Batman bimbójától Lucas béna kacsájáig

Howard, a kacsa (1986)

George Lucas munkássága a régi Star Wars-trilógia és Indiana Jones ötlete miatt megkerülhetetlen filmtörténeti mérföldkő. Spielberggel, Coppolával, Scorsese-vel és Brian de Palmával együtt őt is Új-Hollywood fenegyerekeként emlegették valaha, de a 80-as évek közepétől ugyanolyan gagyigyáros producer lett, mint azok a stúdiófőnökök, akik ellen a generációja fellázadt. Lucas a Jedi visszatér után executive producerként ewokos filmekre és a régi haverok legszörnyűbb forgatókönyveire sem sajnálta a pénzt. Az American Graffiti és a Végzet temploma írói, Willard Huyck és Gloria Katz 37 millió dollárból vihették vászonra a Marvel kiadó mindenkinek beszólogató, nőket taperoló Donald kacsa-klónját, aki az ő változatukban belezúg egy énekesnőbe (Lea Thompson) és Tim Robbins segítségével lenyomja a világuralomra törő zsarnokot, a Sötét Uraságot. Az elképesztően béna, 2 milliós kacsajelmez és a gyenge sztori összekapart ugyan 37,9 milliót a mozikban, de ez annyira megrengette a Lucasfilm költségvetését, hogy Lucasnak el kellett adnia az animációs részleget Steve Jobsnak (aki később ebből a csapatból hozta össze az Oscar-gyáros Pixart). A kritikusok még ma is gyűlölik Howardot: a Time Out „céltalan marhaságnak" nevezte, Slate szerint „pont olyan szörnyű, amilyennek hallottad", a Variety pedig ezt írta: „Dodó kacsa bizonyára azóta is örül, hogy nem ő lett a főszereplő". (Rottentomatoes: 16 százalék, IMDb: 4,2 pont)

Superman 4. - A sötétség hatalma (1987)

A Superman-franchise volt a Batman-filmek előképe: két jó rész után két szörnyű következett, aztán a jogtulajdonosok inkább rebootolták az egészet. A 78-as Supermant a Halálos fegyver-széria atyja, Richard Donner rendezte, a forgatókönyvet pedig a Keresztapa 1-2-vel két Oscart is begyűjtő Mario Puzo írta. A Superman 4 viszont már a Vasmadarakat jegyző Sidney J. Furie és féltucat forgatókönyvíró gyermeke volt, ami meg is látszott a gyenge sztorin: a piros palástban feszítő Christopher Reeve a hidegháborús enyhülés jegyében begyűjti a Föld atomfegyver-készletét és kihajítja az űrbe, a háborúpárti Lex Luthor (Gene Hackman) viszont  létrehozza Atomembert, aki a Szabadság-szobortól a kínai nagy falig mindent el akar pusztítani. A 17 milliós film mindössze 15,6 milliót szedett össze az amerikai mozikban, a Variety szerint azért mert "a korábbi részek is messze voltak a tökéletestől, de legalább volt bennük valami szeretetre méltó, bájos humor. A negyedik részből ez már teljesen kimaradt". A Washington Post viszont nem finomkodott: "A valaha készült legbénább és leggiccsesebb filmek egyike". (Rottentomatoes: 10 százalék, IMDb: 4,2 pont)

Dredd bíró (1995)

Bár Steven E. de Souza korábban olyan közönségkedvenc akciófilmeket írt, mint a 48 óra, a Kommandó, a Menekülő ember vagy a Die Hard, John Wagner kultikus és erősen korhatáros Judge Dredd-képregényeiből sajnos csak a vasalóállú főhőst és Mega City bíráinak jellegzetes sisakját tartotta meg. Utóbbit a főhős, Sylvester Stallone a film felétől nem is hordja, mert egy butácska bosszútörténetté züllesztették le az eredeti mű akasztófa humorú cyber-noir világát. Az igazi Judge Dredd-füzetekben ugyanis a szétrobbantott arcú motoros még a halála után is meg akarta nyerni a gyorsulási versenyt, a térdig mutánsvérben gázoló Dredd pedig a város rendőre, ügyésze és hóhéra volt egy személyben, aki még a Mikulást is kinyírja. "Dübörgő és ötlettelen látványscifi, tinédzser fiúknak" - fanyalgott teljesen jogosan a Variety Stallone 90 milliós akciófilmjén, ami végül 113,4 milliós bevételt termelt. (Rottentomatoes: 15 százalék, IMDb: 5 pont)

