerjesztett őrület a geekmágnes trailerrel eladott gyenge produkció tipikus esete lett. Mindegyik filmes újság ugyanazokat a hibákat emlegeti: az ötlet jó, a hangulat még jobb, a színészek ügyesek, csak a történet nem nagyon akar előre haladni, és ahhoz képest, hogy a film műfaja paródia, kispórolták belőle a vicceket.

A brit Guardian kritikusa ötből két pontot adott a filmre, mivel „nem annyira szörnyű, de közel sem olyan vicces és kegyetlen, mint amilyennek az előzetesek alapján gondoltuk”. Az újságíró mintha csak összebeszélt volna a Hollywood Reporterrel: "Ígéretes ötletnek és tiszteletlen paródiának indul, de a gyenge vígjátéki elemek és a következetlen történetszövés miatt a film még a cél előtt elbukik." A kritikus mindössze két pozitívumot talált a filmben: a díszlettervező, Ulrika von Vegesack egyszerre retró és futurisztikus náci gépezeteit és épületeit, valamint az árjaszőke Föld-szakértőt alakító Julia Dietzét, aki mesterien ötvözte a naivát a nazisploitation műfajban kötelező SS-dominával.

A Twitchfilmen azt fájlalták, hogy a készítők az inváziós sci-fik kiröhögése mellett még az amerikai politika ekézését és a kötelezőnek érzett társadalomkritikát is belezsúfolták a filmbe, ezek viszont így együtt kioltják egymást. Szerintük kis odafigyeléssel ez lehetett volna az új Haláli hullák hajnala a nácis akcióvígjáték műfajban. Annak azért a Twitchfilmnél is örültek, hogy a finn, ausztrál és német filmesek viszonylag kevés pénzből is képesek voltak új színt hozni az inváziós sci-fi zsánerbe, amit nagyjából a Függetlenség napja óta a többszázmilliós költségvetés és az önismétlő, buta forgatókönyv jellemez.

Ígéretes alapsztori

Az Iron Sky hivatalos honlapja szerint a Holdról támadó náci ufók ötlete a Star Wreck egyik forgatókönyvírójának, Jarmo Puskalának a fejéből pattant ki. A forgatókönyvet Michael Kalesniko írta (ő jegyzi egyébként a 97-es Howard Stern-mozifilm, az Intim részek sztoriját is), de besegített neki a Nebula-díjas finn sci-fi írónő, Johanna Sinisalo és maga a rendező, a Star Wrecket levezénylő Timo Vuorensola is. Az elmebeteg sztori röviden: Hans Kammler a második világháború végére kifejleszti az antigravitációs hajtóművet, így 19 45-ben a németek titkos antarktiszi bázisáról elindulhat az első horogkeresztes repülő csészealj az űrbe. A karlengetők egy várost alapítanak a Hold túlsó oldalán Schwarze Sonne, azaz Fekete nap néven, és a takaros, horogkereszt alakú épületeikben tovább folytatják őrült kísérleteiket a tökéletes állam és a háborús csodafegyver kifejlesztése érdekében.

2018-ban egy amerikai űrhajós (Christopher Kirby, a Star Wars-univerzum Giddean Danu szenátora) véletlenül felfedezi a Hold sötét oldalán felhúzott náci metropoliszt, ezért az ottani Führer (akit természetesen Udo Kier alakít) a tervezettnél korábban utasítja zeppelin- és csészealjflottát a Föld elpusztítására. A támadást két fanatikus náci, a Führernér is szívtelenebb Klaus Adler (Götz Otto) és a mutatós Föld-szakértő tanárnő, Renate Richter (Julia Dietze) vezetik. Az Egyesült Államok Sarah Palin-hasonmás, MILF elnöke (Stephanie Paul) először viccnek hiszi az űrnácik fenyegetőzését, de aztán tényleg megindul a látványban néha már a Függetlenség napját idéző ufóinvázió.

Kis pénzből gigafilmet

Az Iron Sky 2006 óta készült, bár a skandináv szaksajtó és a geek filmes blogok csak két évvel később fedezték fel maguknak, amikor a rendező a 2008-as cannes-i fesztiválon is elkezdett házalni a producereknél az emlékezetes, színészek nélküli, CGI teaser trailerrel, amiben egy oldalkocsis motor robogott a Holdon:

2009-ben a csapat sikeresen leigazolta a produkcióhoz a németek kedvenc tévéfilmes bombázóját, a férfimagazinokban is előszeretettel vetkőző Julia Dietzét, valamint a művészfilmekben és B-movie-kban egyarán brillírozó Udo Kiert (aki már a Werewolf Woman of the SS című, Rob Zombie-féle kamutrailerben is lelkesen lengette a karját őrült náci tisztként), a filmzenét pedig egy szlovén industrial csapatra, a Laibach-ra bízták. Az Iron Sky 7,5 millió eurós (nagyjából 2,2 milliárd forintos) költségeit végül a 27 Films Prods és az ausztrál New Holland Pictures stúdió finanszírozta. A stáb még 2010-ben is olyan trailerrel jelentkezett, aminek a végén a fanoknál könyörögtek pénzért, és az online hype tényleg bejött: a büdzsé tíz százalékát az űrnácik online rajongói dobták össze.

Az összeesküvés-hívők és ponyvarajongók nedves álma

Hitler titkos repülő csészealjai és az Antarktiszról az űrbe menekülő nácik legendája évtizedek óta foglalkoztatja a scifi-rajongó geekeket, az ufóhívőket, a holdkóros neonácikat és a képregény- illetve ponyvaírókat. Az okkult nácik, közülük is az SS-vezér Himmler és a titkos fegyverektől győzelmet remélő Hitler régóta a ponyvairodalom kedvenceinek számítanak, ha főellenségre van szükség valami kalandos fantasy vagy sci-fi történethez.

Az egyik legkedveltebb összeesküvés-elmélet szerint már a németek 1938-as, Új-Svábföldet feltérképező Antarktisz-expedíciója idején kiépült a hómezők alatt egy náci bázis, ahová a Harmadik Birodalom végóráiban folyamatosan szállították a tengeralattjárók a magas rangú SS-vezetőket, az új világot benépesítő, árjaszőke fiatalokat és a még tesztelésre váró, titkos fegyvereket (többek között a repülő csészealj alakú Focke-Wulf VTOL, a Flash Gordon-űrhajóra hasonlító Focke-Wulf Trieblfügel és az amerikai lopakodók ősének tekinthető Horten Ho 229-es működő példányait). Állítólag az amerikai High Jump hadművelet valódi oka pont ennek a titkos antarktiszi náci bázisnak a kifüstölése volt. Innen természetesen már csak egy apró lépés az a konteó, hogy a szorongatott náci vezérkar a Haunebu-típusú csészealjakkal a Déli-sark jéghegyei közül az űrbe, vagy egy másik dimenzióba menekültek.

Tavaly májusban a náci repülő csészealjak legendája újra bekerült a vezető bulvárhírek közé. Annie Jacobsen újságíró az Area 51 című könyvében nem kevesebbet állított, mint hogy az 1947-es roswelli ufókatasztrófa vízfejű űrlénye valójában a hírhedt náci orvos, Joseph Mengele mutáns teremtménye. Maga a jármű pedig a német csodafegyvernek tartott Horten Ho 229-es Szovjetunióban megépített példánya volt, amivel Sztálin pont úgy akart ráijeszteni Amerikára, ahogy Orson Welles tette a Világok harca-rádiójátékkal.