Batman és Robin (1997)

Stallone után Schwarzenegger is bevállalt egy gyenge képregényadaptációt: Dr. Freeze életnagyságú, fröccsöntött akciójáték-verzióját alakította Joel Schumacher második, még az előzőnél is botrányosabb Batman-filmjében. A rendező már a Mindörökké Batmanben is giccsvidámparkot csinált Tim Burton horrorisztikus Gothamjéből, a 97-es folytatásban viszont George Clooney latexmellbimbós ruhája és denevéres fűrésze már semmiben sem különbözött a Hasbro szivárványszínű műanyag játékaitól. Bár a 125 milliós büdzséből forgatott film végül 238,2 milliót kaszált, a színészi játéktól kezdve a cukormázas díszletekig minden a 60-as évek cápaverős, gagyi Batman-sorozatára hasonlított benne, amiért Schumacher utólag nem győzött bocsánatot kérni: „Csak a munkámat végeztem. Családbarát képregényadaptáció lett, amivel rengeteg akciófigurát tudott eladni a Warner, viszont nagyon sok rajongónak csalódást okoztam". A rendező az ötödik Batman-filmbe már bele sem foghatott, mivel a Batman és Robint mindenhol lehúzták: a Chicago Reader szerint „harsogó, ötlettelen és soha nem akar véget érni", a San Francisco Chronicle pedig a Batman-franchise George Lazenby-jének nevezte George Clooneyt. (Rottentomatoes: 13 százalék, IMDb: 3,6 pont)

Nick Fury - Zűrös csodaügynök (1998)

A Samuel L. Jackson-féle Nick Fury igazi badass karakter az új Marvel-filmekben, de nem volt ez mindig így: a félszemű ügynököt 14 évvel ezelőtt eljátszó David Hasselhoff még nevetséges figura volt, ahogy a Baywatch-vigyorával és Snake Plissken szemkötőjével keménykedni próbált. Ez a Nick Fury a 90-es évek tipikus terméke: ekkor még azt hitték Hollywoodban, hogy a Tim Burton-féle Batman után bármit le lehet nyomni képregényfilm ürügyén a nézők torkán. A korszak leghíresebb képregényadaptációi, a Dick Tracy, az Árnyék vagy a Spawn ugyan egész tisztességes bevételt termeltek a pénztáraknál, de ezek a dollármilliók meg sem közelítették az X-Men, a Pókember és a Batman későbbi milliárdjait. (Rottentomatoes: -, IMDb: 3,5 pont)

A szövetség (2003)

A 2000-ben bemutatott X-Men 296 milliós, a 2002-es Pókember pedig 821 milliós bevételt hozott össze, amivel az ezredforduló után beköszöntött a képregényfilmek új korszaka: minden nagy stúdió előrángatott valami köpenyes igazságosztót az újabb milliárdok reményében. Alan Moore kultkérpegénye, a The League of the Extraordinary Gentlemen az X-Men-jogokra lecsapó Foxhoz került, ahol a mutáns szuperhőscsapatra utaló LXG címmel készült mozifilm a Hulk-hasonmás Mr. Hyde, a kütyükirály Nemo kapitány, a láthatatlan ember, Allan Quatermain, halhatatlan Dorian Gray és a vámpír Mina Harker viktoriánus világmegmentéséből. A fő gond ezzel csak az volt, hogy az eredeti képregényben nem szerepelt sem Dorian Gray, sem a vámpír Mina, és Tom Sawyer sem volt amerikai ügynök, Moriarty proffesszor mellett pedig a ponyvairodalom örökös kínai rosszfiúját, Fu Manchut és a Világok harca tripodjait is le kellett győzni. Minden kritikus a gyenge színészeket és a még náluk is rosszabb sztorit ekézte, mert az alapanyag zseniális volt, a forgatókönyvíró, James Robinson viszont mégis elcseszte, pedig korábban a kérpegényipar Oscarját, az Eisner díjat is megnyerte a Starman-sorozatával. A Penge rendezője, Stephen Norrington 78 millióból forgatta le a Szövetséget, ami végül 179,2 milliót kaszált a pénztáraknál. (Rottentomatoes: 17 százalék, IMDb: 5,5 pont)

A Macskanő (2004)

A Sony Pókembere és a Fox X-Menjei után a Warner sem akart kimaradni a szuperhősőrületből. Schumacher giccsparádéja után nem merték bevállalni Nicolas Cage-dzsel az ötödik Batman-filmet, inkább ráadták Halle Berryre Michelle Pfeiffer dögös latexruháját. A 100 millióból forgatott film a 82 milliós bevétel mellé négy Aranymálnát is kapott: Halle Berry lett a legrosszabb színésznő, Pitof a legszörnyűbb rendező, a Warner a legergyább stúdió, és a forgatókönyvírókról sem feledkeztek el, bár a sztorin dolgozó 28 kontár helyett csak négyet nevesítettek. Az Orlando Sentinel szerint "ez minden idők legrosszabb képregényfilmje", de a többi újság is csak savazta: a Hollywood Reporter és a Chicago Tribune a szuperhős zsáner Showgirls-ének nevezte, a New York Observer pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy "garantált IQ-vesztést okoz a megtekintése". (Rottentomatoes: 10 százalék, IMDb: 3,2 pont)

Elektra (2005)

2003-ban 179 millió dollárt kaszált a Ben Affleck-arcú Fenegyerek, ezért a Fox vezetősége úgy döntött, főszereplőt csinálnak a vak szuperhős szerelméből, a vörös latexben domborító, Tini Nindzsa vasvillás Jennifer Garnerből. Nem volt túl jó ötlet: bár a 43 millióból forgatott film 56,6 milliót szedett össze a mozikban, a lapok pedig szénné gyalázták. A Rolling Stone szerint az Elektra csak "a Fenegyerek élettelen és unalmas spinoffja", a New York Post pedig a Kill Bill béna párbeszédes, gyenge speciális effektes, PG13-as másolatának nevezte. (Rottentomatoes: 10 százalék, IMDb: 4,8 pont)

Spirít - A sikító város (2008)

Frank Miller a Sin City elképesztő sikere után azt hitte, a rendezés is olyan jól megy neki, mint a képregényrajzolás, és a Spiritet már Robert Rodriguez nélkül forgatta le. Bár az alapanyag Will Eisner Spirit című paródiaképregénye volt, Miller csak a főszereplő nevét tartotta meg. A végeredmény egy rosszul sikerült Sin City-utánzat lett, amiben nincsenek olyan tökös karakterek, mint Marv vagy Hartigan, csak egy zöld háttér előtt ugráló kalapos fickó, Spirit (Gabriel Macht), aki minden kurvásan öltöző nőt gerincre vág Eva Mendestől Scarlett Johanssonig. „Frank Miller, a világ legjobb képregényalkotóinak egyike megcsinálta a világ legrosszabb képregényfilmjét” - írta négy éve a San Francisco Chronicle, de a New York Post is szidta a mozikban mindössze 39 milliós bevételt generáló Spiritet: „Frank Miller rendezőként olyan, mint egy basszusgitáros, vagy mint a vasabi szósz: magában nem üt eléggé”. (Rottentomatoes: 14 százalék, IMDb: 4,8 pont)

Jonah Hex (2010)

Josh Brolin hullaarcú cowboyos képregényfilmje akkorát bukott külföldön, hogy nálunk már be sem merték mutatni. A készítők azt hitték, a fűzővel turbózott mellű Megan Fox miatt tódulni fog a nép a mozikba, de a 47 millióból forgatott produkció végül csak 10 millió dollárt kapart össze a pénztáraknál, és egy kritikus sem értette, Brolin hogy lehetett ennyire béna westernhős a Nem vénnek való vidék után. (Rottentomatoes: 13 százalék, IMDb: 4,6 pont)